Kérjük, egy megosztással támogasd portálunkat!
OLVASÁSI IDŐ KB. 3 perc

A német Glanzlichter fotópályázaton korábban is jól szereplő Daróczi Csaba nemrég két kategóriában is első helyezést ért el rendkívüli fotóival. A világ egyik legszínvonalasabb természetfotós versenyén ezúttal is több neves magyar természetfotós is megmérettette magát.

Huszadik alkalommal osztottak díjakat a német International Competition of Nature Photography Glanzlichter fotópályázatán, amire a világ 40 országából több mint 18 000 kép érkezett be.

Daróczi Csaba fotói a meghirdetett kilenc kategória közül kettőben is elvitték a pálmát.

Az Emlősök világa kategóriában első helyen végeztek üregi nyulai, valamint a Képek a levegőből kategóriában is első helyezést ért el Hajnali sugarak című fotójával Daróczi.

A levegőből készült képek kategóriájában a Hajnali sugarak című fotójával első helyezést ért el, a Jégcsillagok képe pedig bekerült a kategória legjobb kiemelt fotói közé.

Fotó: Daróczi Csaba: Hajnali sugarak – Képek a levegőből kategória I. helyezés

Daróczi Csaba nagyon örült fotói sikerének, az elnyert díjaknak. Örömét pedig csak fokozta, hogy ez a német Glanzlichter fotópályázat az, ahol 2003-ban először nyert rangos versenyen nemzetközi díjat. Akkor a Madarak kategóriájában lett első a fürdőző héja fotójával, amit lentebb meg is mutatunk.

Fotó: Daróczi Csaba: Jégcsillagok – Képek a levegőből kategória kiemelt fotó
Fotó: Daróczi Csaba: Reggeli fürdő

Ez itt fent az említett 2003-as pályázat Madarak kategóriájának győztes fotója, a Reggeli fürdő című fotója.

Még két magyar fotósnak gratulálhatunk, Máté Bence két fotóját is a legjobbak közé választották az Egyéb állatok kategóriában. A Levelek és hangyák, valamint a Vigyázat! című természetfotók egyaránt kiemelt fotókként nyertek díjat.

Fotó: Máté Bence: Levelek és hangyák
Fotó: Máté Bence: Vigyázat! – Egyéb állatok kategória kiemelt fotó

A harmadik magyar fotós, akinek a fotóját kiemelték, Laki Zoltán. A falatért birokra kelő, harcos rókáit az Emlősök világa kategóriában választották a legjobbak közé.

Laki Zoltán: Gladiátorok – Emlősök világa kategória kiemelt fotó

A verseny abszolút győztes képe egy osztrák természetfotós hölgyé, Michaela Walché lett. Egy cinege és egy barna medve nem mindennapi találkozását örökítette meg a szemfüles fotós, és nagyon találóan a Dávid és Góliát elnevezést adta a képnek.

Fotó: Michaela Walch: Dávid és Góliát

Forrás: sokszinuvidek.24.hu

Kiemelt kép: Daróczi Csaba: Háború és béke – Emlősök világa kategória I. helyezés

Életigenlők.hu

Similar Posts