Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

Gondolta volna, hogy ők is költők? – Devecseri Gábor és Karinthy Gábor

Devecseri Gábor

Devecseri Gábor (1917-1971) József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító, klasszika-filológus. Az európai ókor klasszikusai munkáinak legnagyobb részét – így az Iliászt és az Odüsszeiát is – Devecseri Gábor korszerű és élvezetes fordításában ismerheti meg a mai magyar olvasó. „Mint költő a Nyugat „harmadik nemzedékének” egyik kitűnősége volt; mint tudós a magyar klasszika-filológia nemzetközi tekintélyű kiválósága; mint műfordító, mint az antik kultúra tolmácsa versenytárs nélkül első az évszázadok magyar irodalmában”, írja róla Hegedűs Géza. Mégis költőként még a művelt köztudat sem ismeri igazán.

Állatkerti útmutató

Ez a cinke oly picinke,
falevélbõl van az inge,
pókhálóból a szoknyája,
makkhéjból a csizmácskája.

Csak füvön élt a kis zebra,
de most rákapott a zabra;
végül is elvitték Szobra,
ott oktatják szebbre-jobbra.

„Apám – így szól a kis bálna -,
hadd mehessek el a bálba.”
„Nem mehetsz el, fiam, Péter,
nem vagy még egy kilométer.”

Mért tanulnak a kis vércsék?
Azért, hogy a leckét értsék.
Tanítójuk egy hasas,
pápaszemes, lomha sas.

Megy a hajó, nézd a nyulat:
Lepencéig rajta mulat.
De a dühös orángután
kiszáll nyomban Horány után.

A hód arcán enyhe pírral
csókolódzik a tapírral.
Rosszalja a jegesmedve:
– Nem vagytok még megesketve!

– Szorgoskodnám – szól a hangya -,
ha a tücsök békén hagyna;
de rázendít folyton s újra:
táncolunk a rock and rollra.

Mért cikáznak a kis fecskék?
Hogy az eget kékre fessék.
S ha mindenütt van már festék,
„Kész a tavasz” – jelenthessék.

 – Édes párom, adj egy csókot
– kéri Pókné a zord Pókot.
– Elkapott a méreg sodra,
nem szomjazom a csókodra.
inkább egy jó korsó serre.
Készülök a válóperre.

„Ne ugrándozz, ne táncolj,
ne bomolj,
az iskolás fiúcska mind komoly.”
Garázda kölykét inti így a moly.

Fekete az ablakpárkány,
rákönyököl a kis sárkány;
hat feje néz az utcára,
egy a leckét bent biflázza.

 

Karinthy Gábor

Karinthy Gábor (1914–1974) magyar költő. Apja Karinthy Frigyes, a népszerű író; anyja Judik Etel színésznő, aki 1918-ban a spanyolnátha-járvány áldozatául esett. Apja később feleségül vette Böhm Arankát (ebből a házasságból született Karinthy Ferenc író). Néhány irodalom, költészet iránt érdeklődő barátjával (köztük Benedek Istvánnal, Devecseri Gáborral) „Hangszóró” néven lapot alapított, verseinek nagy része itt jelent meg – a többi verse többnyire elveszett, miként Heine-, Rilke-fordításai is elkallódtak. A Szép Szóban és a Nyugatban is jelentek meg versei a 30-as évek második felében. Apja halála (1938) után az egyébként is érzékeny, szorongásra hajlamos költőt egyre gyakrabban gyötörték hallucinációk, fóbiák, amelyeket „ördöggörcsnek” nevezett. Egyre gyakrabban jelentkező hallucinációi, kényszerképzetei, fóbiái miatt idegszanatóriumba került: skizofréniával kezelték, néhány hónapig Budapesten, majd 1952 őszétől 1957 tavaszáig Intapusztán, ahol kamaszkori barátja, Benedek István volt a kezelőorvosa. 1957-től haláláig Budapesten visszavonultan élt. Róla még a művelt köztudat nagy része is, nem hogy nem gondolta volna, hogy költő, hanem még a létezéséről is csak halvány sejtése van, ha van egyáltalán.

Szomjazni 

Szomjazni, jaj, szomjazni kell
Lázongó Tantalusként.
Siratni, jaj, siratni kell,
A száz szinekbe’ dús Ént,
Amelynek minden színe csak
Szépségek árnya, semmi,
Csak puszta szín és nem alak
S alakká nem tud lenni.

A szem révedni tud csupán
S a láb csupán loholni.
S a torok zord éjfél után
Könnyekben fuldokolni.
És odabent a bús parázs,
A szív, pergőn kigyúlni,
S a test, mely száz seb és marás,
Meghajszoltan kinyúlni. 

Bukás

Hej, míg víg kedvem s szívem izzott,
Ifjúságom táncolt-dalolt,
Rőt hajnalban, fekete éjben!
A vérem büszke volt!

Kék volt a sorsom, zord lett, felleges lett,
Olgát szerettem akkor s a szerelmet
Egyszer vidéken álmos tónál régen,
S cigánytanya füstölt a faluszélen!

Sej, a virágos kertek sűrű mélyén
Kevélykedő gyümölcsök ringatóznak!
Másutt komor ház, tátott telepek,
Elnyúlt, borongó ólak.

Most itt ténfergek, a vakvégzet
Silány dühe vert ki az útra
S úgy zuhanok a semmibe,
Mint egy egyenes szürke kútba.

eletigenlok.hu

Similar Posts