A legkedveltebbek a magazinban a „Meggyógyultam!” sorozat interjúi. Ebben a számban Szécsi Emese fiatal mentálhigiénés szakember osztotta meg velünk gyógyulástörténetét. A beszélgetésben az ész és a szív összhangjáról is szó van, és azt is elmesélte Emese, hogy mit kapott a betegségtől, mire mondott nemet, mit alakított át és hogyan kezeli a maximalizmus, a munkamánia kérdését ezután…
– Hogy vetted észre? Önvizsgálattal vagy másképp?
– Ez egy érdekes történet. Nem magam vettem észre, nem vizsgálaton vették észre, a párom vette észre, hogy ott van egy csomó és hamar kiderült nem volt jó helyen. Nem gondoltam rá, hogy bármi rossz lehet, mert jól körülhatárolható, pici volt, mint egy kisebb borsószem vagy bors inkább. Arra gondoltam biztos ciszta, de azért elmentem ultrahangra tavasszal, akkor már javában zajlott a covid, de szerencsére rögtön kaptam időpontot magánrendelésen, mert nem voltak túlterheltek. A doktornő az ultrahang alapján cisztát valószínűsített, de azt javasolta megszúrná, hogy lássuk, mi van ott valójában. Nem az volt az első gondolatom, amikor kitapintottuk, hogy rosszindulatú, de megszúrattam. Olyan anyag jött ki, ami a cisztát valószínűsíti és úgy jöttem el, hogy itt semmi gond nem lehet. Nagyon hamar meglett az eredmény három munkanapon belül.
– Az elsőt elfogadtad vagy kértél második véleményt?
– Hogy elhittem-e az előszöri túl jó eredményt, hiába tűnt fixnek, valahol belül éreztem, hogy itt nagyobb a baj. Mikor elolvastam – mert emailen jött – gyorsan megnyitottam, görgettem, döbbenten láttam daganatos sejtek, gondoltam magamban hát nem erről volt szó, megnéztem a BNO kódot, folyamatosan pörgött az agyam, végül a doktornőnél kötöttem ki. Érdekes épp akkor jöttünk újra össze a párommal, nehezen indult ez a kapcsolat, márciusban elevenedett fel újra, és erre jött mint derült égből villámcsapás ez a daganat. Ahhoz a sebészhez mentem el, akit a doktornő ajánlott, a Kék golyóban dolgozik, a mammográfiát megcsináltuk, még készült egy ultrahang is, de végül az MR vizsgálat volt, ami egyértelműsítette, hogy ki kell venni onnan. Egyből csináltak szövettant, az is megerősítette, de nem mentem el még egyszer biopsziára. Sokan kérdezték, hogy biztos vagyok benne? Szüleim, tesóm, főnököm. Mindenkitől ez jött, de valahogy biztos voltam benne. [és a szívére mutatott – a szerk.]
– Magánrendelőbe mentél az időtényező miatt?
– Nem is volt lehetőség akkor az állami szférában a covid miatt, de egyébként is magánban indultam volna az időfaktor miatt is. A tapasztalat miatt mindenképpen olyan helyet kerestem, ahol csak radiológiával foglalkoznak. Minőségben olyan szempontból kaptam többet, hogy jobb gépekkel tudtak megnézni, mint az állami szférában. A szaktudás azonban itt is meg ott is ugyanaz.
– Hogy látod, a két szféra elfogadja egymást?
– A radiológus doktornő, aki nekem a biopsziát csinálta és az emlősebész, aki a Kék golyóban operált magánrendelőben együtt dolgoznak, így egyenes út volt, hogy onnan az állami szférába átmegyek, a mammográfiát is megnyitották a SOTE-n. Így az időfaktor szempontjából – ha mondhatok ilyet – személy szerint én nagyon hálás vagyok a tavaszi korlátozásoknak, mert ki tudja máskor, mikor kerültem volna sorra a mammográfián. Még ki sem hirdették, hogy mikor nyitnak a mammográfiák, de a doktornő már tudta, így egyből beírt engem időpontra, így egykét nap alatt minden össze lett hangolva.
