Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 8 perc

– Élete legalább annyira kultusz tárgya lett, mint a költészete –

Életigenlő nagyjaink közül Petőfi Sándor költőre, forradalmárra, nemzeti hősre, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakjára emlékezünk születésének 200. évfordulóján. 

„Külföldön Petőfi a legismertebb magyar költő mindmáig. Ő az istenek magyar kedvence. Mindent megkapott, hogy nagy költő lehessen: tehetséget, történelmet, sorsot. Huszonhat évet élt, s világirodalmi rangú s méretű életmű maradt utána, mely korfordulót jelentett nemzete irodalmában.“ Németh G. Béla

Petőfi rövid élete alatt közel ezer verset írt magyarul, ebből körülbelül nyolcszázötven maradt az utókorra, és az ismertebbeket sok más nyelvre lefordították. Emberi erőt meghaladó életigenlés ez, hogy ilyen csekély életidő alatt teljes életet tudott élni.

Valamennyi írónk közül Petőfi életrajza a leginkább ismert. A márciusi ifjak vezéreként és március 15-e egyik hőseként, majd az 1848-49-es szabadságküzdelem mártírjaként a nemzeti legendárium egyik központi alakja lett; a múlt század ötvenes-hatvanas éveitől ő jelentette a magyarság számára a nagybetűs Költő fogalmát. Élete legalább annyira kultusz tárgya lett, mint a költészete. Mert, ha valaki életét áldozza eszményeiért, hazájáért, nemzetéért az az életigenlés legcsodálatosabb, ám paradoxnak látszó formája,  mivel azzal, hogy lemond egyéni életéről, egy magasabb szinten teljességgel igényli azt.

A magyar romantika kiteljesítője, számos költeménye szinte minden magyar számára ismert

A tanulást tizennyolc esztendős korában abbahagyva színész lett, és ekkor kezdett verseket írni. 1844-től élt Pesten, majd 1846-tól baráti körével irodalmi társaságot szervezett. Fiatal kora ellenére ekkorra már országos ismertségre tett szert. A „márciusi ifjak“ egyik vezetőjeként részt vett az 1848. március 15-i forradalomban, amelynek a szimbólumává vált. A 26 éves költő ezután a szabadságharc küzdelmeiben is részt vállalt. A történészek mai álláspontja szerint életét is áldozta a magyar szabadságért, hiszen 1849. július 31-én esett el a segesvári csatát követő fejvesztett menekülés közben, a honvédeket üldöző kozák ulánusok által elkövetett mészárlásban. Eltűnésének minden körülménye azonban még a mai napig sem tisztázódott.

Ő a magyar romantika kiteljesítője, és koráig még ismeretlen témákat honosított meg a magyar költészetben: nála jelent meg először a családi líra, szerelmi költeményeiben a hitvesi, házastársi szerelem ábrázolása, tájköltészetében pedig a „puszta”, a magyar Alföld méltó rajza. Ő írt először verseiben a „világszabadságról”, és általa teljesen új hang szólalt meg a magyar irodalomban. Közérthetően, egyszerűen szólt mindenkihez, hiszen a nép nyelvét beemelte az irodalomba, és a versek külső formája helyett a gondolatot állította középpontba. Számos költeménye szinte minden magyar számára ismert. János vitéz  című elbeszélő költeményéből daljáték, bábelőadás, rajzfilm és rockopera is készült. Legismertebb költeménye a Nemzeti dal. amely az 1848. március 15-i forradalom máig ható üzenete és a magyar hazafias költészet kiemelkedő alkotása.

Önképzőkör, megismeri Jókait, publikál az Athenaeumban, gyalog megy fel Pestre

1823. január 1-jén született Kiskőrösön. Apja, Petrovics István, mészárosmester, aki magyarul jól beszélt és írt. Anyja, Hrúz Mária szlovák anyanyelvű volt; mielőtt férjhez ment, cselédlány és mosónő. Alig két évvel később a család Kiskunfélegyházára költözött, s maga Petőfi később ezt a várost jelölte meg születésének helyeként.

Petrovics István javuló anyagi helyzetének arányában gyakran változtatta fia iskoláit igyekezett minél színvonalasabb helyre járatni. Az 1838-as dunai árvíz és egyik rokonuk anyagi csődje, akiért Petrovics kezességet vállalt, anyagi romlásba döntötte a családot. A tizenöt éves ifjú kénytelen volt otthagyni a selmeci líceumot, s megismerkedett a nélkülözéssel és a nyomorral. Színházi „mindenes” Pesten, házitanító        Ostffyasszonyfán, majd katonának csap fel Sopronban.

