Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

Ez a könyv játszva tanít, nemcsak szórakoztat

Amikor az Állati egypercesek című könyvek megírásán dolgoztam, az volt a célom, hogy mind a gyerekeknek, mind szüleiknek, és az állatszerető felnőtteknek olyan történetekkel szolgálhassak, amik nemcsak szórakoztatnak, de tanítanak is, hiszen játszva sokkal könnyebb tanulni. A szórakoztató történeteken kívül pár tanulságos is akad, nem titkolt nevelő célzattal.

Kora gyerekkorom óta állatokkal szerettem volna foglalkozni, ahogy azt hiszem minden gyerek. Édesanyám már korán felismerte az állatok iránti érzékenységemet, ezért mindig hasznos, és szórakoztató ajándékokat, főleg könyveket kaptam tőle. Ezekből a könyvekből sok tapasztalatot szereztem, amiket mind a mai napig kamatoztatok. Sokszor jutnak eszembe még évtizedek múlva is a történetek, és bizony volt eset, amit e nélkül meg sem tudtam volna oldani.

Még csak huszonnyolc éve vagyok állatorvos, de ezalatt a „röpke” idő alatt is történt velem pár esemény, amit úgy gondoltam, érdemes lenne egyszer papírra vetni. Ezek a könyvek úgy gondolom, színes képet rajzolnak nemcsak rólam, a gazdikról és a kedvenceikről, hanem arról a sokszor nem is könnyű munkáról, amit minden gyakorló állatorvos végez: a korai kelésekről, a késő éjszakába nyúló műtétekről, a kezelésekről, és arról az áldozatos munkáról, ami bizony sok lemondással és álmatlan éjszakával jár, de megéri. Megéri, mert segíteni tudunk, amikor baj van, és számunkra is öröm, amikor a gyógyult pácienst, vagy a gazdi elégedettségét látjuk.

Amikor az Állati egypercesek című könyvek megírásán dolgoztam, az volt a célom, hogy mind a gyerekeknek, mind szüleiknek, és az állatszerető felnőtteknek olyan történetekkel szolgálhassak, amik nemcsak szórakoztatnak, de tanítanak is, hiszen játszva sokkal könnyebb tanulni.

A szórakoztató történeteken kívül pár tanulságos is akad, nem titkolt nevelő célzattal. A könyvek egyike sem akadémiai székfoglaló, de nem is kifejezetten gyermekkönyv. Kellemes útitárs egy hosszú unalmas úton, vagy kikapcsolódást és felüdülést nyújtó segítség a nyaralás alatt.

Minden kötet minimum harminc, megtörtént esetet dolgoz fel, így a négy kötetben összesen több, mint 120 történet található, amelyek segítségével szeretném vicces, szórakoztató formában bemutatni egy gyakorló állatorvos mindennapjait, azokat a sokszor nem egyszerű eseteket, amikkel találkozunk, és mindazokat az örömöket, amiért érdemes ezt a szakmát, ezt a hivatást szívvel-lélekkel csinálni, még akkor is, ha e mögött nagyon sok lemondás és kihívás van.

Kívánom mindenkinek, hogy forgassa élvezettel és haszonnal ezt a négy könyvet, amelyeknek részemről fő célja a szórakoztatás volt, de remélem tanulsággal is szolgál majd minden lelkes állatbarát számára. A történeteket Flamm Rita grafikus, imádott jó barát által készített színes, bájos rajzok elevenítik meg.

Dr. Sütő András

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

Similar Posts