Rádió
Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 2 perc

Még a szakértők sincsenek minden kiváltó tényezővel tisztában, de az egyértelmű, hogy egyre több embert foglalkoztat a téma. A korábbi kutatások azt mutatják, hogy a daganatos megbetegedések több mint a feléért a genetika okolható. Az elhízás, a rossz táplálkozás, a hormonális egyensúlyhiány és a krónikus gyulladás mind jól ismert okai a ráknak.

Rákos megbetegedést a környezet is okozhat, ahol élünk. A levegő rossz minősége és az épített környezet (a főbb autópályák jelenléte, a tömegközlekedés) szintén okozhat rákos elváltozásokat az emberi szervezeteben.

Az illatgyertyák és a légfrissítők is okai lehetnek, ha rák jelenik meg a szervezetben. A limonént – a citrusos illatok létrehozására használt szintetikus vegyi anyagot – elsőszámú bűnösnek nyilvánították ki. De emellett hormonális egyensúlytalanságokat, asztmát és más súlyos egészségügyi károkat okozhat.

2016-ban dán kutatók közzétettek egy tanulmányt, amelyben összekapcsolták a mértéktelen alkoholfogyasztást és a mellrák kockázatát. A kutatók a mellrák mellett az alkoholhoz kapcsolták a fej- és a nyakdaganatot, a nyelőcső-, a gége- és a májrákot.

Egyes élelmiszeripari csomagolóanyagok is elősegítik a rákos sejtek kifejlődését és elszaporodását. Ezek a vegyi anyagok sem csak a rákhoz kapcsolódnak, hanem okozhatnak fejlődési rendellenességeket, reprodukciós problémákat és az immunrendszerbeli károsodásokat.

A napfény hiánya miatt is kialakulhatnak a szervezetben elfajult sejtek. Egyes kutatók szerint a D3-vitamin szintjének emelkedésével rengeteg vastagbélrákos és emlőrákos esetet lehetne megelőzni. A kutatók megvizsgálták a D-vitamin és a rák közötti kapcsolatot. A kutatók fordított korrelációt találtak a szérum D-vitamin és a vastagbél, illetve mellrák kockázata között. Ami azt jelenti, hogy minél kevesebb a D-vitamin, annál nagyobb a kockázata ezeknek a rákos megbetegedéseknek. Habár a túl sok napfény káros lehet a bőrre, a nap a legjobb forrása a D-vitaminnak.

A megégett táplálékok is okozhatnak rákos elváltozásokat. Ezek az ételek ugyanis gyulladást keltenek az emberi testben, amely jó táptalaj a rákos sejtek növekedésének. A legveszélyesebb élelmiszerek közé sorolták a pirítóst és a burgonyát, persze csak akkor, ha valaki feketére pirítja, süti azokat.

Forrás: gyogyszernelkul.com

Életigenlők.hu

Similar Posts
Megszakítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás