Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 6 perc

Boszorkányok, varázslók, csodás lények. A régen volt idők emberei hittek bennük, életük és a mindennapjaik részét képezték. Segített elmenekülni a rideg valóságtól a mesék álomvilágába, felkeltve bennük a vágyat, hogy lehetőségeikhez mérten megvalósítsák az álmaikat. A mesék változnak, fejlődnek, akárcsak az emberek.

A Grimm testvérek, Jacob és Wilhelm Grimm eredetileg kiadott könyve nem a gyerekeknek szólt. Sokkal inkább volt a nevükhöz illő, mivel a Grimm dühöt, haragot jelent. Az ő meséik bizony gyilkosságokról, szörnyű rémtettekről szóltak. Nem is volt sikeres fogadtatás az olvasók részéről, akik a sokkal szebb, kedvesebb meséket szerették. Így a testvéreknek alaposan át kellett írniuk, mielőtt újra kiadhatták volna.

A Jancsi és Juliska történetéből számos párhuzamot ismerhetünk fel a való világ társadalmi viszonyaival. Az ókorban természetes dolognak számított megszabadulni a nem kívánt gyermektől, megölték, vagy csak kitették őket valami elhagyatott helyre. Ez a születésszabályozás még a középkorban is elfogadott volt a szülők részéről, bár az egyház szigorúan tiltotta, mivel meglehetősen betarthatatlannak bizonyult, így a helyzet kezelésére létrehozták az egyházi fenntartású árvaházakat. Elképzelhetjük, az ide beadott gyerekeknek milyen életük volt. Nevelőik tökéletes megfelelői voltak a könyvek lapjairól visszaköszönő gonosz mostoháknak. Ha pedig azt hinnénk, csak a szegény gyermekeknek volt ilyen sanyarú sorsa, hát bizony nem.

Teljesen elfogadott nevelési módszer volt a gyermekbántalmazás. Jól elverték őket. Na, igen, a középkori boszorkányégetésről se feledkezzünk meg. Igaz, nem lapátra ültetve dobták a kemencébe, hanem máglyán égették meg. Sajnos nem valódi boszorkákat. A varázslók, boszorkányok, tündérek, számos kultúra emlékeiben megtalálhatóak. Az Artúr király mondaköréből ismerjük Merlint, a varázslóról többek között úgy tartották, hogy bűvereje segítségével, Írországból hozta el a hatalmas kék köveket a Stonehenge építésének utolsó korszakában.

Nem csak a mesék királyainak udvarában voltak hivatásos varázslók. I. Erzsébet Anglia királynőjének is volt udvari mágusa John Dee doktor személyében, aki egyszerre volt középkori varázsló, és a mai modern tudomány egyik előfutára is. Munkássága hozzájárult a matematika, a fénytan, a csillagászat és a hajózás tudományának fejlődéséhez.

Az ókori Mezopotámiában úgy hitték, a férfi vagy a női boszorkányok, gonosz varázslatokat űznek. Pecséthengerekkel védekeztek ellenük, megpörgették, és gonoszűző ráolvasást mondtak. Ha valaki átkot gyanított magán, varázslóhoz fordult, hogy az találja meg a baj okát. Ha egy gyerek lázas volt a varázslók ráolvastak és egy darab lepénnyel tetőtől talpig bedörzsölték a testét, majd a lepényt egy kutya elé vetették, ezzel próbálva elérni, hogy a lázat a gyerekről átvigyék a kutyára.

A mesevilágban állatokat is felruháznak különleges képességekkel, gyakran emberi tulajdonságokkal. Több kultúrában is jelképnek számítanak, úgy, mint a fehér ló, vagy a sárkányok. A legenda szerint Szent György is elpusztított egy ilyen szörnyeteget. A nyugati kultúrák sárkányai gonoszak, keleten bölcsek, de világszerte ismerik őket.

