Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

34. MAOT Kongresszus és Nemzetközi Konferencia, valamint 1. MIMSZ Kongresszus  – 2019. október 4-5. – Budapest

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Hagyományos Kínai Orvoslás Konfuciusz Intézete a Magyar Akupunktúra Orvosok Társaságának társszervezésében 2019. október 4-5.-én Budapesten tartja “One Belt – One Road” elnevezésű hagyományos kínai orvoslás témakörét érintő kongresszusát, mely a MAOT 34. kongresszusa és egyben a Magyar Integratív Medicina Szövetség – MIMSZ – első kongresszusa is.

Prof. Dr. Hegyi Gabriella a MAOT elnöke elmondta: „örvendetes tény, hogy a hagyományos kínai orvoslás a világ 122 országában szerzett mára létjogosultságot. Számos kiváló tanulmány igazolja beépíthetőségét az egészségügyi ellátásba a betegek megsegítése érdekében. Az idei esemény azért is bír kiemelkedő jelentőséggel, mert a PTE ETK HKO Konfuciusz Intézete és a MAOT közösen szervezi a MAOT 34. éves Kongresszusát.”

A kínai-magyar szakmai kapcsolatokat fokozatosan megerősítve és kiszélesítve 2015-ben megalakulhatott Magyarországon a világon a hetedik Hagyományos Kínai Orvoslás Konfuciusz Intézet, amely egyetemi hátteret is biztosít a komplementer medicinának és ezen belül a hagyományos kínai orvoslásnak.

A Pécsi Tudományegyetem tavaly ünnepelte fennállásának 650. évfordulóját, a „One Belt – One Road” Kongresszus méltó helyet kap a jubileumi rendezvények sorában, tisztelegve a több száz éves múlttal rendelkező intézmény előtt.

Az integratív orvoslás iránt szerte a világon, így hazánkban is nagy az érdeklődés, a szakmai összefogás érdekében alakulóban van egy – minden szakmai szervezetet magában foglaló – ernyő szövetség is, amely hatékonyan védi a szakma érdekeit, kezdeményező szereppel bír a döntéshozók felé és integrálódhat a nemzetközi hasonló szervezetekbe.

A kongresszus fókuszában a hagyományos kínai orvoslás és a komplementer – integratív medicina kapcsolata áll.

Főbb témakörök:

akupunktúra, komplementer orvoslás, rehabilitáció, fájdalom, dietetika, életmód-terápia, táplálkozástan, fitoterápia, manuálterápia, mozgásterápiák, workshopok.

A komplementer medicina európai helyzetének felmérése és kutatása (cambrella), valamint a NATO hasonló célú programja is befejeződött, amely igazolta a katonai orvosi alkalmazásban is a hagyományos kínai orvoslás létjogosultságát. A WHO 2024-ig meghatározta törekvéseit a szakmai integrációra, amelyet közvetít a tagországainak.

A kongresszus orvosoknak és egészségügyi szakdolgozóknak akkreditált szabadon választható elméleti továbbképzés.

Bővebb információ, jelentkezés: rendezveny.maot.hu

Életigenlők.hu

Similar Posts