Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 4 perc

„Tündéri realizmusa fölött könnyűség és fényesség lebeg”
(Kosztolányi Dezső)

Gelléri Andor Endre íróra, novellistára emlékezünk életigenlő nagyjaink sorában, mert e héten, március 30-án lesz a 113. születésnapja. A XX. század egyik legnagyobb novellistája akkor is világirodalmi klasszikus, ha a nagyvilág még nem ismeri eléggé – akárcsak legtöbb nagy írónkat, költőnket.

Hegedűs Géza úgy írt Gelléri Andor Endréről, mint akiben „Andersen meselátása és mesélni tudása, Gorkij proletármélysége és a szegények lelkében felismert szépség-jóság élménye, Füst Milán látomásos-biblikus pátosza, Csehov prózában kifejezett halk bánatú lírája, Kafka szorongása az ismeretlen szörnyűségektől, de talán még Arany Toldijának izomerő-ünneplése is sajátos, sosem volt egységként válik írói és olvasói élménnyé.” Dippold Pál pedig születése 110. évfordulóján ilyen szép szavakkal méltatta: „Minden magyar ember büszke lehet arra, hogy élt Budapesten, nem is olyan régen egy vagány, mérhetetlenül tisztességes és nagy tehetségű író, akit Gelléri Andor Endrének neveztek. Akinek nevét és történeteit nem az utcanévtáblák, hanem rövid, ám nagy ragyogású életműve őrzi meg a magyar utókor számára.”

Életigenlése a sporttól a szobrászkodásig

Ha már Toldi izomereje megemlíttetett: sokáig sportolt lelkesen, olyan szívóssággal  – mert nagy erejű apjához akart hasonlítani -, hogy gyönge testalkata ellenére kifejezetten jó diszkoszvető lett belőle. E mellett kajakozott és súlyt emelt. Érzéki gyönyörűséget talált mindenben, például a zenében: amikor Judit a felesége lett, együtt kamara-zenéltek. Felesége énekét, hegedűjátékát zongorával kísérte, kellemes tenorhangján ő is szívesen énekelt. Kedvencük Schumann és Chopin volt. Az érzéki élvezetekhez tartozott a festés és a rajzolás is. Kifeküdt a Kiscelli domboldalra, ahol a táj legszebb részeit örökítette meg pasztell színekben.

A manuális tevékenység is örömet szerzett neki: mint gyakorlott lakatos apja pénzszekrénygyárában ügyesen bánt az anyagokkal,  szívesen készített például kisszekrényeket, sőt egész alakos szobrokat is (Atlasz). Az életet másoknak is szebbé szerette volna tenni: ezért varázsolt „mesecsodákat”  kislányának, Ágnesnek.

Ugyanez a törekvés vezette, amikor novelláiban megörökítette a szenvedő, a megalázott emberek életét; és azért írt, hogy a munkában élő emberek felismerjék és élvezzék saját erejüket. A mélységes részvéten és emberszereteten kívül semmiféle filozófiát vagy elméletileg végiggondolt világnézetet nem lehet kihámozni írásaiból, noha írójuk rendkívül nagy filozófiai, természet- és társadalomtudományi műveltséget szerzett. Micsoda áttetsző, tisztán ragyogó életigenlés ez is! A sápadt ideológiákba mártózás helyett az eleven valóság pártolása.

Talán soha senkiben nem vált ilyen tökéletes egységgé a szegény emberek világának valósága és a költői fényekkel csillogó mese. Gellérinél csillog a sötétség, és káprázatos színekkel teljes a szürkeség. Ez a csillogás az életigenlés felvillanása, csillogása, színek soha érzékletesebben nem csillogtak prózaszövegben. Van egy novellája, amelyben a villám belevág egy kocsma konyhájának bográcsába, amelyben halászlé fő, és a paprikás lé mennyei vagy pokolbéli csillogással fröcsköl szét, meseképpé változtatva mindent. Talán csak a Brueghel-képeken ilyen gyönyörű a kocsma, meg a dolgozó emberek nehéz élete, meg a világ annyi nyomasztó csúnyasága.

Maga sem tudta, mikor is kezdett írni, mégis sikeres, író volt attól a pillanattól kezdve, hogy Mikes Lajos alig múlt kamaszkorában felfedezi, többször is adnak neki Baumgarten-díjat, ám közben szakadatlanul kételkedik magában

Szegény munkáscsaládba született, proletár eredetét olyan büszke örömmel viselte, mint a hajdani nemesek az Árpád-korban kelt nemesi armálist. Apai nagyapja nyugalmazott vasúti kalauz volt, apja lakatossegéd (egy rövid ideig még saját pinceműhelye is volt, de hamarosan tönkrement). Anyja téglagyári kantinosnő volt, aki félig meseként sejtette, hogy valahol a nagyon régi elődök közt csodatevő rabbi is akadt.

