Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

Gondolta volna, hogy ők is költők? – Csontváry és Gulácsy Lajos

Csontváry Kosztka Tivadar

Bizonyára nincs még egy alakja a magyar művészettörténetnek, akiről annyi ellentétes vélemény hangzott volna el, mint a „Csontváry néven festő” Kosztka Mihály Tivadarról. Szánni való őrültnek épp úgy kikiáltották, mint az egyetemes művészet legnagyobb alakjai közé tartozó zseninek. Művészetének értékeit többször is felfedezték, de újra és újra feledésbe merült a neve, vagy pedig egyszerűen a kuriózumok közé sorolták hatalmas, fénylő színekben pompázó vásznait. Ma már tisztán körvonalazható Csontváry helye a XX. század magyar festészetében és modern művészet egyetemes történetében. A brüsszeli világkiállításon aratott siker óta a külföldi művészettörténészek is elismerik Csontváry rangját. Írott munkái egy sajátos vallásos-filozófiai gondolatrendszer megalkotásáról árulkodnak, mely igen egyéni; s melyekben Csontváry mentális állapotának romlása miatt az idő haladtával egyre kevésbé választható el zsenialitás és az őrület; azonban tükröződnek bennük a kor új tudományos eredményei és a korabeli metafizikai és vallási áramlatok. Egyik hosszú írásából itt egy rövid, de frappáns részletet közlünk.

A tekintély
– részlet –

 A legnagyobb tekintély ezen a világon a világfejlesztő akaraterő, a természetben élő energia, mely kinyilatkoztatás útján fejleszti a világot s halhatatlanná teszi a valóságot.

Ehhez a tekintélyhez legközelebb áll a lángész, vagyis Zseni, aki a feladatot meg is képes oldani. A feladat az, hogy az emberi faj tulajdonságát ki kell domborítani, s az Isteni rendeltetés szerint ki kell fejleszteni.

A fejlődés a kinyilatkoztatás alapján történik – nem kell habozni, a napokat nem szabad számlálni, hanem a kinyilatkoztatásban feltétlenül kell bízni.

Ha te szereted a földet, ember, s Istenre gondolsz, amikor kapálsz, a palánta téged felismer – szeretettel gondol reád mert őbenne is él az Isten. Nyújts táplálékot a fejlődő kis lénynek, növény-állatvilági egyednek s az gyönyörűségedre fejlődni fog. Nyújts táplálékot a vadállatnak, mely éhezik s az hozzád simulni fog. Nyújts táplálékot nagy hóban a madaraknak s a világ minden részéből hozzád ellátogatnak, fára telepszenek le s neked csicseregve hálálkodnak. Nyújts táplálékot a vagyontalan szegénynek, ez el fog ismerni téged Isteni tekintélynek.

Gulácsy Lajos Kálmán

Budapest, 1882. október 12. – Budapest, 1932. február 21. magyar festőművész. Művészete a preraffaelitizmus magyar változata, hatott rá a szimbolikus szecesszió és az expresszionizmus, késői víziói már néhol a szürrealistákhoz közelítették életművét. Nakonxipán a Gulácsy által kitalált, létrehozott, megfestett és megírt világ, az elvágyódás helyszíne, a képzelete által teremtett meseországot novellákban is megírta. Az észak-olasz kisvárosinak tetsző környezetet groteszk emberalakok népesítik be.

Az egynapos hó

(Édeskéshistória)
Padova,1909

Csendesen hullott a hó, furcsa karácsonyi illat járt át mindent. A berber- és olajfák gyantás illata volt ez. A nyurga fekete ciprusok és a kövér babérfák sóhajtoztak. Halkan barangolta be ez a sóhaj az egész vidéket.
A nagy pihék szállottak csendesen, befödve a házak piros-tarka födeleit.
December volt, és mégis olyan különös tűzzel villantak meg az élénkzöld veteménytáblák künn a kertben, a piros narancsok pedig vidoran pislogtak ki fehér sipkájuk alól. Úgy néztek ki, mint jól táplált apró mesegyerekek.
Halkan vallották be szerelmüket Tél és Tavasz.
Margherita Fiori most is ott ült a zöld patinás százesztendős családi karosszékben és kötött – szorgalmasan kötögetett?
Giacomo Fiori a közeli Cafféban itta, szürcsölgette órák hosszan a megszokott cappucinót a százesztendős Caffé Lunában, ott a parányi téren, azon az igen-igen kicsi terecskén, hol a nagy szerencse meglátogatta ezelőtt ötven esztendővel.
Mert hiszen Giacomo Fiori csak szegény farmacista volt, ma pedig gazdag, igen gazdag.
Hej! Hej! Margherita Fiori Fioretti. Te adtad ezt a szerencsét – magaddal hozva egy csomó fényes új aranyat, néhány kopott családi ereklyével együtt.
És méghozzá nagyon szép voltál akkor, Margherita Fiori Fioretti. – Kedves rózsás krinolinban, picike napernyővel, á la Rubens kalapoddal, mikor belejtettél az Anticca Farmaciába, úgy néztél ki, mintha egy csomó ördög bújt volna a bőröd alá.
És gonosz huncutocska pillantásaid, hamiskás mosolygásod – ez a sok szép és jó – mind meglepte minden különösebb ok nélkül az igénytelen Giacomó Fiorit ezelőtt ötven esztendővel.
Az öreg Cafféban valamicskével melegebb volt, mint künn a téren, s a mi Giacomónk csendesen elszundikált s elfelejtett hazamenni, mint rendesen délután négy órakor tenni szokta.
A fiatal hó pedig olyan fehérre festette a környéket, mintha a gyerekek örömére cukorral hintette volna be a vidéket a jó öreg nagy természet. 

Életigenlők.hu

Similar Posts