– Fontos volt-e a személyes kapcsolatrendszered az intézésben?
– Szívből indultam és amerre vezetett az út arra mentem. Nem volt kapcsolatrendszerem ehhez. Amikor meglett az UH eredmény megkérdeztem pár ismerőst, kapcsolatokat, hogy Kék golyó-e, Uzsoki-e vagy mit javasolnak. Mindenki más választ adott, ott is szívvel döntöttem. Egyértelmű volt a megérzés, hogy kizárólag a Kék golyó.
– Hogyan zajlott a folyamat, műtöttek vagy sugárkezelést kaptál?
– Ahogy meglett a diagnózis – az időfaktorra mindig fogok utalni -, már úgy mentem a sebészhez, hogy még nem is látott már foglalt nekem műtéti időpontot. Itt a doktornő kapcsolatrendszerének volt hatása. Hála Istennek, mert nagyon korán észrevettük, így sem sugárterápia, sem kemó nem kellett, rögtön lehetett műtétre menni, annyira kicsi volt és annyira szerencsés helyen, közvetlen bőr alatt, kitapinthatóan, egyébként a mammográfia nem látta, csak az MR. Nem adott se nyirokba, se máshova áttétet pár milliméteres vágással lehetett lokalizálni. Miután megműtöttek utána jött onko-team, ott szükség volt a szövettani eredményre, ami általában három hétre szokott megjönni, most kb hét munkanap alatt meglett.
– Hogyhogy sugáron mégis is részt kellett venni, pedig mondod szépen kiműtötték?
– A kezelőorvosom azt mondta, hogy igen agresszív fajta a diagnosztizált csomó, 5 mm-től már kemoterápián kell részt venni a protokoll szerint. Az ultrahang pedig azt mutatta, hogy 6 mm. Az első pillanattól a nyílt kommunikációban hittem, azt mondtam, hogy „én nem fogok kemót kapni”. Mindent bevetettem, hogy felvegyük a versenyt. Agykontroll módszerrel csökkentettem a daganat méreteit, minden nap foglalkoztam vele, végül 4 milliméteres lett. A szövettani eredmény alapján ült össze az onko-team, ott már ők mondták ki, hogy nem kell kemó 4 mm-es volt a képlet, így nem kellett nekem visszautasítani.
– Szerinted, ha neked kellett volna visszautasítani, hogyan kezeled?
– Saját magamon azt vettem észre, hogy kemóellenes vagyok, de ebben a szituációban, már nem tudtam volna azt mondani egyértelműen, hogy nem megyek bele. Az nagyon bátor dolog, ha valaki ilyen szinten ki tud állni az ő érzései mellett. Nem nézik jó szemmel, ha valaki az átlagtól eltér. Nagyon erős személyiség és óriási hit kell ahhoz, hogy valaki végig tudja vinni, ha eltérő igényei vannak.
– Hogyan zajlik egy onko-team ülés, és milyen az onkológussal a kapcsolat?
– Általában úgy szokott történni, hogy behívják a beteget és együtt megbeszélik, de most tavasszal a COVID-ra való tekintettel, nem voltak személyes találkozások. Nálam minden olyan fura volt, mert onkológushoz már csak akkor kerültem, amikor a sugárkezelés szóba jött.
Nálam teljesen fordítva történt az egész folyamat, megjött a műtét utáni szövettan, ami hormon terápiát javallt, de a genetikai vizsgálat is fontos volt. Ez azért lényeges, mert ha mindenképpen szándékoznak sugárterápiával élni az esetemben, legyen meg előtte a genetika eredménye. Az ha pozitív valakinél, akkor lehet, hogy célszerű megelőzés céllal levenni a melleket, feleslegesen ne kapjon sugárkezelést senki. Az én esetemben a genetikai eredmény a műtét utáni lábadozáskor egy hónap helyett, két hét alatt meglett negatív diagnózissal. Onnantól kezdve kezdtük a sugárkezelést intézni. Itt már találkoztam egy nagyon jó onkológussal.
Nagyon hálás vagyok érte, mert közben az élet mutatott olyanokat is közülük, akikkel egy percet se töltöttem volna együtt. Vannak onkológusok, akik abszolút fogékonyak az egyénre, de sajnos vannak, akik nem.
– Hallottam, hogy az orvosok nem gyógyultnak nyilvánítanak, hanem átmenetileg tünetmentesnek. Ennek van jelentősége szerinted?
– Nekem nem az számít, hogy orvosi szakszóval minek nyilvánítanak hanem, hogy hogyan minek érzem magam. Már akár most is gyógyultnak nyilvánítom magam, de persze az fontos, hogy a gyógyítási folyamat célravezető volt. Hála Istennek nagyon jó prognózisú volt ez a „hirtelen jött betegség”, minimális megterheléssel. Nem bagatellizálom, nem volt nyilván jelentéktelen, lehetett volna ezerszer nagyobb volumenű.
– Milyen életmódbeli változtatásokat kellett végrehajtanod, kaptál-e hozzá útmutatást vagy ezt az utat is belső irányjelzőid szerint jártad meg?
– Megtapasztaltam, hogy mennyire ösztönszerűen működöm ezekben a dolgokban. És megértettem, hogy miért történnek bizonyos dolgok, egy „csomó” mindenre választ kaptam. Már a betegségem előtt egy jó ismerősöm, aki egyébként orvos ajánlgatta a paleo-ketogén diétát. Ennek is eljött az ideje, mert amikor megkaptam a diagnózist ez pont kapóra jött daganatzsugorító hatása miatt. 6-7 hétig éltem vele, addig éreztem jónak, és addig nem jelzett vissza mást a szervezetem.
Aztán tudatosan nem mentem dolgozni, ez életem legkönnyebb döntése volt meglepő módon. Már akkor tudtam, munkaalkoholista voltam. Az első sokk után bekúszott a gondolat, hogy „végre pihenhetek”. És az nem volt kérdés, hogy az egyik terápia az lesz, hogy a munkát leteszem. Addig minden elől a munkába menekültem, csak onnan vártam pozitív visszacsatolást. Az vezetett a betegséghez is, hogy mindent elfojtottam, és sok mindent a munkával lepleztem.
– Hol voltak a nehéz pontok, voltak-e elvonási tünetek?
– Érdekes nem, onnantól kezdve, hogy letettem a munkát viszonylag az elején, valami fantasztikus nyugodtság érzés töltött el. Furán viselkedhettem, de ez azért volt, mert nagyon nagy volt a célorientáltságom a meggyógyulás irányába.
Szívből és észből összehangoltan hoztam a döntést, ezért nem sóvárogtam és nem lépett fel szorongás. Szerencsém volt abban is, hogy a szüleim diszkréten kezelték „megnyilvánulásaikat”, legalábbis olyan értelemben, hogy szüleim e miatt való nagy ijedtét velem nem közölték, így nem nekem kellett még őket is vigasztalni.
– És a megmentő szerelem hol tart most?
– Együtt élünk és haladunk előre szépen. Nagyon hálás vagyok minden egyes vele töltött pillanatért ebben a helyzetben. Megerősítette bimbózó kapcsolatunkat. Ez azért fantasztikus, mert sok esetben házasságok mennek tönkre egy ilyen betegség miatt. Nálunk ez is pont fordítva volt. Nagyon sok erőt adott, hogy végig a teljes gyógyulási szakaszban velem volt.
– Lelkileg hatott-e úgy rád a betegség és a gyógyulási folyamat, hogy a vezetői attitűdből a nőies személyiségjegyek irányába fordulj?
