„Az író nem lesz, az író születik. Különös belső kényszer, ami hajtja az írót, hogy mondanivalóját papírra vesse.”- Fekete István

“Benne nem csalódsz. Nem beszél, hát nem is hazudik, nem ígér, mégis odaadja mindenét, nem szól, mégis többet mond, mint amit valaha ember mondott.” – Fekete István

Igen, mint az utóbbi idézet is rámutat, állatok bőrébe bújva mesélt életről, szerelemről, halálról. Jókai mellett legolvasottabb írónk, megkockáztatjuk, hogy nem véletlenül. Sokan könyvelték el ifjúsági írónak, holott csak a gyerekek lelkét nagyon értette. Fekete Istvánra emlékezünk, mert ez évben lenne 120 éves, az íróra, aki nagyon szerette az erdők és a mezők élővilágát.

Életigenléséről

Méltán van helye életigenlő nagyjaink díszes kompániájában, hogy „indiánul“ fogalmazzak,-  s ez rá különösen illik – az örök vadászmezők téli berkeiben, fény-oázisaiban. Ez a vadászmező már nem  a bűnbeeséstől bomlott ökoszisztéma egyensúlyát fenntartó jótékony öldöklés tere, hanem egyfajta felelős elejtés, ahogy Ádám nevet adott az állatoknak, vagy ahogy a tanítványok emberhalászok lettek. És ott már neki prédikálnak a mennyek jószágai, mintahogy nekik prédikált Szent Ferenc.

E sorok közt stílszerű életigenlését firtatnunk, ami a természet, a táj, a falu és persze benne az ember szeretetében nyilvánul meg.

Regényeinek, elbeszéléseinek hatására „olyan érzés támad bennünk […] mintha ismeretlen, csodálatos világban járnánk, amelyben még érvényesek a szépség, a jóság törvényei, s amelyben érvényesül az az egyszerű igazság, amelyről Jézus szólt példabeszédeiben” – Rónay László egy elbeszéléskötete elé írt méltatása ez. Jellemző teljes írásművészetére az a naivnak is nevezhető optimizmus, életigenlés és -elfogadás, ami leginkább a mélyen vallásos emberek sajátja, annak ellenére, hogy a rettegett államvédelem, az ÁVO megkínozta.

Ennek fényében az ünnepi témájú elbeszélések világlátásáról se feledkezzünk meg. Sinkó Ferencet idézzük a sok kiadást megért Régi karácsony novelláit záró írásából: „Varázslatos az ő világa. A szegénység és a szépség betlehemi csillaga ragyogja be útjait, tájékait, a nádtetős házak fehér falait, még a kamrákat és az istállókat is. Az angyalok éneke hol hallhatóbban, hol halkabban, de szüntelenül szól visszhang és kíséret gyanánt a természet minden hangja, nesze, s minden emberi szó mögött.”

Életműve mintha az ünnepi zsolozsma kantikumához, A három ifjú Sidrák, Misák és Abednégó énekéhez csatlakozna, úgy zengi a dicséretet: Áldja az Urat az Úr minden műve, dicsérje és magasztalja örökkön örökké! … Áldjátok az Urat, nap és holdvilág; áldjátok az Urat, égi csillagok! Áldjátok, záporeső és harmat, áldjátok, ti, viharok, áldjátok, dér, fagy és nagy hideg, jég és hóesés, éjek és nappalok, hegyek és halmok! Áldjátok az Urat égi madarak, vadak és háziállatok! Áldjátok az Urat, ti, emberek fiai! (vö. Dán 3,52–82)

Életrajz

A Somogy megyei Göllén látta meg a napvilágot; egyik őse a nagy francia forradalom menekültje, dédnagybátyja Damjanich János honvédtábornok, aradi vértanú volt. 1917-ben besorozták katonának, a hadiérettségit követően tartalékos tiszti iskolába került, végleg csak 1926-ban szerelhetett le.

1923-ban felvették a debreceni Gazdasági Akadémiára, ám az Alföldön nem érezte jól magát, végül Mosonmagyaróvárott végzett. 1926-ban Bakócán lett gazdatiszt, majd feleségével Ajkára költözött a holland származású földbirtokos, Nirnsee Ferenc birtokára.

Tehetsége, szakmai felkészültsége nyomán fellendült a birtok: tejüzemet szervezett, búzavetőmagot nemesített, az irányításával tenyésztett merinói kosok számos díjat nyertek. Jutott ideje az írásra is, vadászattal kapcsolatos cikkeit a Kittenberger Kálmán szerkesztette Nimród közölte, novellái az Új időkben jelentek meg.

