Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

Nagyszombat, húsvét ünnepének előnapja Jézus halálára, illetve arra a napra emlékeztet, amikor Krisztus holtteste mintegy kétezer évvel ezelőtt a sziklába vájt sírban feküdt. Nagyszombaton az egyház szertartásain a hívek Krisztus szenvedéséről és haláláról elmélkednek.

Ünnep előtti virrasztás

Az ünnepet megelőző virrasztással, illetve az ahhoz kapcsolódó vigília szertartásával érkezik el a keresztény egyházak legfontosabb ünnepe, a húsvét. Az ünnep a kereszténység legnagyobb örömhírét hirdeti: Jézus feltámadt halottaiból, hogy minden egyes embert megváltson bűneitől.

Krisztus feltámadása

A szertartás során a liturgia részvevői átélik Krisztus feltámadását, a világosság győzelmét a sötétség fölött, az egyiptomi rabságból, a sátán szolgaságából való szabadulást, lelkük föltámadását, és egyúttal ünneplik a keresztfán szerzett megváltásukat is.

Nagyszombati vigília

A nagyszombati vigília templomi szertartása a IV. századra nyúlik vissza. A ma is jól elkülönülő négy lényegi rész már akkor kialakult: a fény liturgiája, az igeliturgia, a vízszentelés és az áldozati liturgia (eucharisztia).

A fény liturgiájában a fényköszöntő rítus az ókori lámpagyújtás ősi szertartásából fejlődött ki. A tűzszentelés a pogány tavaszi tüzek ellensúlyozására alakult ki a Frank Birodalomban, Róma a XII. században vette át a szokást. Ekkor vált általánossá a bevonulási körmenet is.

Húsvéti gyertyagyújtás

A vigília következő eleme, a húsvéti gyertyához kapcsolódó ősi szertartás a galloknál nyerte el mostani formáját. A húsvéti gyertya meggyújtása Krisztust, a „világ világosságát” idézi fel a keresztények előtt.

A nagyszombati liturgia során a mise Glória részénél ismét megszólalnak a korábban elhallgató harangok, az orgona és a csengők. Az olvasmányok és az evangélium ismertetése után következik a keresztkútnál végzett vízszentelés. Ha vannak felnőtt keresztelendők, ekkor kapják meg a beavató szentségeket (a keresztelés mellett a bérmálást és az elsőáldozást), ahogy az már az ősegyházban is gyakorlat volt. Ha nincsenek, a közösség akkor is megújítja a keresztségben tett fogadalmait, vagyis hitet tesz Isten mellett és ígértet tesz arra, hogy ellene mond a sátán kísértésének.

Áldozás

A vigília ünnepét az eucharisztia zárja le, melynek során Jézusnak a kenyérről és borról az utolsó vacsorán mondott szavait elevenítik fel, és lehetőség nyílik az áldozásra.

A húsvéti vigília szertartását szombat este, többnyire sötétedés után mutatják be. A legtöbb helyen ahhoz kapcsolódóan, másutt húsvétvasárnap, a reggeli mise keretében tartják a feltámadási körmenetet, amelyen a hívők a külvilág számára is bizonyságát adják hitüknek és örömüknek.

Nagyszombaton véget ér a negyvennapos böjt, a körmenetből hazatérő családok ünnepélyesen elfogyasztják a nagyrészt sonkából és tojásból álló húsvéti vacsorát.

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

Similar Posts