Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 4 perc

Like a Child – Fábián Juli emlékfilm

Portréfilm készült a 2017-ben elhunyt énekesnőről, Fábián Juliról. A filmet Lévai Balázs rendezte, és a Magyar Média Mecenatúra Program keretében valósult meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának döntése alapján. A 2018-as Ember Judit-pályázaton a dokumentumfilm gyártását 7 millió forinttal támogatta a bizottság.

– Amikor Juli énekelt, megállt a levegő. A legkisebb teremben, egyetlen zongora kíséretével is remek atmoszférát tudott teremteni, átjárta a csoda a szíveket-lelkeket. Balázs, neked mi jut eszedbe elsőként, amikor Julira gondolsz?

– Mint mindenkinek, aki személyesen ismerte: a mosolya. Nem emlékszem olyan esetre, amikor rosszkedvű lett volna, rengeteget lehetett vele nevetni, poénkodni. Ahogy az egyik barátnője jellemzi a filmben: olyan napsugaras volt. De nem csak hülyéskedni lehetett vele, hanem bármilyen témáról elmélyülten beszélgetni. Nagyon szociális típus volt: szeretett és tudott is hosszan beszélgetni. A második dolog, ami eszembe jut róla: az egyedi hangja. Bárhol, bármikor két hangból fel lehetett ismerni, hogy ő énekel. Ez egy nagyon fontos adottság egy énekes esetében. Jó hangja sok előadónak van, különleges, egyedi, csak keveseknek. Juli közéjük tartozott.

– Miért fontos Juli története? Mi indított el azon az úton, hogy portréfilmet készíts róla?

– Az ötletet Szepesi Mátyás hozta, akivel régen sok produkcióban dolgoztunk együtt, és aki tíz évig Juli menedzsereként is dolgozott. Neki jutott eszébe a film lehetősége és utána kezdte végiggondolni a családdal, hogy ki lenne „alkalmas” erre a feladatra. Nagyon megtisztelő, hogy rám gondoltak. Juli a generációjának kiemelkedő tehetsége volt, akinek a pályafutása tragikusan fiatalon lezárult. Az ő történetén keresztül talán meg tudjuk mutatni mennyi nehézséggel, buktatóval kell megküzdenie egy szólistának a pályafutása során, különösen, amíg még tapasztalatlan kezdőnek számít. Julit mindig, mindenki mosolygósnak látta, pedig a háttérben nagyon sok kisebb-nagyobb harcot kellett megvívnia. Ezek egy részét önmagával: sokáig nem volt biztos magában és a tehetségében. Mondjuk, szerintem ezek a kételyek általában a tehetséges emberek jellemzői. Ezek „segítségével” tudnak fejlődni, jobbá válni. Juli történetén keresztül talán jobban megértjük egy lány útját a civil élettől az elhivatott művésszé válásig.

– Sok zenei témájú tévéműsor, film kötődik a nevedhez, többek között Engedem, hadd menjen címmel készítettél dokumentumfilmet a Quimby frontemberének, Kiss Tibinek és a Csík zenekarnak az egymásra találásáról, a Most múlik pontosan dal történetén keresztül – így van tapasztalatod. Mi volt a koncepciód, amikor filmvászonra álmodtad Juli fájdalmasan rövid élettörténetét, karrierjét?

– Két dolgot emelnék ki. Semmiképp sem akartam szobrot emelni neki. Szerettem volna elkerülni a visszaemlékező típusú portréfilmek édes-bús hangulatát, a „csak a szépre emlékezünk” attitűdjét. Éppen ezért fontos szerepet kapnak a filmben Juli küzdelmei, sőt egy-két kudarca is, hogy teljes képet kaphassunk róla. A másik fontos koncepcionális kérdés a film narrációja volt, ami összefogja a film egyes részeit. Nem akartam egy szerkesztett, mívesen megírt szöveget, amit egy bársonyos férfi vagy női hang olvas fel. Ennek a filmnek Fábián Juli lesz a narrátora. Ezt úgy érjük el, hogy összegyűjtöttünk rengeteg vele készült tévé- és rádióinterjút, és azokból, puzzle-szerűen rakosgatjuk össze a film narrációit. Tehát gyakorlatilag Juli meséli el nekünk a saját történetét.

– Októberben véget ért a forgatás. A Julihoz közel állók visszaemlékezései és az archív felvételek mellett a film egyik különlegessége egy olyan dal, amelyet tizennyolc énekes, jó barát ad elő: Palya Bea, Wolf Kati, Tóth Vera, Mező Misi, Freddie, Jónás Vera, Mujahid Zoli, Micheller Myrtill, Bolba Éva, Urbán Orsi, Gereben Zita, Péterffy Lili, Biga, Molnár Emese, Rúzsa Magdi, Lábas Viki és Schoblocher Barbara. Mesélsz kicsit ennek az emlékdalnak a születéséről?

– A Földrevaló c. dal szerepelt Szepesi Matyi zenekarának, a Konyhának az utolsó lemezén. A dalt Matyi Juliról, Julinak írta. A film készítése során jött az ötlet, hogy mi lenne, ha újra felvennénk ezt a dalt rengeteg olyan előadó közreműködésével, akik ismerték, szerették Julit – és így kerülne be a filmünkbe. A dalhoz önálló stúdió klip is készült, így reményeink szerint önálló életet fog élni a film mellett.

– A rajongók nagyon várják a bemutatót. Hol és mikor lesz a film premierje?

– A film címe: Like a Child. Ez ugye Juli egyik legnagyobb slágerének a címe is. Azért választottuk ezt, mert Juli egész életét jellemezte az a fajta gyermeki játékosság, amiről ebben a dalban énekel. A film premierje december 15-én este lesz az m2 Petőfi tévén.

* * *                     * * *                     * * *

Fábián Juli 37 évesen halt meg daganatos betegségben. A hazai zenei élet egyik legizgalmasabb hangú és zenei világú előadója, dalszerzője és szövegírója volt. Dzsesszénekesnőnek tanult, de számos más műfajban is kipróbálta magát. Énekelt a Fábián Juli Jazz Riffben, a Fábián Juli & Sárik Péter duóban, a Fábián Juli & Zoohackerben, és gyakran vendégeskedett a Random Trip improvizációs estjein is.

Molnár Éva
Fotó: Polhodzik Ádám

Az interjú az Életigenlők magazin 2019. téli-ünnepi számában jelent meg.

eletigenlok.hu

Similar Posts