A középkori címereken gyakori ábrázolásként megtalálható sárkányok erősen emlékeztetnek a dinoszauruszokra, egyes vélemények szerint ezek az őshüllők szolgáltatták hozzájuk az alapot. Örményországban például a sárkányok emberhez hasonló lények. Kínában és Japánban nagy kutyafejjel ábrázolják őket. Kínában úgy tarják, hogy a sárkány, az egyszarvú, a főnixmadár és a teknősbéka az a négy jóindulatú természetfeletti lény, ami részt vett a világ teremtésében. A sumer elemeket is magába olvasztó babiloni teremtésmítoszokban is fellelhetőek.

A keresztény hitvilágban a sárkány az ellenség a Sátán szimbólumává vált. A sárkánnyal harcoló Szent Mihálytól elkezdve számos sárkányölő szentről tudunk. Az európai mesékben a jó és a gonosz küzdelmével találkozunk. Ez alól üdítő kivételt képez a nemrégiben tragikus hirtelenséggel elhunyt Csukás István – Süsü sárkánya. A mesékben a hősök lefejezik a sárkányokat, és legyőzik a szörnyeket, hogy megmentsék a királylányt, vagy a királyságot.

A mítoszok hősei is ugyanezt tették. Perszeusz lefejezi a Meduszát, Héraklész levágja a hidra valamennyi fejét, Thészeusz pedig megöli a Minótauroszt. A mesekönyvek lapjain gyakran megesik, hogy a hősnek meg kell válaszolnia egy találós kérdést, ha nem jól válaszolnak, büntetést kapnak. Hát ez már régen is így volt. A szfinx, felfalta mindazokat, akik nem tudták megfejteni találós kérdéseit. „Melyik lény az, amely reggel négy lábon, délben két lábon, este három lábon jár, s minél több a lába annál gyengébb?” – kérdezte. „Az ember” – válaszolta Oidipusz. „Csecsemőként négy lábon mászik, felnőtt korban két lábon jár, az öregember pedig botra támaszkodik.” Carl Gustav Jung, a neves pszichiáter, a „kollektív tudatalattit”, a mítosz az „az ifjú emberiség legérettebb gondolatainak ”, tulajdonította, amelyekre a „gyermekből felnőtté” váló emberiség „visszaemlékezik”.

Na és az ördög, a patákkal, szarvakkal. Ezt a mesebeli mitikus lényt az egyházi ördögűzők, a sátán gonosz evilági megnyilvánulásának vélték. Vagy ki ne emlékezne az Ördögűző (1973), kultikus filmre.

Más mesebeli állatokat is valósnak hittek, például ilyen volt az egyszarvú, aminek a szarvát nagyra becsülték a középkorban. A velencei Szent Márk székesegyházban, I. Erzsébet angol királynő és III. Jakab skót királynak, de még a Mediciek kincstárában volt egy – egy darab. Néhány száz évig tartó igen jövedelmező kereskedelem folyt a hamis szarvakkal. Ma már ismert, hogy ezek a kincstárakban tartott szarvak valójában narvál, vagy rozmáragyarak voltak. Kínában is hittek az egyszarvú lényben, csak ott csi-linnek hívják.

A János pap néven ismert Presbyter Johannes, ókeresztény egyházi elöljáró, 1165-ben állítólag levelet intézett I. Mánuél Koménosz bizánci császárhoz. Arról írt benne, hogy országában, ami Babilon romjaitól egészen az Indián túli területekig terjed, elefántok, tevék, szarvat viselő emberek, kentaurok, szatírok, óriások élnek. De a legendás főnixmadár is megtalálható, ami a hiedelem szerint ötszáz évig él, és a világon mindig csak egy főnix él.

