Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

– Többszálas gondolatcsokor a Nemzeti Rákellenes Napon –

Dr. Doblinger Gyula sebész, egyetemi tanár születésnapján 1993-tól minden év április 10-én Nemzeti Rákellenes Napot szerveznek, hogy a társadalom minden rétegét bevonják a rák elleni küzdelembe, felébresszék a felelősséget önmaguk iránt. Hogyan érhető el? Odafigyeléssel, tudatos lelki tréninggel…

E jeles nap apropóján A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány az ismert virágjának szimbólumai közül a nevetést választotta ki az Életigenlők magazin olvasói számára, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a stressz mentességre, a nevetés, a lazaság és az alázat fontosságára.

Ne vegyük magunkat annyira komolyan… – szoktuk hallani önismereti fórumokon manapság. Igen, valóban jobb, ha nem görcsölünk rá bizonyos problémákra. Ez nem jelenti azt, hogy hányavetiek legyünk, nem jelent nemtörődömséget, csupán egyfajta távolabbról rátekintő képességet takar.

Ha kicsit messzebb megyünk a problémától, képesek vagyunk higgadtan rátekinteni a megoldások tárházára is. Ha képesek vagyunk saját magunkon, és ezzel együtt az adott „nagyproblémán” nevetni – nem öngúnnyal, nem is kinevetve saját magunkat – akkor sokkal több örömöt is magunkénak tudhatunk, adott pillanatban. Ezt a gyógyító nevetést, a humorra való nyitottságot onko-pszichológiai tréningeken és rákbetegségből gyógyult ún. tapasztalati szakértőktől is halljuk.

A nevetés gyógyító ereje ismert. Az Életigenlők kultúra rovatában a Nagyjaink életigenlése sorozatban feldolgoztuk Karinthy Frigyes daganatból való gyógyulásának történetét, korábban. Mit is mutat nekünk Karinthy az ismert műben: nem vette túl komolyan az egyébként igenis komolyan vett agydaganatát. Komolyan vette, mert abból meggyógyult. Megírta részletesen, olvasmányosan, ami azt jelenti nagyon is odafigyelt arra, amiről ír… És ez pedig a vizualizáció lényege, ha igazán gyógyulni akar valaki, egyes alternatív terápiák tanítása szerint el kell tudja képzelni, ráadásul érzékletesen, pozitív lelkületű töltettel az egészségessé válásának minden mozzanatát. Az orvosok mellett a győzelemhez élni akarás, türelem, humor, pozitív képzelőerő és hit kell. Hit abban, hogy a gyógyulás lehetséges.

A nagy nevettető megküzdött az agytumorral és győzött. Ezt minden bizonnyal az élethez való pozitív hozzáállásának, humorának köszönheti.

Tehát, mit tanulhatunk az önirónia mesterétől, aki a humorban valóban nem ismert tréfát. Utazás a koponyám körül című regényében megszemélyesíti agyának sejtjeit, szöveteit, szervecskéit, féltekéit pedig beutazza, mint közönséges halandó a földtekét. Beutazza, hogy földerítse betegségének okát, hogy hol tart a baljóslatú folyamat. Teremtő fantáziájával meg is fejti. Aztán gyógyítani kezdi, először is öniróniával, humorral, ami nem más, mint nevetés és nevettetés. Felhívja figyelmünket, hogy ne vegyük annyira borzasztóan komolyan magunkat, ha ez megvalósul, az már fél gyógyulás. Karinthy egy valóságos XX. századi Cyrano volt, és mint a drámabeli kardforgató sorscsapását művészetre tudta váltani, talán mi is úgy élhetjük át a katarzist, a megtisztulást, a bajok, problémák sötét rengetegéből, ha azokat kreativitássá, előre vivő gondolattá, nagy tettekké tudjuk fényesíteni és nevetünk és nevettetünk.

A nevetés A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány egészségvirágának egyik fontos szirma, ugyanis több szirom – pl. pozitív gondolkodás, az örömteli tevékenység, az ének-zene-tánc – is a nevetni tudáson alapszik.

A nevetés életünk szerves része, nagyon egészséges, felszabadító, gyógyíthat is. Ha valamit, ezt nagyon komolyan kell vennünk! Egy-egy veszélyes helyzet elmúltával a nevető hangok a megkönnyebbülésen túl el is lazítanak, ami kikapcsolja az ösztönös „támadj vagy menekülj” reakciót, egyszóval stressz oldó. Ez pedig végső soron az egymás iránti bizalom érzetét is erősíti, ami a természetes, kiegyensúlyozott lelkiállapothoz nélkülözhetetlen.

 Alázat is kell a lelki jólléthez. Karinthy frappánsan fogalmazta meg az életigenlés egyik fontos alappillérét: „laza lelki tartás”. A tapintatos derű, ami nem bántó! Hogyan érhető el? Odafigyeléssel, tudatos lelki tréninggel, amelyben pontosan tudjuk, érezzük, mikor és mennyire engedhetjük szabadon vidámságunkat. Amikor biztosan tudjuk, kiben bízhatunk, kivel nevethetünk egy igazán jót az maga a kegyelmi állapot. Nevessünk sokat együtt, legyen ragályos!

Vajda Márta

Életigenlők.hu

Similar Posts