Bár csak kisbolygót neveztek el róla. A címben foglalt, Hofitól származó idézet pedig egész pontosan így hangzik: „bolond is lennék normálisnak lenni”, a nagy előd Karinthy Frigyes, „humorban nem ismerek tréfát“ kvázi szlogenjére hajaz. Talán oximorongyanússága miatt, ja, hogy mi az oximoron, – hogy pindurkát okoskodjak, a tudálékoskodás bizonyára Hofinál nem aratna teljes sikert – két egymást kizáró, egymásnak ellentmondó fogalom összekapcsolása.
1936. július 2-án jött közénk, és 2002. április 10-én ment el Hofi Géza humorista, Molnár Gál Péter felvetésében: népképviseleti komikus, bohóci népszónok. Csupán néhány méltatásai, jutalmai közül: kétszeres Jászai Mari-díj, érdemes és kiváló művészi cím, Karinthy-gyűrű és a Kossuth-díj. Tagja volt a Halhatatlanok Társulatának, rendelkezett Kőbánya és a Terézváros díszpolgári címével, és nevére keresztelték, íme: az 180857 Hofigéza (ideiglenes jelöléssel 2005 HG7) kisbolygót.
Életigenléséről
Erről legszebben, leghitelesebben özvegye, Hofi Ildikó tud beszélni: „Sokszor a mai napig úgy lépek be a lakásba, mintha ő várna rám. Olyan elementáris hatással volt rám férfiként, hogy nem tudom elveszíteni”.
A kolosszális nevettető géniusz utolsó napja is méltón telt nevéhez, életöröme, humora, mókázó kedve, szellemessége, egyszóval életigenlése az utolsó pillanatig sem hagyta el. Hofi halála előtt még Visegrádon is jártak, nyaralót néztek, és kedvenc éttermükbe is betértek.
„Nem pihent aznap, barátokkal telefonált. Sokan utólag azt mondták, biztos így búcsúzkodott, de korábbi egészségi panaszai dacára nem volt rosszul. Másnapra elaludt, addig bírta a szíve. Az emlékét kutya kötelességem őrizni, ennek fontosságát a sírjánál értettem meg leginkább. A temetés után számtalan levelet kaptam, hogy miért nincs látványos, szép sírja. Sokan kérleltek, megkérdőjeleztek, többen még hozzá is járultak volna egy méltó emlékműhöz. De a temető vezetője jelezte, hogy egy ideig ne emeljek sírkövet, mert be kell állnia a földnek, besüllyedhetett volna. Ekkor értettem meg, hogy Géza nemcsak az én halottam, hanem mindenkié. Rendszeresen járok a sírjához, de kétszer nem találok semmit sem ugyanúgy. Sokszor a rajongók tartják rendben, rendezkednek, leszedik az elszáradt virágokat, vagy gesztenyékből szívecskét raktak a sírjára, ami elképesztően megható.”
Művészi pályaíve
Színész akart lenni, de a színművészeti főiskolára nem vették fel, így Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába járt Mécs Károllyal, Sas Józseffel, Sztankay Istvánnal, Szuhay Balázzsal. 1960-ban szerződtette le Szendrő József, a debreceni Csokonai Színház igazgatója, akitől a Hofi nevet kapta. (Talán akkoriban Latinovits is ott lépett színpadra). Paródiáival társulaton belül olyan sikereket aratott, hogy visszaköltözött Budapestre, és az Országos Rendező Iroda (ORI) engedélyét megszerezve kezdett fellépni. Az országos ismertséget az 1968-as szilveszteri rádióműsorban elhangzott táncdalfesztivál-paródiáival érte el. 1967-ben, az ORI szervezte Halló! Itt a Balaton! műsorban volt először közös száma Koós Jánossal, akivel később saját show-t készített, a Megalkuvó macskák című rajzfilm pedig nagy sikert aratott.
