Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

Akkor lesz boldog az életünk, ha megtanulunk többé nem feltételezni semmit, ha többet cselekszünk és kevesebbre vágyunk, ha többet mosolygunk és rájövünk arra, mennyire szerencsések vagyunk földi életünk minden percében.

 Az élet apró örömei hozzák számunkra a boldogságot – a megértéssel teli tettek, a célok, amelyekért küzdünk, a kapcsolatok, amelyeket ápolunk, illetve a spirituális és intellektuális „örökség”, amit magunk után hagyunk. Így hát, mától vedd a kezedbe az irányítást! A boldog élet tízparancsolata így szól:

1. Nem vagyok tökéletes, és nem is próbálok meg az lenni – ha belegondolsz, rengeteg dolgot, amelyet az emberek elgondoltak, mégsem vittek véghez, ugyanis nem képesek azonnal cselekedni, hanem mindig a megfelelő alkalomra, időre, helyszínre várnak. A mi világunk nem fizeti meg a perfekcionistákat. Azokat fizeti meg, akik megvalósítják azt, amit elterveztek. Erre pedig csakis azok képesek, akik az idejük 99%-ában nem tökéletesek.

2. Nem tudok elégedetté tenni mindenkit, és nem is fogom megpróbálni – függetlenül attól, hogy mit teszel, vagy mit nem teszel, olyan emberekkel találkozol, akik nem értenek egyet az elveiddel. Ilyen az élet. Éppen ezért, sose azon fáradozz, hogy elégedetté tegyél mindenkit. Inkább tedd azt, amit helyesnek látsz. És ne feledkezz meg egy jó tanácsról: nem az a rengeteg ember számít, aki nem ért meg téged, hanem az a kevés, aki egyetért veled, és megosztja az elveidet.

3. Részt fogok venni egy olyan dologban, amelyben hiszek – ez lehet bármi. Egyes emberek aktív szerepet játszanak a közösségükben, mások inkább a spirituális hitükbe, karrierjük iránti szenvedélyükbe vagy szociális klubokba vonulnak vissza, amelyekről úgy érzik, az elveiket képviselik. Valamennyiük esetében a lényeg ugyanaz: olyan dolgot követnek, amiben hisznek, ezáltal pedig könnyebben meglelik a boldogságot és az életük értelmét.

4. Rangsorolni fogom a feladataimat, és a legfontosabbakat végzem el előre – definiáld az elveidet, és cselekedj mindig azok szerint. Csakis így viheted véghez azt, amit az életben elterveztél. És az álmaid is így válhatnak csak valóra.

5. Okosan válogatom meg a barátaimat – a barátaid alkotják azt a családot számodra, amelyet te válogathatsz meg. Ezért győződj meg arról, hogy ez család, amelyet magad köré alkottál, megérdemli a figyelmedet és az idődet. Vedd körül magad olyan emberekkel, akik a te személyiséged tükrözik vissza. Olyan személyeket válassz barátaidként, akikre felnézel, akiket elismersz, akikre büszke vagy, hogy megismerhetted őket. Illetve akik értékelnek téged és tisztelnek. Olyanokra tarts igényt, akik szebbé teszik a mindennapjaidat azáltal, hogy melletted állnak.

6. Segíteni fogok másokon, valahányszor alkalmam lesz rá – az életben annyit kapsz, mint amennyit adsz. Amikor pozitív hatással vagyunk az emberek életére, saját létünket is szebbé tesszük. Ezért, minél többször segítesz a körülötted lévőknek, annál inkább válsz jobb, sokak által szeretett emberré.

7. A pozitív gondolkodásra összpontosítok – a pozitív gondolkodás a siker kulcsa. Az elménknek el kell hinnie, hogy képesek vagyunk valami olyat megtenni, aminek még neki sem fogtunk. Mi, emberek képesek vagyunk leküzdeni a negatív gondolatokat azáltal, hogy erősebb pozitívokat gerjesztünk a helyükben. Hallgass a belső éned szavára, és változz pozitív irányban. Ez azt jelenti, bármilyen helyzet előtt is állj, arra koncentrálj, hogy képes vagy megtenni a következő lépést.

8. Képes vagyok önmagam lenni – bármennyire is szeretnénk, nem tudunk más emberré válni. Továbbá, mindazok, akik nem ismerik és nem fedezik fel önmaguk személyiségét, nem érzik jól magukat saját bőrükben. A dolgod csupán annyi, hogy feltedd magadban a kérdést: „ha neked nem tetszik az, aki valójában vagy, nekem miért tetszhetne?”. Nem vonzó az, ha folyton meg akarsz változni. Inkább add és légy önmagad. Csakis így érezheted magad szépnek úgy kívül, mint legbelül

9. Itt leszek és most – az élet itt és most történik. Ezért ahelyett, hogy a múltba menekülnél, vagy a jövőn ábrándoznál folyton, tanulj meg a jelenben élni és átadni magad a pillanatnak. Jegyezd meg: valamennyi perc különleges kell, hogy legyen számodra. A „most” azt jelenti, hogy éld az életed! Így hát ne szalassz el egyetlen lehetőséget, percet sem a létedből.

10. Nem az élet válik jobbá, hanem az, ahogyan én látom az életet – a világ körülöttünk és az életünk, amelyet éljük, csakis akkor válik jobbá vagy változhat meg, ha mi változunk. Ha minden reggel azzal a gondolattal ébredsz, hogy a mai napon valami rendkívüli fog történni veled, és erre összpontosítasz, megfigyelheted, hogy a dolgok úgy alakulnak majd, ahogy te szeretnéd. Ellenben, ennek az ellenkezője is igaz, ezért a választás a te kezedben van.

Forrás: egeszsegter.hu

Életigenlők.hu

Similar Posts