Leszerelése után nyugtalan vándorút következett, majd 1841. októberében fölvették a pápai kollégiumba rendes tanulónak. Tevékenyen részt vett az önképzőkör munkájában, itt ismerkedett meg Jókai Mórral (de barátságuk csak később, Kecskeméten mélyült el). Az 1842-es év hozta meg első jelentősebb irodalmi sikerét: május 22-én a kor legjelesebb szépirodalmi és tudományos folyóiratában, az Athenaeumban megjelent A borozó című költeménye még Petrovics Sándor néven. A november 3-án ugyanott publikált Hazámban az első olyan verse, melyet Petőfi néven írt alá.

De Petőfi inkább a színészetre érzett elhivatottságot, s 1842. novemberében egy vándorszínész-társulathoz szegődött. Így került Debrecenbe is, ahol a Sopronból megismert barát, Pákh Albert próbált segíteni a legnagyobb nyomorban szenvedő, beteg Petőfin. Egy füzetbe írta költeményeit, mintegy hetvenet-nyolcvanat, és 1844. februárjában gyalog vágott neki a pesti útnak, hogy műveinek kiadót találjon.

A Pesti Divatlapnál

Vörösmarty Mihály vette pártfogásába, s az ő ajánlása nyomán vállalta a Nemzeti Kör a versek kiadását. Bajza és Vörösmarty közbenjárására Vahot Imre (aki sógorától, Erdélyi Jánostól ekkor vette át a Regélő Pesti Divatlap szerkesztését) a megújuló laphoz segédszerkesztőnek hívta Petőfit. Élete a nehéz évek után most nyugalmasabb szakaszba lépett. 1844. áprilisától júniusáig szüleinél tölti az időt, Dunavecsén, s olyan versek őrzik ennek emlékét, mint az Egy estém otthon és az István öcsémhez. A költő ekkor mondott végleg búcsút a színészetnek, s július 1-jén elfoglalta állását a lapnál. Költői pályájának talán legtermékenyebb időszaka következett.

Petőfi sikere A helység kalapácsa publikálásáig osztatlan volt. Nem kis szerepe volt ebben szerkesztőjének, Vahot Imrének, aki üzleti megfontolásból a lap népszerűségét tartotta leginkább szem előtt, s mintegy sztárként kezelte és irányította Petőfit.

A közönségízlés megváltozásának, a népköltészet gyűjtésének és megbecsülésének is köszönhető, hogy Petőfi népies helyzetdalainak és életképeinek (mint A szerelem, a szerelem 1843, Megy a juhász szamáron 1844) akkora sikere volt. Csak amikor eltért ezektől a normáktól (először épp A helység kalapácsában), akkor kapott élesen elutasító kritikákat. Korábbi támogatói közül is nem egy ellenfelévé vált. A kritikákra Petőfi A természet vadvirága című versével válaszolt, amely csak megerősíthette a bírálókat véleményükben a költő nyelvhasználatának „durva, parlagi” voltáról. De maga Petőfi is érzékelte, hogy a körülötte kialakult hírverés túlságosan leszűkíti alkotói lehetőségeit. Ezért is, a terhesnek érzett szerkesztői teendők miatt is 1845 márciusában kilépett a Pesti Divatlap szerkesztőségéből. Mint külső munkatárs továbbra is kötelezte magát arra, hogy verseit egyedül itt jelenteti meg.

Átmeneti válság

A nagyszerű kezdet után szükségszerű volt az időleges visszaesés: az 1845-ös év az útkeresés, a kísérletezés időszaka. Jóllehet egyik legtökéletesebb népdalát (Fa leszek, ha…) és legszebb románcos életképét (A négyökrös szekér) írta ekkor, műveinek többségében az inkább zsengéire jellemző szentimentális-biedermeier hang válik uralkodóvá. Ebben meghatározó szerepet játszott csaknem programszerűen megélt, eltökélt szerelemvágya is. Írói kudarcok is érték ekkoriban. E korszakának legjellemzőbb és legszínvonalasabb költői teljesítménye az a hatvanhat, többnyire rövid, négy-nyolcsoros versből álló Felhők című ciklus, amely 1845. ősze és 1846. márciusa között keletkezett és önálló kötetként 1846. áprilisában jelent meg. A Felhők nemcsak költészetét újítja meg, hanem öngyógyítási módnak is elsőrangú, az 1848. májusában írt episztola, a Levél Várady Antalhoz már jelzi szerzője eltökélt szándékát, hogy leszámoljon kétségbeesésével. Úgy látja, tekintetét magasabb célra kell emelnie: a rabságukat levetni akaró népek ügyét kell szolgálnia.