A boszorkányokról szinte azonnal a vénséges bibircsókos, vasorrú, gonosz banya jut eszünkbe, amelyek megjelenése több formában is ismert. A szláv mitológiában Baba-Jaga, aki egy völgyben, vagy erdőben lakik, varázshatalma és fekete macskája van, mozsárral tud repülni és a mozsártörővel hajtja magát, a seprűjével pedig eltünteti maga után a nyomokat. Székely és Csángóföldön vasfogúként is emlegetik. Itt a boszorkány ráspollyal reszeli a fogát, vagy elmegy a kovácshoz megéleztetni. A XVI. és a XVII. században sok nő vallotta, hogy az ördöggel repült szombat éjszakákon orgiákra. Előfordult, hogy férfiak is velük tartottak. Svájcban a boszorkányok gyakran lovagoltak farkasokon, de a nagy fekete macska és a bakkecske is gyakori szállítóeszközük volt, csak úgy, mint a székek, botok, söprűk.

A mai tudósok ezeket a fantáziabeli utazásokat drogos hallucinációknak, vagy kórosan élénk képzeletnek tulajdonítják. Ettől az elképzeléstől már nem áll messze a mesék hét mérföldet lépő csizmája, aminek megfelelője talán az időutazás lehetne. Hogy ez mennyire nem is „az ördögtől való feltételezés”, arra tökéletes példa, ami 1934-ben történt meg Victor Goddarddal (a későbbi Sir Victor Goddard tábornagy), az új-zélandi királyi légierő pilótája egy Hawker Hart típusú kétfedelű repülőbombázót vezetett Skóciából Anglia felé. Útközben rossz időjárási viszonyok közé került. Amikor sikerült kijutnia a veszélyes helyzetből, felismerte Dremet, ahol egy első világháborúban használt repülőtérnek kellett lennie. Meglepetésére a néhány nappal korábban látottak ellenére a repülőtér fényárban úszott és teljesen üzemképes volt. Egyfedelű, sárgára festett repülőgépet, és kék egyenruhát viselő személyzetet látott. Amikor parancsnokának jelentette az esetet, azt a félreérthetetlen válasz kapta, hogy „hagyja abba a whisky ivást”. A Dremi katonai képzőrepteret csak 1938-ban nyitották meg újra. A Goddard által a repülőtéren látottak akkor még nem léteztek, úgy tűnik a jövőben járt.

A mesék világa segít megismertetni a fejlődő személyiséggel a körülötte lévő világot. Tökéletes példa erre, Pavel Petrovics Bazsov csodálatos meséje: A rézhegyek királynője. Keveredik benne a misztikum a valósággal, bemutatja az arisztokrácia és a paraszti élet mindennapjait. A malachit faragó mesterek életének bemutatásával, egy olyan világot tár az olvasó elé, ahol érdemes élni, alkotni, megtanítja a hűség és a barátság fogalmát. Mikor még nem voltak mesekönyvek, a népmesék szájról – szájra mesélés útján terjedtek, hagyományozódtak nemzedékeken át.

Gyakorta bebizonyosodik, amit addig mesének tartottak, annak mégiscsak van valóságalapja. Angliában, Oxfordtól 28 km-re észak nyugatra találhatóak az ősi Rollright kövek. A monda szerint egy kisebb fejedelem seregével kivonulva találkozott egy boszorkánnyal, aki felrikoltott, mire az emberei kővé, ő maga pedig fává változott. 1980-ban a régészek felfedezték, hogy ez a hely ősi temetődombot rejt. A

középkorban pedig számos nemesi család is eredeztette magát tündér ősanyától, például Poitou grófjai, a luxemburgi királyi ház, valamint II. Henrik angol király is. Az igazság valahol a mesék és a valóság határán van, „egyszer volt – hol nem volt”.

Turi Emese

***                    ***                    ***                    ***

A díjmentes onko-segítő szolgálatot, az Életigenlők magazint, a rákszűréseket a személyi jövedelemadó 1%-ából működteti a közhasznú szervezet. Ezért kérjük, idén is rendelkezz adód 1%-ával A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány javára! Itt olvashatsz bővebben rólunk és a rendelkezés menetéről: http://rakellen.hu/hu/egy-szazalek Köszönjük!

eletigenlok.hu

Similar Posts