Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

A nyilvános vécék használata a legtöbb nő számára felér egy artistamutatvánnyal – kapaszkodnak, támaszkodnak, hogy az ülőkéhez nem érve tudják elvégezni dolgukat. Pedig, nem is feltétlenül az ülőke a legundorítóbb és legpiszkosabb a helyiségben.

Annak érdekében, hogy még véletlenül se érintsenek meg semmit nyilvános vécézés közben, az amerikaiak 63 százaléka a lábával nyomja meg a vécéöblítőt, 60 százalékuk pedig papírkéztörlővel fogja meg a kilincset. Mindezzel a nyilvános vécékben esetlegesen megtelepedett veszélyes baktériumoktól vagy vírusoktól próbálják megvédeni magukat.

Bár kézenfekvőnek tűnhet, hogy a vécéülőke elkerülésével a kórokozók sem tudnak megrohamozni bennünket, a helyzet nem ennyire egyszerű. Íme négy meglepő tény az otthoni és a nyilvános mosdókban megtelepedő baktériumokról.

Nem a vécé a legfertőzöttebb

Valójában a vécénél még a fogkefénk is sokkal fertőzöttebb lehet. Egy 2011-es kutatás során azt vizsgálták, hogy az otthoni fürdőszobák mely felületein található a legtöbb kórokozó. Míg a vécéülőkék 27 százalékán találtak penész- illetve élesztőgombát, addig a fogkefék 64 százalékán. De a fogkefék 27 százalékán találtak még coliform baktériumot is – ami székletszennyezésre utal -, valamint 14 százalékukon Staphylococcus baktérium is fellelhető volt. Szakemberek szerint azonban nem kell kétségbeesni, a legtöbb ember immunrendszere ugyanis képes megakadályozni a kórokozók esetleges fertőzését.

Vírusokból sincs hiány

Egy 2014-es kutatásban megvizsgáltak egy egyetemi kampusz két női és két férfi fürdőszobáját. A fürdőszobákban a többi között mintát vettek a a vécéülőkékről, a szappanadagolóról és padlóról a vécé körül. A mintákon a Staphylococcus baktérium mellett kimutatták a HPV és a herpeszvírus jelenlétét is, valamint az E.Coli baktériumét. A kutatók azonban megint csak nyugalomra intenek. Mint mondják, a legtöbb kórokozó a test elhagyása után nem él túl sokáig, így kicsi az esélye a fertőzésnek.

A kórokozók szétszóródnak az egész fürdőszobában

A kórokozók tehát egyáltalán nem csak a vécében vagy annak közvetlen közelében telepedhetnek meg. De hogy miként jutnak el a fogkefénkig? A mi segítségünkkel. Mikor ugyanis felnyitott fedéllel húzzuk le a vécét, a kórokozók gyakorlatilag berobbannak a levegőbe, és a vécétől akár egyméteres távolságra is eljuthatnak. Egy vizsgálat során egyébként a csaptelepek is rendkívül szennyezettnek bizonyultak: a vizsgált csaptelepek 27 százalékán élesztő- és penészgombát, 9 százalékukon coliform baktériumot, 5 százalékukon pedig Staphylococcus baktériumot találtak.

A kézszárítás is veszélyes

Nem is gondolnánk, de a nyilvános vécékben gyakran fellelhető gépi kézszárító használata sem feltétlenül okos választás. Egy 2018-as kutatás mutatott rá arra, hogy ha gépi kézszárítót használ az ember, az olyan, mintha egyáltalán nem is tisztálkodott volna. A nyilvános vécékben fellelhető meleg levegős készülékek ugyanis fekáliából származó kórokozókkal fújják tele a kezeinket. A kézszárítók valójában nem csinálnak mást, mint hogy az egyik oldalon magukba szívják a mosdó levegőjét – az esetleges kórokozókkal együtt -, a másikon pedig felmelegítve, nagy sebességgel kifújják azt magukból.

Forrás: hazipatika.com

Életigenlők.hu

Similar Posts