Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 4 perc

“A meditáció többet jelent annál, mint hogy egy fa alatt ülünk, és álmodozunk. A meditáció a legnagyobb tudatosság. A meditáció azt jelenti, hogy érzékeljük, miféle gondolatok, érzések, koncepciók, hittételek érintenek meg minket, és felismerjük, hogy van egy “üresjárat”, egy választás és hogy nem kell törvényszerűen mindenre reagálnunk.”  Kurt Tepperwein

A meditáció egy olyan lelkiállapot, mely során mind a testünket, mind a lelkünket átengedjük a nyugalomnak és a belsőnkre koncentrálunk. A cél a lelki béke és megnyugvás elérése. Amennyiben a meditáció során sikerül teljesen kikapcsolódnunk az adott környezetből, az élmény olyan, mintha megváltozott tudatállapotba kerülnénk.

A meditációt már körülbelül ezer éve gyakorolják különböző formákban az egyes kultúrák. Annak ellenére, hogy kevés a jól dokumentált történelmi lenyomat, az indiai írásokokból, azaz az úgynevezett „tantrákból” tudjuk, hogy a meditációs technikák egészen 5000 évvel ezelőttig nyúlnak vissza. Ráadásul a kutatók azt feltételezik, hogy a primitív vadászó-gyűjtögető kultúrák aközben fedezték fel és emelték művészi szintre a meditációt, miközben nézték a tűz lángjait.

A meditáció  nyugati társadalmakba való bevezetésére több ezer évvel azután került sor, hogy először gyakorolták Keleten. Az 1960-as és 1970-es években sok professzor kezdte el vizsgálni a meditáció hatását az emberi elmére és testre; felfedezve közben az egészségre és jóllétre gyakorolt előnyös hatásait.

Manapság a meditáció és tudatos figyelem gyakorlatai széles körben elfogadottak a kiegyensúlyozott életmód részeként, és sokan hisznek abban, hogy a meditáció  gyógyító tulajdonságai közvetlen hatással vannak az alvásra, a fájdalom kezelésére és még a vérnyomásra is.

Hogyan meditáljak?

A meditációtól nem kell félni. Nincs olyan, hogy “én úgyse tudok”!   Keressen egy nyugodt, csendes helyet. Üljön le törökülésben, egyenes háttal. Ne támaszkodjon falnak-bútornak. Karjait engedje lazán a combjaira. Hunyja be a szemét és hagyja “történni” a dolgokat.

Válasszon egy megnyugtató dolgot, amire összpontosíthat, például

  • a saját lélegzetvétele, ahogy a levegő be és kiáramlik a tüdejéből
  • egy hang ( „Om”)
  • egy rövid ima
  • egy pozitív szó, mint például a „pihenés” vagy „nyugalom”
  • egy mondat, mint például „nyugodtan lélegzem, kilélegzem a feszültségem”

Ha hangot választ, akkor ismételje magában vagy halkan kimondva egy ideig. Csak erre figyeljen.

  • Engedje el magát és pihenjen.
  • Ne aggódjon, hogyan fogja csinálni.
  • Ha azt veszi észre, az elméje elkóborol, egyszerűen vegyen egy mély lélegzetet és óvatosan irányítsa vissza a figyelmét  kiválasztott elemre.
  • Ezt a gyakorlatot lehet ismételni, ahányszor csak akarja a nap folyamán és különösen hasznos lefekvés előtt.

“Meditációs gyakorlatod során semmit sem szabad ráerőltetned elmédre, de ne is hagyd, hogy elkalandozzon.” Buddha

Meditáció a jobb alvásért

Előfordult már önnel egy hosszú nap után, hogy az ágyában a takarója alatt még mindig ezernyi dolog járt a fejében? Ha igen, akkor tudja, hogy ezek az őrült, csapongó gondolatok képesek arra, hogy tönkretegyék az éjszakai álmát. Az igazság az, hogy egy ébren töltött, rossz éjszaka képes tönkretenni a másnapi teljesítményét is, nappali álmosságot okoz és még az egészségét is károsíthatja.

