„Az igazi szeretet igazi próbája mégis, hogy nem fél a másik ember szeretetétől, hogy elegendő benne a szelídség, a türelem és az alázat ahhoz, hogy elfogadja azt.” (A Szentírás margójára)
„Egyetlen reményem, hogy semmit se várok, s így kaphatok valamit. Ami, ha kevés is, messze felülmúl engem.“ (Az én karácsonyom)
“… et resurrexit tercia die (és harmadnapon feltámadott.“ (Harmadnapon)
A kínai számmisztika szerint a kilences (kicsit európaisítva) szent szám, erről nézve Pilinszky Jánosnak ez évben kvázi kerek évfordulója van (más szóval a kerek önmagába fordult végtelen, mert ez is a kilences jelentése a kínai numerológiában) 99 éve született és 39 éve halt meg, (Budapest, 1921. november 27. – Budapest, 1981. május 27.) ezt az apropót ragadjuk meg, hogy méltassuk őt életigenlő nagyjaink teremtő géniuszi lucidus seregében.
Életművében a 20. század kegyetlen világát elemzi, leképezvén az ember magárahagyottságát, a létezés szenvedése elől való menekvés hiábavalóságát, az élet stációit átható félelmet és rémületet. Címünk mondatának első tagja Pilinszkynek ezt a buddhai az-élet-szenvedés és a heideggeri létbevettség érzületét kívánja érzékeltetni, melynek szintagmái a Négysorosból és az Apokrifből valók, a második tag viszont a költő feltámadt Krisztusba vetett mélységes keresztény hitét. Költészetén megfigyelhető 1940-es évek alatti lágertapasztalata, a keresztény egzisztencializmus, a tárgyias líra s katolikus hitének hatása, melyek ellenére nem tartozik a hagyományos értelemben vett, szakrális témájú úgynevezett papi írók katolikus irodalmába, minthogy elutasította a vallásos és a profán irodalmat elválasztó falat („Én költő vagyok és katolikus”). Ám katolikussága annyira formális vallásosságon túli, annyira eggyé érezte magát Krisztussal a Golgotán, mint a hajdani szentek és misztikusok az imitatio Chriti-ben (Krisztus utánzása) hogy le merte írni Négysorosában; „ma ontják véremet.“
Életigenlése
szeretet-, türelem -, és alázatpártiságában nyilvánul meg, amit a két felső idézet menthetetlenül tükröz és katolikus kereszténységében, ezt a harmadik idézet lényegíti, amit művészetfilozófiájában részletesebben kifejtünk:
Pilinszky János a művészet megközelítéséhez és magyarázatához egy saját rendszert alkotott, melyet cikkeiben, interjúiban és műveiben nevezett meg („evangéliumi esztétika”), de összefoglalóan sosem értekezett róla, s egységes rendszert sem alkotnak. Esztétikája nem ún. „befogadás-esztétika”, így értelmezésének, elemzésének középpontjában nem az áll, hogy magát a műalkotást az ember hogyan fogadja be, miként teszi magáévá. Ebből kifolyólag mind a művészeti alkotást létrehozó személy kiléte, milyensége, mind az ő céljai az adott alkotással kívül esnek ennek az esztétikának a vizsgált területén. Tehát az evangéliumi esztétika nem más, mint magának a művészetnek a metafizikája, melynek fő elemei a szeretet, a gyermeki szemlélődés, a személytelenség, a művész médiumként való felfogása és az alázat.