„Szabadság, szerelem !E kettő kell nekem. / Szerelmemért föláldozom / Az életet, / Szabadságért föláldozom / Szerelmemet.“

Petőfi példátlan sikerén felbátorodva kiadója arra vállalkozott, hogy akkor elképzelhetetlenül magasnak számító, háromezres példányszámban adja ki egyetlen kötetben összes költeményét. A kötet 1847. március 15-én jelent meg, és egy év sem telt el az újabb, két kötetre bővülő kiadásig. Versei elé mottónak, jelmondatnak a költő a következő szállóigévé vált sorokat írta: „Szabadság, szerelem! / E kettő kell nekem. / Szerelmemért föláldozom / Az életet, / Szabadságért föláldozom / Szerelmemet.” 1846 tavaszától nemcsak költészete, de élete is e két kitüntetett érték vonzásában alakult.

A Felhők válságkorszaka után lázas cselekvésvágy fogta el. Amikor Vahot felvetette, hogy a szerkesztéstől visszavonul, Petőfi már saját lapot akart indítani. 1846. márciusában megszervezte a Tízek Társaságát a hozzá hasonló gondolkozású fiatal írók érdekszövetségét. Tagja volt Petőfi mellett Jókai Mór, Tompa Mihály, Degré Alajos, Obernyik Károly, Pálffy Albert, Bérczy Károly, Pákh Albert, Lisznyai Kálmán és Kerényi Frigyes. Petőfi költészeti forradalma ebben az időszakban tágult politikai forradalmisággá; a népélet jellegzetes helyzetei, alakjai és tájai felmutatása után most már a nép politikai felemelésének dalnoka kívánt lenni (A nép 1846, A XIX. század költői 1847, A nép nevében 1847).

A forradalmi távlat új jelentést adott a népiességnek, s Petőfi igen pontosan fogalmazta meg az új költői programot. Petőfi fegyvertársának tekintette Aranyt barátságukból a magyar irodalom legszebb költői levelezése született. Petőfi eszméi pedig egyre nagyobb visszhangra találtak, s nemcsak szűkebb baráti körében; például a centralisták is felfigyeltek rá: Kemény Zsigmond az eredetiségét dicsérte, Eötvös József pedig az egyik legértőbb és legmaradandóbb bírálatot írta róla 1847 májusában a Pesti Hírlapba. Az 1846-os év más szempontból is fordulatot hozott Petőfi életében. Erdélyi utazása során, szeptember 8-án, a megyebálon megismerkedett Szendrey Júliával, Károlyi gróf erdődi jószágigazgatójának lányával. 1847. májusában Júlia apja akarata ellenére igent mondott, és megismerkedésük évfordulóján, szeptember 8-án megtartották az esküvőt. A mézesheteket a kalandos életű ellenzéki gróf, Teleki Sándor (Petőfi egyetlen arisztokrata barátja) koltói kastélyában töltötték. Nagy versek sora őrzi Koltó emlékét (Beszél a fákkal a bús őszi szél…, Szeptember végén, Elértem, amit ember érhet el…). Útba ejtve Szalontán Arany Jánosékat, novemberben Pestre érkezett az ifjú pár. A Dohány utcában laktak, három szobában; az egyik szobát Jókainak adták ki. Lelkes tervezgetéssel, szakadatlan munkával teltek Petőfi napjai, s a köznapok ritmusából csak a januári olasz, majd a februári párizsi forradalom híre lendítette ki.

Petőfi napja

1848. március 15. a pesti forradalom s egyszersmind Petőfi napja. A márciusi ifjak vezéreként az események egyik főszereplője. A 12 pont mellett Nemzeti dala a népakarat legfontosabb kifejezője. A költő forradalom-jövendölése megvalósulni látszott, s ő a megálmodott szerepnek megfelelően egy népmozgalom élére került. Ismeretes, hogy március 15-én reggel, amikor a bécsi forradalom hírét vették, Petőfi kezdeményezésére határoztak úgy a Pilvaxban összesereglett ifjak: az eredetileg 19-re tervezett népgyűlést azonnal meg kell tartani.

