Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

–  Augusztus 13. A balkezesek nemzetközi világnapja –

Sokáig az ördög gyermekeként, alacsonyabb rendű, ügyetlen emberként gondoltak minden balkezesre, elutasította őket a társadalom. Máig is vannak kísérletek a balkezesek „átszoktatására”, de friss kutatások szerint a balkezesek nemhogy gyengébbek a jobbkezeseknél, de nemritkán intelligensebbek is.

A világ népességének mintegy 10 százaléka balkezes, és ez az elmúlt ezer évben sem volt másképp a tudósok szerint. A férfiak között egyébként több a balkezes, mint a nők körében.

A történelem során a balkezesek alacsonyabb rendűnek számítottak, a középkorban a bal kéz volt az, amihez a boszorkányságot, a mágiát kötötték. Aki bal kézzel nyúlt a dolgok felé, máris gyanús volt.

Máig nem illik bal kézzel kezet fogni. Ennek oka állítólag az, hogy a középkorban bal kézzel törölték ki az emberek a hátsójukat, miután szükségüket végezték.

A bal kéz gyűrűsujján hordott jegygyűrű divatja a görögöktől és rómaiaktól származik, akik ezzel próbálták megszünteti a bal kézhez fűződő negatív asszociációkat.

A kereszténységben a bal oldal szintén az ördög oldala. Ennek oka, hogy az ítélet napján az átkozottak (a kecskék) balra küldetnek, míg az üdvözültek (a bárányok) jobbra.

Kevesen tudják, de Rafael Nadal teniszbajnok jobbkezes volt, és tudatosan tanulta meg profin használni a bal kezét, mivel ez a mentora szerint óriási előny a pályán.

A popkultúrában is akadtak kísérletek a balkezesek hírnevének rehabilitációjára: a Simpsons animációs sorozat karaktere, Ned Flanders létrehozott egy boltot balkezesek részére. Itt minden termék kimondottan balkezesek számára készült, hogy ne érezzék úgy, sehol sincs helyük.

Maga a politikai értelemben vett „baloldal” az 1790-es évek francia parlamentjéből származik, ahol a szocialisták a többségtől balra ültek.

A legutóbbi nyolc amerikai elnökből öt balkezes: Gerald Ford, Ronald Reagan, George H. W. Bush, Bill Clinton és Barack Obama.

A brit királyi családnak is van balkezese: konkrétan Vilmos hercegről van szó. Kezet fogni persze ő is jobb kézzel szokott, az etikettnek megfelelően.

A balkezesek világnapját 1976 óta ünneplik: sikertörténet ugyanis, hogy ma már nem néznek le senkit amiatt, hogy másképp nyúl a dolgokhoz, mint a többség.

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

Similar Posts