„Tűnődés az evangéliumi esztétikáról” című filmkritikájában fogalmazta meg először a rendszer alapjait, amikor is még egy „íratlan keresztény esztétikáról” beszélt. Ebben kifejtette, hogy ez a vonás számos európai műben jelen volt, de egységesen soha senki se foglalta össze a tételeit. Véleménye szerint az evangéliumi esztétikának megfelelőek mindazok az alkotók, akik Jézus Krisztushoz kötődnek, tehát a krisztusi szeretetet valósítják meg. Az ‘evangéliumi’ szó használata nem egy krédóban foglalt hittételekre vonatkozik, hanem a szó bibliai értelmében használta. Ugyanebben a cikkben fogalmazta meg azon gondolatát is, hogy lévén minden egyes emberi lény kimeríthetetlen, s definiálhatatlan forrás, így a Jézushoz kapcsolódó esztétika határait, szabályait sem lehet konkrétan meghatározni. A mű további részeiben továbbá pontosította, hogy mit is ért a Krisztushoz kapcsolódáson. Esztétikájában szempontjai közül az legfontosabb, ahogy Jézus 
Krisztus szerette az emberiséget. Így a szeretet nem érzelem vagy a pillanat szülte ráhangolódás, hanem az arra való képesség, hogy egy embertársunkat a nehéz helyzeteiben megsegítsük; értelmezésében tehát egy művész akkor evangéliumi, ha követi Krisztust azon küldetésében, miszerint „…az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett…” (Máté 18,11). Ebből fakadólag minden egyéb aspektust elutasít, tehát az evangéliumi esztétika képes a klasszikus értelembe vett „szépérték” legtöbb formáját is elveszteni a fent nevezett cél érdekében. Mindemellett elutasítja az alkotó és az alkotás közötti falat, miszerint a mesternek kívülről kell szemlélődnie. Az evangéliumi művész kapcsolata a művel közvetlenül a műben megy végbe, tehát nem a klasszikus távolságtartást hangoztatja, hanem azt a szemléletet, hogy a mű első percétől fogva segítse, szolgálja az alkotást létrehozója. Ehhez kapcsolódik azon tételszerű megállapítása, miszerint a művész médium, s azok a legjobb művészek, akik a mű ajándékát alázatuk révén a legtökéletesebben képesek átadni. Éppen ezért Pilinszky akképp vélekedik, hogy mindenkoron vigyáznia kell a művésznek, hisz egyfolytában ki van téve a kísértésnek, hogy ne a krisztusi szeretet vonalán haladjon tovább, hanem hogy a saját szempontjainak megfelelve alakítsa a művét. A második világháborút átélő, a megsemmisítő táborok és a hadifogolyság borzalmait látott költő ezen írásában úgy látta, hogy a szeretetnek kell a művészet témájává, alanyává válnia, minthogy a klasszikus értelembe vett „szép” akkorra halott volt.
1970-ben „A »teremtő képzelet« sorsa korunkban’” címmel tartott előadást Párizsban a költői képzeletről rendezett nemzetközi konferencián, melynek leirata a „Nagyvárosi ikonok” kötetét követően minden kötetében helyet kapott. Charles Baudelaire és T. S. Eliot csapásán elindulva különbséget tételezett fel a fantázia és a képzelet között. Előadásában arról szólt, hogy a művészet maga, Isten és az ember közötti kapcsolat egy lehetséges megtestesülése, s egyúttal megfogalmazta korának művészetkritikáját – akik szerinte csupán tükörszerűen utánozták a világot, de semmi újat nem voltak képesek teremteni – mert a világban már meglévő dolgokra fókuszáltak. Pilinszky arról vall ebben a művében, hogy pusztán az ember nem képes ennek a helyzetnek a megjavítására, csupán az isteni kegyelem által.
Három évvel később, 1973-ban használta újra az ‘evangéliumi esztétika’ kifejezést a „Válasz” című cikkében, amely szintén a katolikus Új Ember periodikában jelent meg. Számos kérdés érte, hogy mit is ért a kifejezésen, tehát mindezen kérdésekre válaszolandó írta meg a „Válasz”-t. Első részében ismét a szépségideál szükséges változásáról írt, miszerint a klasszikus, antik, görög-római szépséggel szemben, mely kiváltképp a harmóniára épült, az Istennel való egységnek kell az alapponttá lennie. A második részben az avantgárd irányzatokkal rokon véleményt fogalmazott meg, azaz a puszta formák követését a művészeknek maguk mögött kellene hagyniuk.
1976-ban jelent meg képzelt párbeszéde „Beszélgetések Sheryl Suttonnal” címmel, amelynek huszadik fejezetében nyúlt ismét esztétikai kérdésekhez, s megerősítette korábbi elgondolásait. A mű címében is szereplő művésznővel a költő korábban valóban találkozott, s saját evangéliumi esztétikájának megvalósítóját vélte benne felfedezni. Utoljára 1977-ben bukkan fel a kifejezés, négy évvel a költő halála előtt, Kipke Tamással folytatott interjújában („Csönd és szemlélődés”). Pilinszky korábbi tételeit azzal egészítette itt ki, hogy ennek az esztétikának az eszköztelenség valamint a formai szegénység elvei mentén kell haladnia. Mindez azonban nem a lecsupaszított szövegek alkotását támogatandó elv, hanem annak a kifejezése, hogy a mű formája csupán másodlagos tartalommal bírhat.
