Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

Az összes daganatos megbetegedésről elmondható, hogy a korai diagnózis életet menthet. Ehhez azonban nem árt tudni, mégis mennyi idő kell ahhoz, hogy a rák kialakuljon. Hány év szükséges a vastagbélrák kifejlődéséhez?

Hogyan alakul ki a vastagbélrák?

A vastagbélrák gyakran alakul ki polipokból, melyek véletlenszerűen fordulhatnak elő, pár százalékuk csak örökletes. Hosszú idő alatt telik el, míg ezekből a polipokból daganat fejlődik ki. Egyes betegségek is elősegítik a daganat kialakulását, ilyenek a colitis ulcerosa és a Crohn-betegség is.

A vastagbélrákról elmondhatjuk, hogy kifejezetten gyakori a családon belüli halmozódás. A vastagbélrák 60-65 százalékban polipokból vagy a colitis ulcerosából alakulnak ki, a maradék 30-35 százalékban pedig olyan genetikai hibák felelősek a betegség kialakulásáért, melyek következtében a sejtek örökítőanyagában fellépő hibákat nem javítják ki.

Ezek a hibák lehetnek örökletesek, vagy szerzettek is, azonban általánosságban elmondható, hogy az így kialakult rák sokkal jobban kezelhető, nehezebben képez áttétet és nagyobb a túlélési arány is.

Milyen stádiumokat ismerünk?

0. stádiumban nagyon korai rákról van szó, és a vastag- illetve végbél legbelső szöveti rétegeit érinti.
1. stádiumban, már a bélfal belső részének nagyobb része érintett.
2. stádiumú daganat esetében a bélen kívülre, a közeli szövetekre is kiterjed a daganat, a nyirokcsomókat azonban, melyeken keresztül az áttétképzésnek nagyobb az esélye, még nem érinti.
3. stádium esetén a nyirokcsomók érintettek, a test más részei feltehetően nem.
4. stádiumnál további részek érintettek, a tumor hajlamos máj- és tüdőáttétet képezni.

Hány év a betegség kialakulása?

A vastagbélben található polipok 40 év felett egyre gyakoribbak, és könnyebben előfordul, hogy valamelyikből daganat alakul ki. A vastagbélrák kifejlődésének ideje 10 év is lehet, ám 50 év felett érdemes kolonoszkópiát végeztetni 3-5 évente, így szinte biztosan megelőzhető a probléma.

Hogyan szűrik a betegséget?

A vastagbéldaganat szűrésére több opció is van. Ehhez székletmintát elemeznek, melyből szemmel nem érzékelhető, azaz okkult vérzést állapíthatnak meg. Azonban a pozitív teszt nem csak daganatra utalhat, ezért ha vért találnak a székletben, indokolt további vizsgálatokat is elvégezni.

Ilyenkor érdemes kolonoszkópiát, vagy gyomortükrözést végeztetni. Előbbi során a teljes végbelet átvizsgálják és a problémát jelző területekről szövettani mintát vesznek, a polipok pedig a vizsgálat közben eltávolíthatóak.

A székletben található friss vér a vastagbélrák jelenlétének egyik tünete lehet, ilyenkor szintén kolonoszkópiás vizsgálatot alkalmaznak.

Forrás: hazipatika.com

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

Similar Posts