Rádió
Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

– Elment Ajándoki –

Mély fájdalommal búcsúzik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dr. Eőry Ajándoktól, a szegények orvosától.

Július 10-én éjjel elhunyt Dr. Eőry Ajándok biológus, matematikus, orvos, akupunktúrás orvos, a hagyományos kínai orvoslás hazai úttörője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat orvosa. Dr. Eőry Ajándok két és fél évtizeden át gyógyította a karitatív szervezet háziorvosaként és a máltai mozgó orvosi rendelőben a hajléktalan embereket. A kiszolgáltatott emberkért végzett szolgálatáért 2008-ban Batthyány-Strattmann László-díjjal kitüntetett orvos a szegényekért végzett munkájáról így fogalmazott: „Azt mondhatnám, hogy mindenkiben Krisztust kell látni. Úgy gondolom, ő hozza elénk a szegényeket, hogy a segítés által magunk is fejlődjünk. Lehet, hogy furcsán hangzik, de nem magamért teszem, hanem a szegényekért, miközben az én lelkem is gyarapodik.”

A csütörtök esti Széll Kálmán (akkori Moszkva) téren tartott rendeléseire a város távoli pontjairól is érkeztek nehéz sorsú páciensek, akiknek a vizsgálat után önkénteseivel meridián tornákat is tartott. Fülakupunktúrával enyhítette az alkoholbetegek elvonási tüneteit, a gyógyszerek és vitaminok mellé mindenkinek néhány gerezd fokhagymát is adott. Bár orvosként megtartotta a távolságot betegeivel, ha szükségesnek látta, nem utasította vissza, hogy egy páciense megölelje, még ha tudta is, hogy utána együtt mennek a fertőtlenítő fürdetőbe betegével.

Júniusban bekövetkezett szívinfarktusa után nem tudott teljesen felépülni, július 10-én éjjel visszaadta lelkét a Teremtőnek. Elkötelezettsége és a szegényekért végzett szolgálata pótolhatatlan űrt hagy maga után, Dr. Eőry Ajándokot a Máltai Szeretetszolgálat saját halottjának tekinti. Fájó szívvel, de hálás szeretettel emlékezünk rá, hitből fakadó reménységgel imádkozunk érte. Isten nyugosztalja.

Dr. Eőry Ajándok

1946-ban született. Első diplomáját biológusként szerezte summa cum laude, szakdolgozatát az akupunktúrás pontok bőrelektromos ellenállásából írta. A kor egészségpolitikája nem nézte jó szemmel a “keleti kuruzslást”, így nem kapott állást a szakmájában 1972-ben megnősült, majd megszülettek gyermekei, a Nehézipari Minisztériumban helyezkedett el szoftverfejlesztőként, és közben 1974-ben matematikus diplomát szerzett. 1981-ben megvédte a biológiai tudományok kandidátusa tudományos fokozatot.

1984-ben megalakította az első magyar akupunktúrás munkacsoportot, röviddel azután már alkalmazta és oktatta is a fülakupunktúrát. Meghívására 1988-ban kínai professzorok érkeztek Magyarországra, hogy szélesebb körben megismertessék az akupunktúrát és gyógyítsanak. Tevékenységüket már akkor a Magyar Tudományos Akadémia jóváhagyásával végezték.

1996-ban orvosi diplomát szerzett, 2003-ban háziorvosi szakvizsgát tett. Először negyedéves orvostanhallgatóként, önkéntesként segítette a hajléktalanok orvosi ellátását a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál, később is folyamatosan ott dolgozott háziorvosként, majd önkéntes seniorként is évekig hozzájárult a hajléktalanok egészségügyi ellátásához. Tevékenységét 2007-ben Batthány-Strattmann László díjjal, majd 2013-ban a Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozatának kitüntetésével ismerték el. 2016 óta az Egészségügyi Szakmai Kollégium Komplementer Medicina Tagozatának vezetője volt. Hat gyermeke és tizenegy unokája született.

Nyugodjék békében!

Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

*** *** *** ***

Similar Posts
Megszakítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás