Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

Testről és lélekről filmajánló

Az álmok mezejére hívlak kedves Olvasó, oda, ahol mindenki saját igazi énjét, vágyait, céljait azok negatív vagy pozitív végkimenetelével őszintén éli át. És, ha van bátorsága nem tovább álmodja, hanem megéli – ez a főüzenete számomra Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas fantasztikus alkotásának, a Testről és lélekről c. magyar filmdrámának.

Az a megtiszteltetés és öröm ért, hogy a díjak sorát elnyerő filmről én is írhatok ajánlót, annak apropóján, hogy a főszereplő Borbély Alexandra Európai Film-díjas, Jászai Mari-díjas felvidéki színművész címlapinterjút adott a 10. jubileumi Életigenlőknek.

Készülve a címlapinterjúra és a filmhez készülő ajánló írására, találtam egy ábrát a komfortzóna és a fejlődési zóna összevetéséről, aminek a legszélén, ahol már remegő lábakkal lépkedünk, ott van „az álmok valóra váltása” vagyis az a pont, ahol a tettek mezejére kell lépünk…

Ellenkező esetben folyton folyvást csak álmodni, vagyis inkább álmodozni fogunk egy-egy olyan célról, amivel a sorsunk következetesen el/megtalál bennünket, ami jól tudjuk, hogy beteljesülhet, ha például meglépjük, amit az álmaink, a belső hangjaink üzennek. Akkor is meg kell lépni, ha a kényelmi zóna elhagyását sugallja.

Könnyű ezt mondani, gondolják most sokan, és bevallom, amíg a sorokat írom, magam is apró cinkos mosollyal az arcomon egyetértően bólogatok. Más az elmélet és más a gyakorlat… Álmos könyvek mondhatnak okosságokat, sokunk elhessegeti, amit valójában számunkra jelenthetnek. Mit üzennek az  álmok? A legbelső vívódásainkat, legyenek azok bármilyen témájúak, minden pszichológiai nagykönyv elmondja, hogy a mélyen lévő megoldásra váró dolgainkra adnak álom szimbolikákkal  válaszokat.

A zseniális film rámutat arra, hogy hol vannak azok a pontok, amikor ki kell lépni a komfortzónából a tettek mezejére…

És ahogyan a filmben is ábrázolják, van, amikor ezek az álmok megegyeznek, amikor ketten ugyanazt álmodják. Nem véletlenül, mert véletlenek nincsenek. És az is lehetséges, hogy ez nemcsak egy filmben van így…

A filmben két helyszínen zajlik a cselekmény. Az egyik szálon egy vágóhíd durván véres szenvtelen  valósága, a szinte kiabálóan elfojtott „sajnálati” érzelmekkel ott dolgozókat bemutatva, és ennek ellenpontjaként a lelkiség, a  szelíd szenvedély megéléséhez a természet varázsol hátteret. Az erdő téli csendje és békéje ad színteret annak, ahol két szarvas találkozik, és együtt keresnek éltető forrást, az orruk összeér majdnem… Az álomjelenet a filmbeli szereplők álmában egyszerre zajlik, folytatásos sztoriként… Egy munkahelyi pszichológiai teszten derül ez ki, és ezután izgatottan várják mit álmodnak, titkon abban bízva, hogy ugyanazt, mint amit a másik. Gyakran vannak álmaink, amiket meg kell érteni, azután jó esetben meg kell élni…

A Testről és lélekről c. film zseniális! Ezt is látni kell, többször is!

Az élményt fokozza Laura Marling – What he wrote c. zenéje: https://youtu.be/bojvCjxGtBY

**                   **                    **

Érintetlenül megérintve címmel készült címlapinterjú Borbély Alexandra Jászai Mari-díjas színművésszel, aki 2017-ben a Legjobb Európai Színésznő díjat nyerte el Enyedi Ildikó fantasztikus, Arany Medve-díjas filmjében nyújtott alakításáért.

Vajda Márta

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

Similar Posts