A nevezetes nap eseményeit (még hatásuk alatt, 15-én éjjel, illetve 16-án) prózában is, versben is megörökítette. A pillanat mámorában, nem kis túlzással bár, de jogos büszkeséggel vetette papírra: „Nagyapáink és apáink, / Míg egy század elhaladt, / Nem tevének annyit mint mink / Huszonnégy óra alatt.” S e sorok is, mint a nap valamennyi történése, utóbb elfoglalták helyüket a nemzet panteonjában és a nemzeti legendáriumban.

Szabadságharcban

Petőfi életének utolsó másfél évét mintha csak egy végzetdráma szerzője írta volna: 1848. március 15-től, a győzelem és a dicsőség tetőpontjától 1849. július 31-ig, a végső segesvári katasztrófáig egyetlen hatalmas ívű zuhanásnak tűnik fel pályája.

Hamar rá kellett ébrednie, hogy az ő időszámítása más tempót követ, mint az országé.

Öt nappal a pesti forradalom után már ezt jegyezte be naplójába: „Az egyetértés, mely eddig kivétel nélkül uralkodott a fővárosban, bomlani kezd.” A márciusi ifjak számukhoz képest jelentékeny hatást fejtettek ki, de csak közvetve befolyásolták a politikát ténylegesen alakító liberális nemességet. Március 15-én egy pillanatra maguk mögött érezhették a közvéleményt, nézeteik radikalizmusa azonban hamarosan elszigetelte őket. Petőfi népszerűsége rohamosan csökkent, s júniusban mint képviselőjelölt csúfos vereséget szenvedett.

Az a kérlelhetetlen őszinteség, amelyre Petőfi törekedett, aligha növelte megválasztásának esélyeit. A kis-kunokhoz intézett nyilatkozata vádbeszéd inkább, mint választási felhívás: „Hanem azt korán se várjátok, hogy én titeket magasztaljalak, mert akkor szemtelenül hazudnám. Becsületemre mondom, hogy ti nem vagytok remek emberek, vagy eddig legalább nem voltatok. Március 15-éig az egész Magyarország nagyon szolgalelkü, kutyaalázatosságu ország volt és ti ebben a virtusban közelebb álltatok az elsőkhöz, mint az utósókhoz.” Úgy látta, a kormány erélytelensége az elért vívmányok elvesztését fogja eredményezni, s a nemzethalál veszedelmétől csak egy újabb forradalom mentheti meg az országot. Éberen figyelte a nemzetgyűlés munkáját, és szigorú bírálatot gyakorolt az általa helytelenített lépések fölött. A szeptemberi események, Jellačič támadása és az, hogy a kormány az egyezkedés lehetőségeit kereste Béccsel, Petőfit látszottak igazolni. Szeptember 16-án megfogalmazta az Egyenlőségi Társulat mozgósító kiáltványát, majd kezdetét vette katonai szolgálata. Feljebbvalói nincsenek elragadtatva tőle: önfejű, makacs, a vezetéssel nyíltan elégedetlen. Júlia gyereket vár, december 15-én meg is születik fiúk, Zoltán. Petőfi kénytelen szabadságot kérni. Távolmaradását a harctértől ellenségei gyávasággal magyarázzák. Végül áthelyezteti magát Bem erdélyi hadseregéhez.

A forradalmár költő Bemben megtalálta a maga forradalmi hadvezérét. Az eszmények közösségén túl, bensőséges kapcsolat jött létre közöttük, csaknem apai-fiúi szeretet. Bem azonnal segédtisztjévé nevezi ki, később őrnaggyá lépteti elő; a feletteseivel való ütközések, fegyelmi vétségek kínos következményeitől is megvédi.

1849. tavaszán gondjai ismét megszaporodnak: előbb szüleit temeti el, majd családja nyomorúságos helyzetén próbál segíteni. Szabadságot kér, s a vele szemben elfogult katonai vezetőkkel összekülönbözve a rangjáról is lemond. Az orosz beavatkozás hírére csatlakozik ismét Bem hadseregéhez. A legmegfelelőbb pillanatban ahhoz, hogy július 31-én életét áldozza a Segesvár melletti fehéregyházi csatában.

Batári Gábor

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

Similar Posts