Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

Egészségben és harmóniában csak akkor élhetünk, ha lényünk teljessége felé fordulunk. Nem elegendő csupán testi síkon törődni magunkkal, mert az ember egyszerre természeti és szellemi lény. Kizárólag fizikai vonatkozású szükségleteink kielégítése az egyensúly felborulásához vezet, ami súlyos következményeket von maga után. Lehetetlen figyelmen kívül hagyni a lelki-szellemi, gondolati-érzelmi hatásokat, melyek akaratunktól függetlenül határozzák meg és irányítják a fizikai test működését. Testi-lelki-szellemi egységben kell az embert értelmezni, ha szeretnénk az egészségünket megőrizni vagy visszanyerni! A valódi holisztikus szemlélet ezt képviseli.

Eleink még tudták, hogy az ember része a természetnek. Benne van, együtt lélegzik, együtt lüktet, együtt örvénylik vele, csak a modern kor tévedt e tekintetben zsákutcába. A rákos betegséget úgy nevezték „fene”, s a Tudók erről a következő bölcseletet hagyták ránk: „A fene melegágya a megroggyant lélek”. Tökéletesen tisztában voltak az összefüggésekkel, s legfontosabbnak tartották a beteg megnyugtatását, félelmeinek feloldását. Ezt követték csak a gyógyítás lépései.

Az egészség-megőrzés illetve a gyógyulás egyik alapfeltétele tehát a háttérben zajló testi-lelki-szellemi folyamatok megismerése. Ennek az ad jelentőséget, hogy az érzelmi-gondolati, lelki-szellemi hatások alapvetően befolyásolják a fizikai test működését. Amennyiben ezen az úton tartósan, zavaró impulzusok sora éri a szervezetet, az elhangolódik, ami tünetek, betegségek megjelenését vonja maga után. Ha ezeket a folyamatokat nem tudjuk rendezni és hosszú időn keresztül fennállnak, egészségkárosító hatásuk elkerülhetetlenül megmutatkozik. Hosszan tartó befolyásuk olyannyira meghatározó, hogy bizonyos határon túl sem gyógyszerekkel, sem egyéb készítményekkel, kezelésekkel nem lehet ellensúlyozni.

Szükségszerű tehát annak a felismerése, hogy mi magunk tehetünk a legtöbbet egészségünkért. E nélkül csupán tudattalanul és kiszolgáltatva sodródunk az életünkben. Az összefüggések megértése azonban tudatosságot teremthet számunkra, így felelősséggel tehetünk önmagunkért és szeretteinkért. Megteremthetjük általa az egyensúlyt és visszaállíthatjuk a harmóniát. Ez akár gyógyuláshoz is vezethet, amit csak gyógyszerekkel – soha nem érhetünk el.

Ennek az útnak az első lépcsője belső világunk harmóniájának megteremtése. Őszinte önvizsgálat feltárhatja a háttérben megbúvó, lelkünket rágó problémát. A megoldatlan belső konfliktus folytonosan fennálló feszültséghez, elfojtáshoz, esetleg beletörődéshez vezet, amelyek felőrlik lelkierőnket, s ezen keresztül fizikai lényünket is. A felismerés, a kimondás, a szembesülés folyamata, s ezeken keresztül a gyötrő lelki tehernek egy másik minőségben való értelmezése segíthet a feloldásban, ami az elengedés feltétele. Mindez személyiségünket komoly fejlődésen viheti keresztül, melynek végén eljuthatunk a megbocsájtáshoz. Mind önmagunk felé, mind másokkal szemben. Ez kulcsfontosságú, mert harag, gyűlölet, irigység, s egyéb negatív érzelmek mellett lehetetlen megnyugvásra jutni. Természetesen ez megkívánja, hogy akár önérzetünket, büszkeségünket is újraértelmezzük, ha kell. De mikor lenne indokoltabb számadást tartani és újragondolni az életünket, s változtatni, amin kell, ha nem egy daganatos betegség kapcsán… Vissza kell találni a szeretethez mind önmagunkat illetően, mind embertársainkat érintően.

A megvalósítás kulcsa, hogy a lelki-, szellemi gyakorlatok napi rendszerességű alkalmazása beépüljön a mindennapi teendők sorába! A különféle, erre irányuló, célzott meditációs technikák, jóga-iskolák gyakorlatai mellett mindenki számára elérhetőek a különböző művészet-terápiás ágak. Akár a zene-terápia, a tánc-, mozgás-, illetve mozdulatterápia, a képzőművészet-terápia vagy a biblio-, mese-, ill. irodalomterápia, stb. segíthet felszínre hozni, megélni és felszabadítani olyan érzelmeket, gondolatokat, pszichés tartalmakat, emlékeket, melyek kifejezése szavakkal nem vagy csak körülményesen és pontatlanul lehetséges.

Mindezek elsimítják a felkorbácsolt lelki hullámokat, lecsitítják a szellemi viharokat, miáltal megnyugvást hoznak. Így legbelső lényünk forrásából áradhat az őserő, mely szárnyakat ad és a gyógyulás útjára repít.

Amint a Tudók hagyták ránk a bölcseletet, hogy „a fene melegágya a megroggyant lélek”, úgy mondhatjuk, hogy a gyógyulás, egyensúly és harmónia melegágya a békés, tiszta lélek.

Dr. Darnói Tibor
holisztikus orvos
Tréning – hop.gyogyuljvelem.com
Konzultáció – darnoitibor.hu

A cikk az Életigenlők magazin 2019. téli-ünnepi számában jelent meg.

eletigenlok.hu

Similar Posts