„Nekem soha nincs ötletem, nem is akarom, hogy legyen. Kit érdekelne, ha arról beszélek, ami engem érdekel. A számaimból észrevehető, hogy engem mindig az foglalkoztat, ami másokat, a tömeget. Arra törekszem, hogy ha lehet, még aznap vagy legkésőbb másnap reagáljak. Ehhez nem kell más: úgy kell élni, mint a többi ember. Nem művész úr akarok lenni, hanem Hofi.” (1970)
A Mikroszkóp Színpad tagja volt 1969 és 1982 között, itt kezdte el a politikai kabaré műfaját az Építem a csatornámat című esttel. 1983-tól a Madách Színház Kamaraszínházában játszotta évről évre megújuló, önálló estjeit – amelyekben állandó alkotótársa volt Malek Miklós zeneszerző –, e fellépéseit lemezen is kiadták, tévékamerák is rögzítették. Első itteni estje, a Hofélia 500-as szériát ért meg, az Élelem bérét több mint 1500-szor játszotta.
„Úgy gondolom, nincs önbizalomedzőbb tréning a félelem és gyávaság legyűrésénél. Egy volt kőbányai vagány nem engedheti meg magának, hogy megijedjen. De egyébként is a továbbfejlődés követelménye, hogy mondanivalóm kifejezése érdekében egyre több eszköz birtokbavételére tegyem képessé, alkalmassá magam. Szerintem ez is a megújulás címszó alá tartozik.” (1981)
Ahogy látta őt…
…Horváth Ádám rendező: „Jelenség volt. Érzékenyen figyelte a világot, semmi sem kerülte el a figyelmét. S míg nap mint nap telt házzal ajándékozta meg a színházat, egy ország várta izgatottan, milyen lesz Hofi szilvesztere a képernyőn. Mert az mindig új volt, mindig naprakész, mindig tökéletesen kidolgozott. Előre pontosan kiszámított, rögtönzésnek ható poénjai mellett a késleltetett csattanók, sőt, a két-háromszorosan késleltetett hatások tömegével operált. Mindezt hihetetlen könnyedén tette, a hatalmas test szinte lebegett, világszínvonalon énekelt és balett-táncost megszégyenítően táncolt.“
…Kerényi Imre rendező, a Madách Színház egykori igazgatója: „Ő feltalált valami minőséget, ami szerintem a magyar kabaré-színházművészetbe bele fog ivódni, ahogy a latabárság is benne van. (…) Kellér Dezső mindig kijött a függöny elé, ugyanazzal a mozdulattal, körülbelül megvolt, hogy mit mond, de egy picit változtatott. Na, ezt Hofi tökélyre fejlesztette ki. Hát, egy fantasztikus nagy ember volt, egy legenda, egy élő legenda, és mindig visszajött a színpadra, bármilyen betegsége volt, bármilyen problémája volt.”
…Felesége, Hoffmann Ildikó: „Nagy rajongója voltam Hofinak. Hoztam magammal gyermekkoromból az iránta való tiszteletet, hiszen édesapám a fülére szorított hordozható rádiójából is őt hallgatta. Szüleim Hofi minden lemezét megvették, és mindig nagyon vártuk a televízióban a szilveszteri műsorát, majd hetekig arról beszéltünk, hogy mit mondott Hofi. Főiskolás koromban lehetőségem adódott, hogy lássam színpadon, de megbetegedtem, nem tudtam elmenni az előadásra. Évekkel később egy téves telefonhívásnak köszönhetően ismertem meg. Bő fél órát beszéltünk, majd úgy váltunk el, hogy meghívott az előadására. Elmentem, és attól kezdve együtt maradtunk… mint a mesében.
