Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

A kutatók kimutatták, hogy a csókok jó hatással lehetnek az egészségünkre. Többek között erősíthetik az immunrendszerünket, és csökkenthetik az allergiás reakciókat a bőr-, illetve légzőszervi allergiában szenvedők esetében. De emellett még számos jótékony hatása lehet a csókolózásnak.

A csók egyedülálló emberi tulajdonság, amelyről azt mondják, hogy szuper immunerősítő módszer, hiszen a csókolózó felek átadják egymásnak a különböző baktériumokat, ami ilyen formában erősítheti az ellenálló képességünket a fertőzésekkel szemben. S bár ez nem hallatszik valami romantikusnak, mégis jó tudni, hogy csókolózni nemcsak jó, de egészséges is.

Csökkenti a vérnyomást

A szakemberek szerint ugyanis a csókolózástól megerősödhetnek az ereink, ami segítheti a vérnyomás csökkenését. Ahogyan annak is köszönhető ez az előnyös hatás, hogy a tevékenység közben csökkenhet a stressz bennünk, ami ugyancsak a vérnyomás csökkenésével járhat együtt.

Enyhülhet közben a fájdalomérzet

A kutatások szerint különösen a fejfájás és a menstruációs görcsök enyhítésére lehet jótékony hatással a csók. Ez pedig többek között a már említett vérnyomáscsökkenésnek, illetve a légzés megváltozásának köszönhető.

Javíthatja a szájhigiéniát

Amikor megcsókolunk valakit, megnövekszik a szájüregünkben a nyáltermelődés, ami segíthet megőrizni a fogaink épségét és egészségét. Vagyis már egyetlen csók javíthatja a szájhigiéniánkat, nemhogy a rendszeres csókolózás! Ráadásul azt is kimutatták, hogy már az arcra adott puszi is hasonló hatást eredményez a szájüregen belül, vagyis például az édesanyák puszija a kisbabájuk arcára is lehet gyógyító hatású.

Boldogság járja át a testet

Csókolózás közben boldogsághormonok szabadulnak fel a szervezetünkben, mint például a szerotonin, a dopamin és az oxitocin. Ez nemcsak azért jótékony, mert csökkenti a stresszt, és boldogabbnak érezzük tőle magunkat, de megerősítheti a kapcsolatunkat, vagyis erősítheti a kötődést. Érdekes módon a csók az agyban ugyanazokat a területeket aktiválja, amelyek a jutalomhoz és a függőséghez is kapcsolódnak.

Kalóriát égethetünk közben

Az edzéseket persze nem helyettesíthetjük vele, de a kutatások szerint egy szenvedélyes, erőteljes csók közben akár 8–16 kalóriát is elégethetünk.

Növelheti az önismeretünket és az önbizalmunkat

Egy tanulmány ugyanis megállapította, hogy azok a férfiak, akik egy szenvedélyes búcsúcsókkal indultak el dolgozni, lelkesebbek és hatékonyabbak voltak a munkahelyükön, és több pénzt kerestek. Ez pedig azt sugallja, hogy a csók (és valószínűleg a harmonikus és kiegyensúlyozott magánélet) boldogabbá teszi az embereket és növeli az önbizalmat, az önbecsülést – és ezáltal jobbak lehetünk a munkában.

Edzésben tarthatja az arcizmokat

Egy szenvedélyes, erőteljes csók nemcsak boldogabbá és hatékonyabbá tehet bennünket, de még szépíthet is: közben dolgoznak az arcizmaink, amik hozzájárulhatnak az arcunk feszességének megőrzéséhez, vagyis akár még a ráncok megjelenését is késleltetheti.

Megmutatja, hol tart a kapcsolatunk

Főleg az első csóknak van nagy jelentősége, hiszen kiderülhet, hogy valóban megvan-e kettőnk között az a vonzalom, az a kémia, amire gondoltunk, vagy épp ellenkezőleg: tévedtünk. A kapcsolatban később is fokmérője lehet a kettőnk közötti viszonynak – nemcsak a csókok mennyisége, de minősége is.

Forrás: ridikul.hu

Életigenlők.hu

Similar Posts