Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

Az ókortól napjainkig folytonos változáson megy át az a folyamat, amit gyógyításnak nevezünk. Gyakorta megmosolyogjuk a régi gyógymódokat, praktikákat, pedig a belőlük nyert tapasztalatok és kudarcok jelentős mértékben hozzájárultak a mai orvostudomány, valamint a természetgyógyászat kialakulásához, a tudomány fejlődéséhez.

A görögök gyakori háborúskodásaiknak köszönhetően remekül megtanulták a különféle szúrt és vágott sebesülések kezelését. Nemcsak kitisztították a sebet, hanem ismerték a gyógyfüveket is, amivel elősegítették a gyógyulást.

A betegségektől való félelemből, hiszékenységből az ókori ember mondákat, babonákat alkotott. Nem tudni, hogy valóságban élt-e vagy csupán a képzelet szülötte volt Aszklépiosz, az istenné vált gyógyító. A legenda szerint Apollón isten beleszeretett a gyönyörű Korónisz királylányba. Miközben közös gyermeküket Korónisz a hasában hordta, Apollón megbízásából egy fehér holló őrizte minden lépését. De hiába, mert a királylány mást szeretett… Mikor Apollón megtudta, hogy kedvese elárulta, rettentő haragra gerjedt. Bosszúból elsőként a hollót változtatta feketére, majd elpusztította a szerelmeseket, de életben hagyta saját gyermekét, Aszklépioszt. A csecsemőt a gyógyfüvek ismerőjére, Kheiron kentaurra bízta, akinél a fiú híres, nagy tudású orvossá cseperedett.

Bár Aszklépiosz alakja a legendákba vész, az mégis történelmi tény, hogy gyógyító hatalmára hivatkozva sok templomban betegeket kezeltek. A gyógyulni vágyók elmentek egy Aszklépiosz-szentélybe, fizettek a papoknak, és lefeküdtek aludni. Éjszaka a paciens megálmodta, hogy milyen kórban szenved, hogyan lehet kezelni, vagy a papok értelmezték a gyógyítás módját az álma alapján. Előfordult, hogy a csodás gyógyulásoknál inkább a betegek hite volt döntő erejű, nem a kezelés hatásossága.

Az emberek kénytelenek voltak a félig-meddig csaló papokhoz fordulni, mert a jól képzett, felkészült orvosokból kevés volt. Az ókori görögök szerencséjére még a szélhámos gyógyítók is többnyire egyszerű, a legkevésbé ártalmas kezelési módokat alkalmazták: a rendszeres testmozgást, fürdést, diétát. Olykor gyógyszeres kezelésre, hánytatásra, és érvágásra is sor került.

Az igazi görög és római gyógyítók hatalmas tudásanyaga a középkorra szinte teljesen feledésbe merült.

A kereszténység a testet csak a földi élet nyűgének, az Istenhez vezető út egyik lehetséges formájának tartotta. Erénynek számított, ha valaki csendesen tűrte a fájdalmait. Az egészség szempontjából fontos tisztálkodást, fürdést viszont ellenezték.

A betegségeket Isten büntetésének tartották, és imával, önsanyargatással védekeztek ellene vagy a Sátán művének vélték és ördögűzéssel próbálkoztak. A középkori egyház az imáknak, a bibliának, a szenteknek, és az ostyának egyaránt varázslatos gyógyerőt tulajdonított. Ezzel azonban visszaélésekre is lehetőséget adott az akkori vajákosoknak, áldásosztóknak, kuruzslóknak.

Ha a szerencsétlen betegnek fekélye volt, úgy három Miatyánkot, három Üdvözlégyet, és egy Hiszekegyet rendeltek, miközben kaprot, rutát, verbénát és körömvirágot kellett kevés szenteltvízben kiáztatni. A nőknek Szűz Máriához, a férfiaknak Jézushoz kellett imádkozniuk. A hiedelem szerint a fekélyt a fekete boszorkány átka okozta, és ezt a gonosz varázslatot csak a kapor és a verbéna volt képes semlegesíteni. A templomból ellopott ostyáról azt gondolták, hogy minden kórságra gyógyír. A szentelt gyertya viaszát az ellenséggel szemben tartották hatékonynak. A középkor elején az egyház még elnéző volt ezekkel a praktikákkal szemben, bár nemkívánatosnak minősítette.

Pápai Páriz Ferenc Bázelban szerzett orvosi oklevelet 1674-ben. Ekkortájt a legtöbb háznál volt házipatika, mégis csak kevesen értettek a gyógyításhoz, ezért írta meg Pápai Páriz „Pax corporis…” című művét. Arra törekedett, hogy mivel művét elsősorban szegény embereknek írta, mindenhol megtalálható gyógynövényeket soroljon fel. Az orvosi tudáshoz hozzáadott egy kis babonát, és egy kis népi gyógyászatot is. Gyógyszerként ajánlja például: a halott ember koponyáját, a patkány és vakondok hamvát. A bénulásokat kacsazsírral, az epilepsziát pedig füstöléssel gyógyította. A „Pax corporis…” ennek ellenére kiemelkedő mű, mivel a benne szereplő növények és betegségek nevei ekkor jelentek meg első alkalommal magyarul nyomtatásban.

 

 

 

 

Turi Emese
parapszichológus

Életigenlők.hu

Similar Posts