Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

Sokan ha biztosak szeretnének lenni benne, hogy nem felejtenek el valamit, felírják egy darab papírra. Egy nemrégiben publikált tanulmány szerint létezik azonban erre egy még hatékonyabb módszer, mégpedig a rajzolás.

A rajzolás olyan módon dolgoztatja meg az agyat, amire az írás önmagában nem képes, mivel arra készteti, hogy vizuális információt dolgozzon fel, és egy szó jelentését képre fordítja le, amihez egyúttal fizikai aktivitást is párosít – nyilatkozta a tanulmány egyik társszerzője, a kanadai University of Waterloo kandidátusa.

A rajzolás így hat az agyra

A rajzolás számos agyi régiót bevon, amely nem venne részt a folyamatban, ha szimplán írásról lenne szó. A szakértők úgy hiszik, hogy a rajzolás nyújtotta többcsatornás megközelítés az agy, illetve a memória számára is előnyös. Ráadásul az idősebb emberek még többet profitálhatnak ebből a megközelítésből. A normális, egészséges öregedési folyamat során számos változás áll be a különböző agyterületek működésében, és ezekben a memória, illetve a nyelvi feldolgozás is érintett. Ugyanakkor a vizuális információ szenzoros feldolgozásával foglalkozó területek kevésbé érintettek, így a rajzolás kihasználhatja, hogy viszonylagosan jó állapotban lévő agyterületeket bevonva serkenti az emlékezést.

Meade és kutatótársa, Myra Fernandes, az University of Waterloo professzora megerősítette, hogy ezek az eredmények egy hosszabb kutatássorozat keretében születtek, amelybe 48 felnőttet vontak be fiatal felnőttektől egészen 80 év felettiekig. A fő kísérletben a résztvevőket arra kérték, hogy írjanak le 15 szót, majd rajzoljanak képet másik 15 szóról – például a yacht szóhoz egy csónak firkáját. Ezután egy „filler” feladatsor következett, amelyben 60 hang magasságát határozták meg: ezzel az volt a cél, hogy tiszta lapot teremtsenek a memória teszteléséhez. A harmadik fázisban két percet kaptak rá, hogy a lehető legtöbb szót visszaidézzék a kísérlet legelejéről.

Ahogyan az várható is volt, az idősebbek általánosságban kevesebb szóra emlékeztek, mint a fiatalok. Emellett viszont a kutatók megállapították, hogy minden korcsoport tagjai több szóra emlékeztek azok közül, amelyeket lerajzoltak, mint amelyeket leírtak. Ugyanezt erősítette meg két további kísérlet is.

Persze, vannak dolgok, amelyek lerajzolásának nincs realitása, ilyen például egy találkozó dátuma vagy egy új ismerős neve. Ugyanakkor ha például bevásárlólistát csinálunk úgy, hogy írás helyett lerajzoljuk, amit venni szeretnénk, akkor jóval nagyobb esélyünk van rá, hogy semmit sem felejtünk el a kosarunkba pakolni, mintha csak simán leírnánk. Ezen kívül a diákoknak a tanulásban is segítséget nyújthat ez a taktika.

Forrás: hazipatika.com

Életigenlők.hu

Similar Posts