Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

A november ma már világszerte a férfiakról szól. A statisztikák szerint a legtöbben ilyenkor mennek el prosztata- és hererákvizsgálatra, ami egy különleges kezdeményezésnek, a Movembernek köszönhető. A mozgalom hatására férfiak milliói növesztettek bajuszt, hogy minél több társuk figyelmét felhívják a betegségek megelőzésre. 

A szívinfarktus után a prosztatarák a legelterjedtebb betegség a férfiak körében. A statisztikák szerint ötből csak három magyar férfi éri meg a 65. születésnapját, mert nem mennek el időben szűrésre. Pedig ennek nem kellene így lennie!

Dr. Diószeghy Gábor urológus szerint nagyon fontos a rendszeres ellenőrzés. – A prosztata- és hererák alattomos, mert már csak akkor okoz tünetet – például alhasi fájdalom és sűrű vizelési inger – mikor a baj már jelen van. Éppen ezért kell minden évben elmenni a szűrővizsgálatokra, kiemelten pedig az ötven év fölöttieknek. Tudom, hogy sokan attól félnek, hogy az ultrahang és a vérből kimutatható PSA (fehérje, melynek megemelkedett szintje utalhat rákra is) mellett egy végbélnyíláson keresztüli vizsgálatra is számítani kell, ez azonban nem nagy ár az egészségért. Csupán öt-tíz percnyi ráfordítással akár az életünket menthetik meg ezek a rutinvizsgálatok – figyelmeztetett az orvos, aki felhívta a figyelmet, hogy a prosztatarák halálozási aránya még ma is nagyon magas. – Európában a statisztikák szerint körülbelül százezer betegből két-háromszáz veszíti el az életét. Itthon ez az arány még mindig magas, százezer megbetegedésből körülbelül négyszáz halálos kimenetelű. Amióta azonban elindult a Movember mozgalom itthon is, sokkal több vizsgálatot végzünk el ebben a hónapban, mint az év bármely más szakában – mondta az urológus.

A kezdeményezés ausztrál ötlet, Magyarországon pedig 2009-ben indult útjára a Movember, vagyis a Ments Manust mozgalom, amelynek köszönhetően egyre többekhez eljut a „bajuszos” kampány célja. Honti Dániel, az egyesület elnöke elmondta, miért fontos, hogy itthon is egyre több „bajuszhuszár” legyen. – A nők ösztönből, az anyaság miatt sokkal egészségtudatosabbak, mint a férfiak. Fontos azonban, hogy a 35 év fölöttiek már eljárjanak szűrésre – mondta Dániel, aki hozzátette, egyre több cég prevenciós jelleggel is meghívja az úgynevezett Prosztata Kommandót. – Ha egy nagyhangú véleményvezérnek magas a PSA-szintje teljesen megszeppen, a többiek azonban követik a példáját, és elmennek a szűrésekre. Azt szeretnénk, hogy évről évre egyre több „bajuszhuszárunk” legyen, akik büszkén viselik az egészségtudatosság férfias jelképét magukon – tette hozzá Dániel, aki maga is bajuszt növeszt novemberben.

21 évesen lettem hererákos

Thuróczy Bertalant négy évvel ezelőtt, 21 éves korában jobb oldali hererákkal diagnosztizálták. Saját bevallása szerint félt, későn ment orvoshoz, ezért lett nagy a baj. – Alhasi fájdalmaim voltak, és az önvizsgálat során észrevettem, hogy a jobb herémben egy csomó van. Huszonegy évesen nem könnyű szembe nézni ezzel. Féltem, és kilenc hónapig nem is mentem orvoshoz, ami órási hiba volt! A doktor elmondta, ha előbb jövök, talán elkerülhető lett volna a kemoterápia – mondta Bertalan, aki először nem akarta vállalni a kezelést, be akarta fejezni az egyetemet. – Kezelőorvosom azt mondta, ha nem kezdjük el a kezelést, nem biztos, hogy át tudom venni a villamosmérnöki diplomám, mert már a nyaki mirigyállományomban is áttétek voltak. Végül az, hogy az egészségemre és a céljaimra koncentráltam, erőt adtak. Ma már tudom, hogy teljes értékű életet élhetek és családom is lehet, sportolhatok, egyetemre járhatok, dolgozhatok – mondta Bertalan, aki történetével szeretne segíteni másokon, ezért csatlakozott a Movember mozgalomhoz, mint önkéntes.

**                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

Similar Posts