Gondolta volna, hogy ők is költők? – Sissi és Szendrey Júlia
Sissi
Erzsébet királyné, népszerű nevén Sissi élete során sok verset vetett papírra, de végrendelete szerint csak 60 évvel később kerülhetett nyilvánosságra, versei közül szemezgetünk.
A bámészkodókhoz
Ó, bár elfogyna már a sok
Bámészkodó köröttem!
Hisz annyit bízvást mondhatok:
Csak embernek születtem.
Epém kavarja föl, mikor
Gusztálni kezd a jó nép,
Bensőmben ettől csak düh forr:
Egy csigaházba bújnék!
Színházban azt, ki nézni mer
Kis látcsövén szemezve,
Megfojtanám helyben, mivel
Szerszámát rám szegezte.
Kibírhatatlan mindez itt,
Bizony legszívesebben
Fügét mutatnék őnekik,
S arcom helyett a hátsóm…
A királyné álma
Mit álmodtál, jó királynénk,
A bécsi kriptában?
Azt álmodtam: otthon voltam
Szép Magyarországban?
– Azt álmodtam zápor szakadt,
Nem a borús égből,
hanem a hű magyar népnek
Bánatos szeméből.
A magyar nép könnyzápora
hullott szakadatlan…
Azt a sűrű bánatesőt
Ugy el-elhallgattam!
Egyre jobban közeledett
A hulló könny árja:
Egész tenger lett belőle
S ömlött a kriptába.
Koporsómat a síró hab
Lágy karjára vette
S hazafelé, csókolgatva
Ringatta, rengette.
Egyszer csak a honi virág
Illatát éreztem,
Szépen szóló darumadár
Krúgatott felettem.
Áldjon meg az Isten, hazám,
Arany szívek földje!
Minden röged öröknyíló
Örömvirág földje!
Liberty
Hajót építek – de szépet!
Szebbet nem láttok, míg éltek,
Sehol a nagy tengeren;
„Szabadság” leng árbocáról,
S ily szót hord az orr, a bátor;
Szabadság száguld velem.
Aranybetűs szó : „Szabadság”!
Büszkén verdes, vad vihart áld,
Száll a karcsú árbocon;
Orrcimpáim megremegnek,
Hullámok ily szót, rebegnek:
Szabadság! Nem álmodom.
Gond leszek sok távírásznak :
Ünnepre hiába várhat
Az udvar-börtön, az unt!
Tiszta vízben, zavarosban,
Sirály jó zsákmányra bukkan;
Hurrá! Szívből vágtatunk !
S csak úgy az ujjam hegyéről
Küldök néktek, kedvtelésből,
Drágák, kik gyötörtetek,
Könnyű csókot-áldva lengjen,
S legjobb, ha feledtek engem;
Várnak szabad tengerek!
Valld már be, tisztelt férjuram,
Min nyüglődsz oly bolondul,
Hisz fogatod csak bajra van,
Kereke meg se mozdul!
A befogott hitvány csacsit
Biztathatod hiába:
Ganéba süpped el kocsid
Kerékagyig! De hátha
A puszta vad, nemes lovát
fognád be, hogy segéljen
S rándítsa fogatod tovább?
Nem holnap: még ma férjem!
Mikor kocsink sárban ragadt,
Ez vált be gyorssegélynek;
Hát verd püffedt szamarad,
Míg nem néznek hülyének!
Ó, döfd szivembe fegyvered,
Hadd érjen itt a vég!
Én völgybe többé nem megyek:
Tiéd legyek, tiéd!
Szendrey Júlia
Szendrey Júlia magyar költő, író; előbb Petőfi Sándor költő, majd Horvát Árpád történész felesége. Nem köztudott, hogy ő fordította elsőnek magyarra Andersen meséit, most néhány versét tesszük közzé.
Keserű kín
Keserű kín és gyötrelem
Volt énnekem a szerelem;
Ami másnak életet ad,
Az hozza rám halálomat.
Meghaltam én réges-régen,
De nem nyughatom békében,
kísértetként járok, kelek,
Keresve, mit nem lelhetek.
Keresve a boldogságot,
Mire sehol nem találok;
Mi messziről annak látszik:
Árny, mint én, mely velem játszik.
Hogyha közelébe érek,
Rémképétől elszörnyedek
S futok vissza koporsómba
Új kínoktól ostorozva.
S rám vonom a búbánat szőtt
Gyászos halotti lepedőt,
S várom, hogy az ég majd megszán,
Hogy majd meghalok igazán.
Népdal
Oly szép szemem hogyha volna énnekem,
Oly szép szemem, mint neked van kedvesem,
Fűre-fára, lányról-lányra nem néznék,
Csak az egyre, kit igazán szeretnék.
Messze van a csillaga a tó vizétől,
Még messzebb én gyönyörű két szemedtől,
Mégis mint a csillag a tó vizében,
Tükröződik tekinteted szivemben.
Ez a két szem lesz még az én halálom,
Isten neki! hadd öljön meg, nem bánom,
Hadd álmodjam e két szemről végtelen,
S ne költhessen föl álmomból senki sem.
Tizenhatodik Lajos
„Aki másnak vermet ás, az
Maga esik bele”,
Ez a franczia király is
Éppen igy járt vele.
Tulajdonképen a vermet
Nem a jámbor ásta,
Csakhogy be nem huzatta, és
Ez volt elhibázva.
Mert ha annak idejében
Mindenható tolla,
„Nincs többé halálbüntetés!”
Imert irta volna,
Úgy felséges vállai közt
Most is ott vón’ nyaka;
És fölkent szentséges fejét
Le nem ütik vala.
Mert az istentelenségbe
Annyira nem esnek,
Hogy még királyaiknál is
Rosszabbak legyenek.
Nem volna-e jó egy kissé
Erről gondolkodni,
S ezt mielőtt késő lenne,
Bölcsen megfontolni?
Mert ez a vaksággal vert nép
Se’ nem hall, se’ nem lát,
Azt hiszi, mit neki főztek
Királyoknak sem árt!…