Az óbudai nyomorúságban felnövő gyermekre egyszerre hat a gyári kantin részegeinek és verekedőinek látványa, a kocsmárosné anya bibliai mesevilága és babonásságig titokzatos vallásossága, a nagy erejű apa gondokkal küzdő, de mégis vidám, sőt az otthoni hámból ki-kitörő életkedve. Amit hall, amit olvas, szinte önkéntelenül ragad rá. Amit lát, abból érdekes mese lesz. Ezért is íratják gimnáziumba. De nem végezheti be. Szegény embereknél korán kell pénzt keresni. Az éles eszű fiú 1921-ben abbahagyja a gimnáziumot, és lakatosinas lesz, azután kelmefestőként helyezkedik el, hogy majd gyári rajzolótól vállalati vámraktárkezelőig váltogassa a legkülönbözőbb állásokat. És ahol csak dolgozik, ugyanolyan szakszerűen megtanulja az ipari tudnivalókat, mint ahogy megjegyzi első olvasásra klasszikus regénytől csillagászati tanulmányig mindazt, amit csak elolvas. És maga sem tudta, mikor is kezdett írni.

De tizennyolc éves, amikor Mikes Lajos már kész írónak látja, és hamarosan Osvát Ernő, a legfőbb tehetségfelfedező kitárja előtte a Nyugat kapuit. Még tanulmányai közben, 1924-ben jelent meg első írása az Est című lapban – Gelléri Andor Endre egy csapásra sikeres, népszerű íróvá vált. Sikeres, sőt ünnepelt író volt attól a pillanattól kezdve, hogy alig kilépve a kamaszkorból, Mikes Lajos, a nagy tehetségkutató felfedezi benne a merőben újat, és közli egy novelláját.

Huszonöt éves korában már irodalmi díjat kap és a kortársak ámuló elismerését nyeri el, ösztöndíjjal külföldre járhat, minden kötete irodalmi szenzáció, többször is adnak neki Baumgarten-díjat. És közben  szakadatlanul kételkedik magában, maga sem tudja, jó-e az a mű, amelyet éppen ír, szorongó szerénységgel viseli az általa legtiszteltebb írók és kritikusok felsőfokú dicsérő jelzőit, szakadatlanul tanul, hol természettudományt, hol középkori misztikus tanításokat, lélektant, társadalomtudományt, ősrégészetet, csillag- és tenyérjóslást.

És örökösen megélhetési gondjai vannak; rövid élete alatt legalább harminc foglalkozása volt a proletariátus és a kispolgári szegénység határvidékén. És akikkel csak összetalálkozott közben, kocsmai részegektől pedáns kishivatalnokokig, idegbeteg mosodatulajdonostól nagy erejű szállítómunkásokig – mesealakokat csinált valamennyiből. 1926-ra a műszaki technikum elvégzése után fém- és vasipari szakmunkás bizonyítványt kapott. Ezekben a körökben kezdte életét, dolgozott géplakatosként, műszaki rajzolóként, kelmefestőként, hivatalnokként és gyereknevelőként. 1941-től  – zsidó származása miatt – megjárta Monor, Nagykáta, Aszód, Gyertyánliget és Jászberény munkaszolgálatos táborait. Egy-egy ilyen bevonulás közben készítette el önéletrajzát, amely csak 1957-ben jelenhetett meg. A hörschingi amerikai katonai kórházban halt meg 1945-ben.

… élni mindig, minden körülmények között érdemes!

A Nagymosoda, egyetlen befejezett regénye, kitűnő, ”mágikus realista”  novellák füzére, ahogy töredékben maradt önéletrajz-regénye, az Egy önérzet története is remekmívű életképek szeszélyes láncolata. A Nagymosodát Kosztolányi ugyanolyan elragadtatással üdvözli (ő írta róla az első kritikát, alcímünk ebből a cikkből való), mint Bálint György, majd Szabó Lőrinc és Halász Gábor. Füst Milán kezdettől fogva felfigyel rá, és atyai szeretettel kíséri végig tragikusan rövid életútján. Ebből a regényből és más novellák motívumaiból született Herskó János, a kiváló magyar rendező Vasvirág című, lírai szépségű filmje (1958). A szereplők (Avar István, Törőcsik Mari) feledhetetlenül ábrázolják a kis kunyhó felépítésének történetében a fő Gelléri-igazságot: ahol szeretet van, ott az élet legapróbb dolgai is örömforrássá válhatnak. Bizonyítékává annak, hogy élni mindig, minden körülmények között érdemes!

Batári Gábor

Életigenlők.hu

Similar Posts