Sokévi harmonikus együttélés után egy vacsorára érkeztünk, ahol a semmiből egy anyakönyvvezető lépett az asztalunkhoz, én pedig Hofinéként távoztam azon az estén. (…) Néha zárkózott, de mindig humoros volt. Idegen környezetben nehezen oldódott fel, de ismerős közegben nyílt, barátságos volt. (…) Szerintem nincs olyan, aki megfejthetné Hofi zsenialitását. Csodálatos tehetség volt. Azt mondta egyszer: tehetség csak akkor van, ha jó helyről pottyantunk ki. Gyakran nézek Hofi-felvételeket. Beledöglök, de imádom nézni. Nagyokat röhögök a poénokon, és közben zokogok…”
…Legát Tibor, újságíró: „Hofi kizárólag abban a korszakban válhatott azzá, akivé. De nem azért, mert engedélyt kapott rá, hogy szólhasson a néphez, hanem mert feltételezhetően ő is – mint ahogy a kisember, akit megszemélyesített – hitt a létező szocializmusban. Különben miért nyilatkozta volna 1977ben a következőt: „Emlékszem még azokra az időkre, amikor úgy jöttek el az emberek nézni a műsoromat: gyertek el, a műsor fél kilenckor kezdődik, tízre megdöntik a rendszert. Ma pedig hányszor látom, hogy büszkélkednek az emberek, hogy nálunk van ilyen.” Valószínű, hogy soha nem volt „rendszerellenes”. A poénok forrása az a nyilvánvaló szakadék volt, ami a hivatalos állítások és a valóság között tátongott. Arra viszont biztosan nem gondolt, hogy menjünk ki az utcára, és csináljunk forradalmat. Ha csak szimpla népszórakoztató lett volna, el kellett volna tűnnie a rendszerváltás idején, de – ha dühösebben és elkeseredettebben is – ő mostanság ugyanolyan zseniálisan láttatta a visszásságokat, mint korábban. Miután világossá vált, hogy a szólásszabadságtól, a demokráciától a kisemberek hétköznapi gondjai nem változnak meg, és persze az, hogy a hülyeség is bőven megmarad, nem volt nehéz dolga.
…Havas Henrik: „Hofi Géza olyan, mint a legjobb pörkölt, ízletes és tökéletes”.
Pályája a rendszerváltás után is töretlen
Hatvanadik születésnapja alkalmából, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki, 1998-ban Kossuth-díjat kapott. 2002-ben Pro Cultura Urbis díjat vehetett át, amelyet több évtizeden átívelő töretlen művészi pályájáért, jellegzetes figurái megteremtéséért, különleges egyénisége és a sajátosan magyar humor sikeres ötvözéséért ítéltek neki. Több könyv is készült a közreműködésével, és született róla, legutóbb Hofi megmondja címmel, amelyben örök érvénnyel bíró emlékezetes mondatait, bon mot-it gyűjtötték össze.
Sikere a rendszerváltást követően is töretlen maradt, műsorainak hangvétele és stílusa, egyéni humora mit sem változott, intézménnyé vált. Pályatársai szerint egyetlen szakmai besorolás sem érvényes munkásságára, ahogy mondták, foglalkozása egyszerűen: Hofi. Számos aranylemeze jelent meg, a Rádiókabaré szilvesztereinek állandó résztvevője volt. Kiemelkedő sikerének titka a közönséggel való szoros kapcsolat és a közélet eseményeinek kíméletlen kifigurázása volt. Poénjai minden generáció számára szállóigévé váltak.
Az egyetlen törés; halála
Egészségi állapota a kilencvenes évek második felétől fokozatosan romlott, átesett egy szívinfarktuson, egy szemműtéten, ám amint egészsége engedte, színpadra lépett. 2002 februárjában még visszatért a világot jelentő deszkákra, és még két hónapot játszott április 10-én bekövetkezett haláláig. Hofi Gézát a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra, emlékét egy, a Nagymező utcában állított szobor is őrzi. Rádiós és televíziós felvételeinek újra játszása egyfolytában bizonyítja, hogy Hofi töretlenül népszerű és aktuális.
Batári Gábor
*** *** *** ***
A díjmentes onko-segítő szolgálatot, az Életigenlők magazint, a rákszűréseket a személyi jövedelemadó 1%-ából működteti a közhasznú szervezet. Ezért kérjük, idén is rendelkezz adód 1%-ával A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány javára! Itt olvashatsz bővebben rólunk és a rendelkezés menetéről: http://rakellen.hu/hu/egy-szazalek Köszönjük!
