Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

A Pszichoforyou Magazin öt évvel ezelőtti indulásakor az egyik alapgondolatunk az volt, hogy a pszichológiáról lehet (és mint később kiderült, kell is) valahogy másképp írni is beszélni.

Akkor azt éreztük, hogy a pszichológia tudománya és a laikusok között tátong egy hatalmas szakadék, ami megnehezíti, hogy az érintettek közelebb lépjenek ehhez a csodálatos tudományterülethez, segítséget kérjenek vagy elinduljanak az önismeret útján. Ez a távolság talán abból is adódott, hogy a közbeszédben, és úgy általában az emberekben kialakult egy kép, miszerint a pszichológiáról  így, „felülről lefelé”, lehet csak kommunikálni.

Ezzel a hierarchikusan szerveződő retorikával szakítottunk a cikkeinkben – és ezt tesszük ebben a könyvben is. Közelebb lépünk az olvasóinkhoz és sokkal inkább partnerként, nem pedig passzív befogadóként tekintünk rájuk. Ez az egyenrangúság nagyon fontos érték számunkra: hisszük, hogy erről a rendkívül komplex, sokrétű és rengeteg embert érintő témáról csak így – szeretettel, alázattal, együttérzéssel – érdemes írni.

A kötet azért is hiánypótló, mert abban egyaránt helyet kapnak a pszichológus szakember, és az önismeret útját  járó „sorstárs” szempontjai. Ugyanakkor ezek a különböző szempontok nem elválnak, hanem inkább összeolvadnak a könyvben, ami lehetővé teszi, hogy az olvasó egy minden eddiginél szélesebb perspektívát kapjon, komplex, ugyanakkor könnyen befogadható, szakmailag hiteles tudásanyaggal gazdagodjon – úgy, hogy közben végig biztonságban és komfortosan érzi magát.

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

Similar Posts