– Alapjában véve hiszek abban, hogy minden tanító szándékkal jön és azért, hogy fejlődjünk, az egész rákos betegséget, úgy fogtam fel kezdettől fogva, hogy azért van, hogy tudjak változtatni az életemen. Nagyon szerettem volna tudni a miérteket és a hogyanokat, illetve ezekre a választ, ezért egy asztrológus ismerősömhöz fordultam és egy asztrozófust is felkerestem. Kevesen tudják rólam, hogy négy évig parapszichológiát tanultam és pár dologra már volt rálátásom, tudtam, hogy nekem a vezetői pozíció mint szimbólum nem feltétlen jó. A betegségnek azért is vagyok hálás, hogy tudtam olyan dolgokon változtatni, amiken előtte nem tudtam. Megtanultam határt szabni dolgoknak, például munkaidő tekintetében. Megtanultam nemet mondani, kifejezni saját magam. Még az elején vagyok, de elindultam azon az úton, hogy a saját szükségleteimet és érzéseimet kinyilvánítsam. Azt is most tudatosítottam, hogy merjek magamnak megengedni dolgokat, a betegség előtt ez nem ment, most már igen. Ezt tükrözte az, amikor nemet tudtam mondani a munkára. Meg mertem engedni magamnak, hogy minden csütörtökön délelőtt a Duna parton meditáltam. Óriási megerősítést adott, hogy a gondolatoknak mekkora ereje van és a pozitív hozzáállásnak.
– A hit szerepe hová került a gyógyulásban, és általában az életedben?
– Kicsit eltávolodtam a vallástól az utóbbi években, de most visszakanyarodtam. Amikor imádkoztam Istenhez vagy épp a haragomat zúdítottam rá, az imaharcok végén mindig ki tudtam mondani szívből, hogy legyen meg a te akaratod. A dolgok olyan folyást kapjanak, hogy az legyen, aminek lennie kell, mert úgyis azok következnek, amiket meg kell, hogy éljek.
– Kreativitás, művészkedés, extra dolgok?
– Igen, amikor megjött a szövettan elhatároztam, hogy elmegyek egy fehérneműs fotózásra. Többek közt azért is, mert akkor még nem tudtam, mi történik majd a testemmel, meg hát a nőiség kihangsúlyozása miatt is. A párom is nagyon egyet értett vele. Amikor visszatértem dolgozni nem vállaltam tovább vezetői beosztást. Ahogy addig éltem, beláttam, hogy eltolódott minden férfias irányba, a párkapcsolatom se alakult kedvezően előtte, a női energiáim teljesen el voltak nyomva, ami a mellbe egyértelműen kivetül. Ilyen drasztikus jelzésre csak drasztikus választ lehetett adni.
– Volt-e bármi, ami pluszként jött?
– Elkezdtem hálanaplót vezetni, és a csütörtöki Duna parti elvonulásom is mély élmény a víz elem közelsége miatt, energiákat szabadít fel bennem. Aztán pontfestészet is érdekelni kezdett, videókat készítettem leírásokkal a napjaimról youtube-ra és gyógy-karcolatokként blogba. Ennek elérhetősége: https://enesarak-emiblogja.com/ Elkezdtem pszichoterápiára járni, attól függetlenül, hogy nagy támogatás áll mögöttem.
– Drasztikus döntésedet szívvel határoztad el, de ésszel hajtottad végre következetesen. Most egy számegyenesen az ész és a szív aránya hol áll?
– Hatvan százalékon van a szív. Az kattog bennem, hogy ez még a döntések eleje. Bizonyos szempontból fejest kéne ugranom az ismeretlenbe. A mentális egészség felé szeretnék orientálódni a gyerekek irányába spiritualitással egybekötve. Nagyon vonz stressz kezelés szempontjából a hangtálazás. Sport-mentáltréner képzésre járok. Ezek mind pluszként jöttek.
– Van egy 12 szirmú egészségvirágunk. Válassz kérlek, szirmaink közül melyik hat rád legjobban?
– Megint a szívemre hallgatok, pedig mindegyik fontos, amelyiken megakad a szemem elsőre, de az, amit kiválasztottam, az a relaxáció, méghozzá a progresszív relaxáció. Aztán a tánc is fontos, újra elkezdtem zumbázni és nagyon szeretnék társas-táncolni.
– Mi az életigenlésed?
– Úgy állni hozzá az élethez, hogy a nekünk kiszabott út kihívásait úgy fogadjuk, mint megoldandó dolgokat, amik igenis értünk történnek, még ha belebetegszünk is az adott pillanatban. Viszont ezekből a helyzetekből mindig egy próbákat kiállt, új ember születik.
Vajda Márta
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
