Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

Felméri Cecília kolozsvári rendező első nagyjátékfilmje. Az ‘A’ kategóriás Varsói Filmfesztivál első és második filmes versenyprogramjában szereplő alkotás a zsűri elismerő oklevelét érdemelte ki és a 61. Thesszaloniki Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját nyerte. Gratulálunk ehelyütt is! November 8-án este volt a premier előtti bemutatója, utána közönségtalálkozó beszélgetés a Művész Moziban.

Bemutató előtti vetítésen láttam a filmet. Ott voltam testben és lélekben is. Mégis aludtam rá párat, hogy le tudjam írni az érzéseimet, amit kiváltott a film.

Beigazolta, amit jó ideje magam érzek, dolgozom is rajta, hogy képes legyek rá: ami nem a mi filmünk – értsd nem a mi életünk, csak mutáció – lépjünk ki belőle. Bátran! Ez a legmerészebb lépés ahhoz, hogy a saját életünket éljük.

A film művészien ábrázolja a titkok lappangását, nyomasztóságát, a komfortzónás, túlhaladott élethelyzetekben való toporgást, szituációk fölösleges, unalmas ismétlődését, és néma sikolyait, görcsös, bénító hosszantartóságát. A film is hosszú, és mégis – mint az életeink komfortzónáiban – tovább ment a vásznon a cselekmény és vitte a filmnézőt is tovább a spirálon. Ahogy az életben van, addig tart ez a folyamat, amíg jön egy valaki a generációk sorában, aki megszakítja a rossz beidegződést és tovább tud lépni… A saját életét kezdi élni a DNS-szinten kapott elődei mintájából ellépve.

Talán azért is az ábrázolás ilyetén ‚lassú’ – már-már unalmas – módja, mert a rossz minták is generációkon átívelően hosszan, ‚tudott’, de mégis ki nem mondott szinten, őrületes módon titkoltan, a következő generáció tagjai számára erőn felül lehazudottan zajlanak.

Ez a film a lélekszintű drámáinkat művészien elénk tárja. Bemutatja a szavakkal ki nem mondott, de mindenki által érzett, meg nem oldott ‚titkok’ hogyan nehezítik a (lélek)család minden tagjának életét, kiteljesedését, fejlődését.

Mindaddig amíg valaki áttöri ezt a gátat és képes saját erőből átlátni, közelébe menni a ‚titkoknak’, képes átértékelni az átörökített rossz modellt, képes elhagyni a kapott mintákat. Végül kilép a mások filmjéből. Továbblép. DÖNT. A vegetálás, az unalom, a morfondírozás, kombinálás, titkolózás csendes és mégis sikítóan zajos belső őrülete helyett az élet(e) megélését választja. Elindul felfelé a spirálon a saját életébe.

Kiváló film, mindenkinek látni, érteni kellene! Szurkolunk a további díjak elnyeréséhez!

**                    **                    **

A film egyik főszereplőnője, Borbély Alexandra Jászai Mari-díjas felvidéki színművésznő adott címlapinterjút az Életigenlők magazin téli-ünnepi számának.

Vajda Márta

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

Similar Posts