Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

A levegőszennyezettség jelentősen megrövidíti a most született gyerekek várható élettartamát. Ázsiában a legsúlyosabb a helyzet – állapította meg egy nagyszabású tanulmány.

A 2017-es halálozások tizedében a levegőszennyezettség játszott közre. Ezzel több életet követelt, mint a malária és a közúti balesetek. A rossz levegő csaknem ugyanannyi embert ölt meg, mint a dohányzás – ismertette a világ levegőjének állapotáról szóló jelentés.

Akár 30 hónapot is elvehet az életünkből

Ázsia déli részén a mai gyermekek várható életkora 30 hónappal lesz rövidebb, a szubszaharai afrikai térségben pedig 24 hónappal. Ennek oka a közlekedés és ipar miatti, és a lakóhelyen belüli – főként a tűzön történő főzés okozta – légszennyezettség. Ázsia keleti részén a mai gyerekek későbbi életét 23 hónappal rövidíti meg a szennyezett levegő. A fejlett világban ugyanakkor a levegőszennyezettség átlagosan öt hónappal csökkenti a mai gyermekek életkilátásait.

„A gyermekek életkilátásainak ilyen nagy csökkenése sokként ért minket” – mondta Robert O’Keefe, a jelentést készítő Egészségügyi Hatások Intézetének elnökhelyettese. A szakember úgy véli, csodákat nem lehet várni, de a kormányok tehetnek hatékony lépéseket.

Így öl a rossz levegő

A levegőszennyezettség globálisan a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) okozta halálozások 41 százalékáért felelős. Emellett szerepet játszik a 2-es típusú diabétesz miatti halálok 20 százalékában, a tüdőrákban elhunytak 19 százalékánál, valamint az iszkémiás szívbetegségben szenvedők 16 százalékát is a rossz levegő öli meg. Ezeken kívül a sztrókos esetek 11 százaléka is a levegőszennyezés miatt végződik halállal. A rossz levegő miatti halálozások száma pedig a következő években várhatóan még tovább nő – emelte ki a szakértő.

A légszennyezettség világszerte aggodalomra ad okot, gyakorlatilag globális veszélyt jelent az emberekre nézve. Számos tanulmány igazolta már, hogy súlyos egészségi károsodásokat okoz. A rossz levegőt összefüggésbe hozták már többek között a demenciával és a vetéléssel is. O’Keefe szerint a légszennyezettség csökkentését egyebek mellett az elektromos autók elterjedése és a megújuló energia támogatása mozdíthatja előre.

Forrás: hazipatika.com

Életigenlők.hu

Similar Posts