Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

„Mert az ember – ezt egyre inkább hiszem – csak annyit ér és csak annyira ember, amennyire meg tudja őrizni lelke egy zugában az örök gyermeket”

(Márai Sándor)

A gyereknap története

Hasonló rendezvény már a II. világháború előtt is létezett. Elsőként hazánkban az Országos Gyerekvédő Liga rendezte meg a gyereknapot, 1906-ban. Majd 1931-ben, szintén májusban rendezték meg a gyermekek hetét, amit a neve is jól mutat, egy teljes hétig. A második világháború megszakította a hagyományokat. A háború után csak 1949-ben a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség moszkvai ülésén dőlt el, hogy 1950-től minden év május utolsó vasárnapján a gyermekeket ünnepeljük. Ez lett a Nemzetközi Gyermeknap hivatalos ünnepe.

A fenti sorolt eseményeken egy közös pont volt: elsősorban jótékonysági céllal rendezték. A szegényebb vagy épp háború sújtotta országok gyermekeinek gyűjtöttek. Csak az évek során alakult ki, hogy a Gyereknap több üzenetet is hordozzon, amire év közben talán kevesebb figyelmet fordítunk. Ilyen a gyerekek jogaira, sajátos értékeikre és világukra való figyelemfelhívás.

Gyerekek ünnepe a világban

A Nemzetközi Gyereknapon kívül több ünnep is létezik:
– Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ), 1959. november 20-án fogadta el a gyerekek jogairól szóló egyezményt. Ez a nap a Gyermekek Jogainak Világnapját ünnepeljük ekkor.
– Eltűnt és bántalmazott Gyermekek Napja május 25. Egy 1979-ben, New Yorkban eltűnt kisfiú emlékére hozták létre.
– Az UNICEF és az ENSZ is létrehozta a Gyermekek Világnapját 1954-ben. Szeptember 20-án ünneplik és nagyon sok ország ekkor tartja a gyereknapot is.

Gyereknap a világban

Különböző helyeken különböző időpontokban ünnepli a világ ezt az ünnepet.

Keleten a Nemzetközi Gyermeknaphoz csatlakoztak és június 1-jén ünnepelték, nyugaton a Gyermek Világnapját tartották meg szeptember 20-án.
Japánban 1948 óta nemzeti ünnep és egyben munkaszüneti nap a gyermeknap, amit május 5-én tartanak. Érdekessége, hogy ezen a napon a családok papírsárkányokat reptetnek.
Indiában november 14-én van gyereknap, az ország első miniszterelnökének, Jawaharlal Nehru születésének évfordulóján.
Németország 1989-es újraegyesítése előtt a keleti NDK-ban és a nyugati NSZK-ban más-más napon volt gyereknap.
Argentínában augusztus második vasárnapja a gyermeknap, Brazíliában október 12., Chilében augusztus első vasárnapja, Kolumbiában április utolsó hétvégéje, Peruban október 14, Mexikóban április 30-a, Kubában július harmadik vasárnapja a gyermekeké.

A legnagyobb ajándék, amit gyermekünknek adhatunk, a feltétlen szeretet, a széttárt karok és egy készséges fül.

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

Similar Posts