Az esztétikán túl a költői műalkotások születését is górcső alá vette. Értelmezésében a költői munka egyszerre passzív és messzemenően aktív. Az aktív figyelem és várakozás semmittevését egy pillanat alatt töri meg az ihlet, mely után a koncentrálás maximuma jellemzi az alkotót. Ebből kifolyólag vélekedése szerint az igazi gondolkodás, az a semmire koncentrálás. Mindezt arra alapozta, hogy ameddig a gondolkodó ember egyszerűen tudatában van annak, amin gondolkodik, addig mindvégig már korábban megismert dolgok töltik ki a gondolatmenetét, tehát a problémát addig kell szűkíteni, ameddig az ember már nem gondolkozik és a probléma közepébe érve a semmire koncentrál. Ez a semmire fókuszálás szüli meg véleménye szerint azt a feleletet, amelyet az ember az egyszerű részletekből képtelen lenne egyébként összerakni.
Alkotói pályája
Pilinszky János a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas. A Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett „újholdas” nemzedékének tagja Nemes Nagy Ágnessel, Örkény Istvánnal és Mándy Ivánnal, Végh Györggyel együtt; a Nyugat, majd szellemi utódja, a Magyar Csillag megszűnése után az Újhold körül csoportosultak. E lapnak 1946–1948 között társszerkesztője is volt. Mindemellett munkatársa volt a Vigilia, az Élet, az Ezüstkor s az Új Ember-nek is.
Olyan művekről ismert, mint az Apokrif, Harbach 1944, Ravensbrücki passió, vagy epigrammáiról, mint a Négysoros, Mire megjössz vagy Harmadnapon.
A líra mellett az epika és a dráma műnemében is alkotott. Esszéi és esszészerű prózakölteményei (Meditáció, Bársonycsomó) versesköteteiben jelentek meg, 1977-ben adták ki a „Beszélgetések Sheryl Suttonnal” című párbeszédes regényét, 1957-től kezdve pedig gyermekeknek írt verses meséket (Aranymadár, A Nap születése). Drámái az 1974-es „Végkifejlet” című kötetében szerepelnek először, köztük egyfelvonásosak (Urbi et orbi – a testi szenvedésről, Élőképek) és hosszabb színművek is fellelhetőek.
Első versei 1938–39-ben jelentek meg a Napkelet, az Élet és a Vigilia című lapokban. 1941–1944-ben az Élet segédszerkesztője volt. 1946–48-ban az Újhold társszerkesztője, de erős kötődések fűzték a Vigilia és a Válasz csoportosulásaihoz is. 1956-ban rövid ideig a Magvető Kiadó lektora. 1957-től haláláig az Új Ember katolikus hetilap belső munkatársa volt. Nagyrészt itt jelentek meg tárcái, vallásos és bölcseleti elmélkedései, művészeti kritikái. A diktatúra éveiben a Szépirodalmi Kiadó külső korrektoraként dolgozott, 1951-től 1956 júliusáig nem publikálhatott.
Első verseskötete 1946 májusában jelent meg Trapéz és korlát címmel a Szent István Társulat kiadásában. Második verseskötete, a Harmadnapon csak 1959 szeptemberében jelenhetett meg, az irodalmi nyilvánosságban a hatvanas évek végéig elvétve szerepelt, irodalompolitikai megítélése lassan enyhült. A hatvanas évek elejétől gyakran hívták külföldi szereplésekre, idegen nyelvű köteteinek fordítási előmunkálatai is ebben az időben kezdődtek meg.
1970-ben jelent meg gyűjteményes kötete, a Nagyvárosi ikonok s ettől kezdve a hazai irodalmi élet egyik legjelentősebb képviselőjeként kezdték számontartani. Külföldi szereplései is megszaporodtak, minden évben hosszabb-rövidebb időt töltött Párizsban. Új költői korszaka szintén erre az időszakra esik: 1972-ben jelent meg a Szálkák, 1974-ben (négy színdarabbal együtt) a Végkifejlet, majd 1976-ban az összegyűjtött és új verseit tartalmazó Kráter. 1976-tól nem írt több verset, egyre inkább a széppróza foglalkoztatta. 1977-ben adta közre Egy párbeszéd regénye alcímmel a Beszélgetések Sheryl Suttonnalt, és haláláig dolgozott az Önéletrajzaim munkacímet viselő regényén, amelynek csupán három nagyobb fejezete („novellája”) készült el. Első kötetéért 1947-ben Baumgarten-díjat kapott. A következő elismerést, a József Attila-díj első fokozatát huszonhárom évvel később, 1971-ben kapta meg. 1974-ben megválasztották a Bajor Szépművészeti Akadémia levelező tagjának. 1980-ban költői életművéért Kossuth-díjjal tüntették ki. 1962 őszétől volt tagja a Magyar Írószövetségnek.
A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja 1998-tól.
Batári Gábor
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