Egy 2015-ben, a JAMA Internal Medicine Journal hasábjain megjelent tanulmány azt sugallja, hogy meditáció – egy elmenyugtató gyakorlat, ami a légzésre és a jelen pillanat megélésére összpontosít – segíthet megszüntetni a nyugtalan éjszakákat.

A vizsgálati csoport olyan középkorú és idősebb felnőttekből állt, akik alvászavarban szenvedtek. A vizsgált csoport fele egy olyan programban vett részt, amely bevezette őket a meditáció világába, míg a másik fele egy olyan programban, ahol a rendszeres alvás mikéntjéről tanulhattak. Mindkét csoport hat héten át heti egyszer találkozott. Amikor összehasonlították a két csoport eredményeit, azt találták, hogy a meditációt gyakorlók csoportjában a hatodik találkozóra már látványosan csökkent az álmatlanság, a fáradtság és depresszió.

A tanulmány eredménye nem volt meglepő Dr. Herbert Benson, a Benson-Henry Institute for Mind Body Medicine igazgatója számára sem. „Az éberség meditáció egyike a relaxációs válasz svédasztalos technikáinak, mely relaxációs választ idéz elő”, mondta Dr. Benson. A relaxációs válasz egy olyan kifejezés, melyet Benson talált ki még az 1970-es években és a szervezetben létrejövő mély fiziológiai eltolódásra utal, a stresszválasz ellentéte. Az emberek többségének esetében az alvászavarok szorosan kapcsolódnak a stresszhez. A relaxációs válasz viszont azt jelzi a számunkra, hogy képes enyhíteni sok stresszel összefüggő betegséget.

Meditációval a fájdalom ellen

A stressz és a fájdalom sokkal közelebbi rokonságban van egymással, mint ahogyan azt a legtöbb ember gondolná -, a fájdalom stresszt okoz, és a stresszes állapot is képez fájdalmat, illetve súlyosbítja a már meglévőt. Ezekben az esetekben a pszichológiai terápiák, mint a meditáció és relaxáció segíthet megtörni a ciklust és szelíd, holisztikus fájdalomcsillapító eszközként szolgál. Az ilyen típusú kezelések az elme és a test közötti kapcsolatra összpontosítanak.

A vizsgálatok azt mutatják, hogy a meditáció növeli a fájdalommal szembeni tűrőképességet és az önbecsülés mértékét,  ugyanakkor csökkenti a szorongást, a depressziót és fájdalomcsillapítóként is használható. Az éberség meditációt sikeresen alkalmazták a fájdalom kezelésére: beleértve a fejfájást, hátfájás, mellkasi fájdalmat és a gyomor-bélrendszeri diszkomfortot is.

Meditációval a magas vérnyomás kezelésében

„A meditáció nem gyógyszeres kezelés,” – ez a receptet adja Dr. Robert Schneider magas vérnyomással hozzá érkező betegeknek.

Dr. Schneider dékán Fairfield-ben, Iowa-ban, a Maharishi Védikus Gyógyászat Főiskolán. Az elmúlt 15 évben, Schneider az ókori orvostudomány előnyeit kutatja, amelynek a transzcendentális meditáció az egyik kulcseleme. Az elmúlt 30 évben világszerte mintegy 600 vizsgálatot végeztek a transzcendentális meditáció magas vérnyomásra gyakorolt hatásairól.

„A transzcendentális meditáció egy egyszerű test-elme technika, amely lehetővé teszi, hogy átéljük a nyugodt tudatosság, illetve az éberség állapotát” – mondja Schneider.

A transzcendentális meditáció tanulása nem nehéz, de tanácsos egy képzett oktató segítségével elsajátítani. „Szükséges van valakire, aki vezeti Önt és visszajelzést kap,” mondja. „Ellenkező esetben nem élheti át a teljes hatást.”

“A meditáció egy ugrás: először a fejtől a szívig, majd a szívtől a létig. Egyre mélyebbre és mélyebbre hatolsz magadban, ahol a számítgatásokat hátra kell hagynod, ahol minden logika értelmét veszti.” Osho

Forrás: elethosszig.hu

Életigenlők.hu

Similar Posts