Sikerek papír alapon, mozgóképen

Gazdasági sikerek ide vagy oda, Fekete István mégis pályát módosít, teljes bedobással, csak írásra adja fejét. 1936-ban az Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság pályázatára küldi be A koppányi aga testamentuma című történelmi regényét, amelyet meg is nyer. A regény filmváltozatát – amely Zsurzs Éva rendezésében készül, s a Magyar Televízió első színes filmje –, 1967. december 21-én mutatják be, egy évvel megelőzve az Egri csillagok filmváltozatát. Mindkettő hatalmas siker, máig állandóan játszott darabja a tévécsatornáknak. 1939-ben megírja a Zsellérek című regényét, amelyet a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda pályázatára küld be, s 193 munkából szerzi meg a háromezer pengős eső díjat. Öt év alatt hét kiadást él meg, a kommunisták szemében viszont vörös posztó, az államvédelmi hatóság börtönében szinte halálra verik. A kommunisták ugyanis nem viselik el, hogy nem a hivatalos történelemszemlélet jegyében mutatja be a Tanácsköztársaságot. Tagja lesz a Kisfaludy Társaságnak, állandó szerzője a Herczeg Ferenc szerkesztette Új Időknek, s ekkor ismerkedik meg a filmmel, a dr. Kovács István című forgatókönyvéből készült felvidéki felhangú filmje hatalmas siker, elkészül a Hajnal Badányban filmváltozata is Aranypáva címmel, ugyanekkor plágiummal is megvádolják, így a Páger Antallal és Karády Katalinnal Bánky Viktor rendezésében tervezett A túlsó part, illetve a Névtelen katona című forgatókönyvei nem is kerülnek filmvászonra. A Magyar Színházban mutatják be a Hajnalodik című színdarabját, amit több mint százszor játszanak.

Állatmesék „szárazföldön, levegőben“, azaz könyvben, filmvásznon

Az 1945 után hatalomra került kommunisták szemében kezdettől fogva szálka volt, s csakis a szerencsének és az akaraterejének köszönheti, hogy életben marad. Szeme és veséje tanúskodik az ÁVO brutalitásáról, 1949-ben mint reakciós elemet nyugdíjazták. Innen kezdve kizárólag az írásnak él, s állati álarcok bevetésével regél rólunk, emberekről. Csí, Kele, Hú, Vuk, Bogáncs, Cönde, Ci-nyi – s számtalan további állati hős, valamint az ötvenes-hatvanas években megjelenő novellás kötetek, amelyek megannyi emberi történetet mesélnek el.

Mintegy tízmillió eladott kötet, fordítások 14 nyelven, az olvasók hihetetlen szeretete halála előtt és után, a Fekete István Társaság létrejötte bizonyítja írói géniuszát, jelentőségét – egyedül a hivatalos irodalomtörténet képtelen érdemeihez mérten tudomást venni róla. Megírja a szarvasi arborétum történetét, ahogy a nagy Afrika-vadász, Kittenberger Kálmán regényes életrajzát is. Az ötvenes években ismét felfedezi a film is, 1958-ban Fejér Tamás megrendezi még fekete-fehérben Makláry Zoltánnal a főszerepben a Bogáncsot, s ő az, aki filmre viszi minden idők egyik legnagyobb filmsikerét, a Tüskevárat, Seregi Zoltánnal, Bánhidi Lászlóval, Zenthe Ferenccel. S ő készít filmet Fekete István életrajzi regényeiből (Csend, Ballagó idő) is 1975-ben, már az író halála után, amelyben a magyar színjátszás legnagyobb legendái vállalnak szerepet. Őze Lajos, Tolnay Klári, Siménfalvy Sándor, Bihari József, Juhász Jácint, Horváth Sándor, Makay Margit mellett élete egyik utolsó szerepét alakítja Latinovits Zoltán. De filmvászonra kerül a Kele (1992-ben Puszt Tibor rendezésében A gólyák mindig visszatérnek címmel), a Lutra (1986-ban Hárs Mihály rendezésében), ahogy 2012-ben Balogh György ismét filmvászonra viheti immár színesben a Tüskevárat is, amelyben Tutajost a Sorstalanságból megismert Nagy Marcell alakítja, Matula bácsit Kovács Lajos, de láthatjuk a filmben Eperjes Károlyt, Pogány Juditot, Molnár Piroskát és Rékasi Károlyt is. S akkor még nem beszéltünk a Vuk rajzfilmváltozatáról, mely Dargay Attila munkája 1981-es keletkezése óta a Macskafogó mellett a másik legnézettebb rajzfilm klasszikusunk.

Csak az úgynevezett kánon képtelen máig méltán elismerni

Ifjúsági író volt? – ugyan már! Az elsők között hívta fel a figyelmet a környezetrombolás végzetes veszélyeire. „Ha majd az Időben eljön az a korszak, amikor az ember minden barlangot szétrobbantott, amit valami célra fel nem használhatott, és minden öreg fát már régen kivágatott, akkor már késő lesz siránkozni a megbillent természeti egyensúlyon, amelyet helyreállítani sem atombombával, sem mindentudó elektronikus gépekkel nem lehet” – írja az 1966-ban megjelent Hú című regényében. 1990 óta is folyamatosan jelennek meg a regényei és a hagyatékban maradt munkái, köszönhetően a Fekete István Társaságnak, Gáspár Jánosnak, Horváth Tibornak és Sánta Gábornak. A társaság tartja a kapcsolatot az író nevét viselő alapiskolákkal is és őrzi és anyagi lehetőségeihez mérten közkinccsé teszi Fekete István hagyatékát. „Hallgatom a szívem. Ha majd egyszer megáll, és elszakad a testemtől az, ami én vagyok, lehajolok még egyszer, és megcsókolom a szívem; megcsókolom, mert szeretett engem és szerette az egész világot. Jól tudom: a fényt a szemem itta, a dalt a fülem fogta, a simogatást a kezem érezte, szép utakon a lábam vitt, és a gondolatok a fejemben születtek, mint az ég távoli villódzása, de mindezt a szívem gyűjtötte össze, és belőle lett minden, ami Szeretet” – írja a Ballagó időben.

Batári Gábor

eletigenlok.hu

Hasonló cikkek