Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

A vérszegénység azt jelenti, hogy a szervezetben túl kevés a vörösvérsejt, túl alacsony a hemoglobinszint, így ezek nem tudják ellátni a feladatukat, és nem képesek elegendő oxigént és tápanyagot szállítani a sejtekhez.

A vérszegénységet a legtöbbször a vashiánnyal kötjük össze, de a hátterében állhat a túl kevés B12 vitamin vagy folsav is, emellett egyéb súlyos betegségekre, nagyfokú vérveszteségre, fertőzésekre is visszavezethető. A vérszegénység kezelése történhet gyógyszerekkel, ám a megfelelően összeállított étrendnek is nagyon nagy szerepe van a betegség gyógyításában. Következzenek azok az élelmiszerek, amelyeket érdemes minél gyakrabban beépíteni az étrendünkbe.

A különböző hüvelyesek nagyon gazdagok vasban, közülük is kiemelkedik a szójabab. Már egyetlen csésze szójabab biztosíthatja a napi vasszükségletünk felét – emellett alacsony a zsír- és magas a fehérjetartalma, amelyek kifejezetten egészségessé teszik. A hüvelyesekben azonban megtalálható egy olyan sav, mely gátolhatja a vas felszívódását. Ennek a savnak a mennyiségét csökkenthetjük úgy, ha a babféléket felhasználás előtt egy éjszakára vízbe áztatjuk.

A vörös húsokban, főként a marhában, illetve a sertésben nagy mennyiségben található vas, ráadásul olyan formában, hogy a szervezetünk könnyebben tudja hasznosítani azt, mint a növényekben találhatót. Az egyik legjobb vasforrás a máj, melyben emellett A- és B-vitaminok is vannak.

A tojásban nemcsak protein és értékes zsírsavak találhatóak meg, de annyi vas is, amely nagyjából a napi szükséglet 7-11 százalékát biztosítani tudja. Mivel a vas hatékonyabban épül be a szervezetünkbe akkor, ha elegendő mennyiségű C-vitamin is van mellette, ezért érdemes a tojást olyan zöldségekkel, esetleg gyümölcsökkel együtt fogyasztani, amelyek C-vitaminban gazdagok. Például a reggeli lágy tojás mellé igyunk egy nagy pohár frissen facsart narancslevet!

A sötétzöld leveles zöldségekben, például a spenótban, a kelben vagy a vízitormában nemcsak vasat találhatunk nagyobb mennyiségben (egy fél csésze spenót a napi vasszükséglet akár 30 százalékát is biztosíthatja), de A-, C-, B9- és E-vitamint, valamint béta-karotint, folsavat és rostokat. A spenótot fogyaszthatjuk a hagyományos főzelék formájában, de készíthetünk belőle levest, tésztaételt, sőt gyümölcsös turmixot is.

Szintén nagy mennyiségben található vas a céklában is, emellett van benne kalcium, kálium, kén, rostok és számos vitamin is. A cékla emellett erős méregtelenítő, segít felfrissíteni a szervezetünket, így az hatékonyabbá válik abban, hogy a sejtekhez megfelelő mennyiségű oxigén és tápanyag juthasson el. A céklát fogyaszthatjuk ivólé formájában, vagy főzve, sütve akár salátákba keverve is.

Forrás: hazipatika.com

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

Similar Posts