Manapság rengeteg eszköz áll rendelkezésre önmagunk különböző aspektusainak megismeréséhez és fejlesztéséhez. A különböző módszerek lényünk más-más részére fókuszálnak: egyesek a kognitív megértésre vagy átkeretezésre, mások az érzelmi lenyomatok oldására, megint mások pedig a testjelzésekre építenek. Mindegyik jó eszköznek van azonban egy elengedhetetlen közös jellemzője: a különböző részeink és élményeink értelmes rendszerbe kapcsolását, vagyis a belső egyensúly kialakítását segíti elő.
Ebben a cikkben a szimbólumterápiával foglalkozom, amely a tudatos és tudattalan határán lévő belső képeink segítségével közelít a belső egyensúly – más szóval a belső egység – felé.
A mély relaxációk és képi gyakorlatok a tudatos és tudattalan határát érintik. Így olyan belső élményeket is megérthetünk és alakíthatunk, amelyekről nincs tudomásunk, ezért szóban nem foglalkozhatunk velük. Emiatt a cikkben kitérek a külső és belső világunk, illetve a tudatos és tudattalan részeink összefüggéseire is, hogy jobban megérthessük a szimbólumokban rejlő transzformatív (átalakító) lehetőségeket.
Külső és belső valóság
Fontos megértenünk, hogy külső és belső valóságunk nem függetlenek egymástól, hanem szoros kölcsönhatásban állnak. Ez a kapcsolat oda-vissza működik: a belső állapotunk alakítja a külső élményeinket, és fordítva. Ezek nagy része ösztönös és tudattalan, de kis odafigyeléssel és gyakorlással sokat észrevehetünk és hasznosíthatunk.
Nézzünk egy példát. A legtöbben álltak már nagyobb vásárlás, például autóvétel előtt. Amikor kinézünk egy modellt, ami tetszik, figyelni kezdjük – és hirtelen elkezd feltűnni, milyen sok van belőle a városban. Sokkal több, mint korábban. Ha elkezdünk egy másik modellen gondolkodni, akkor másnaptól hirtelen abból lesz tömegével az utcákon. Kicsit vicces ez a jelenség- tényleg megszaporodtak volna? Ha nem, akkor mi okozza ezt a változást?
A jelenség kulcsa a figyelem. A tudatunk szempontjából a világ egy nagy sötétség, amelyben a figyelem a zseblámpánk: amire irányítjuk, az válik láthatóvá és tudatossá. Amikor jelentősebb döntések előtt állunk, akkor a figyelmünk a számunkra fontos területekre irányul: pl. egy vágyott autómodellre. A minket érő rengeteg információ közül a figyelem szűrője emeli ki azt, ami számunkra éppen fontos. A tudatos élményünk ezért ez lesz: jé, milyen sok van ebből a kocsiból!
TIPP: Ezért döntő a szemléletmód. Ha arra rendezkedünk be, hogy a veszélyeket és negatívumokat keressük („nehogy baj legyen”), a világunk negatív dolgokkal telinek fog tűnni. Ha a lehetőségre és az értékekre figyelünk, az lesz meghatározó. Ez nem öröklött, hanem tanult működés, ami napi gyakorlással (például hálanaplóval, este 3 pozitív esemény felidézésével) hatékonyan újraszabályozható.
A külső világ tehát belső állapotunk tükre. Így történhet meg az is, hogy ugyanarról a helyzetről két embernek teljesen eltérő élménye születik. A megélt világunk meglehetősen szubjektív: elsősorban emocionális (érzelmi) alapú, nem pedig racionális (értelmi).
Tudatos és tudattalan
Ezzel eljutunk a tudat és a tudattalan határához. Míg a tudatunk látszólag racionális, ok-okozati összefüggésekre összpontosít, addig a tudattalanunkban az asszociatív, emocionális jellegű kapcsolódások a meghatározóak.
A tudatos és tudattalan működésünk szorosan összekapcsolódik, akárcsak a fény és a sötétség. Látszólag ellentétek, de valójában kiegészítik egymást – árnyék nem is létezik fény nélkül. És bár a sötétség gyakran félelmetes, rengeteg értéket is rejt: egy árnyékos szoba pihentető menedék is lehet. A tudatosság kulcsa a figyelem „lámpafénye”, a tudattalan pedig maga a sötétség, amely körbeveszi. A figyelem az átjáró e két minőség között.
TIPP: Próbáljunk ki egy kísérletet: gondoljunk a kék színre! Elsőre magától értetődőnek tűnhet a válaszunk, de ha megkérdezünk másokat, kiderül, hogy teljesen eltérő képek jelennek meg előttük. Valakinek az égszínkék jelenik meg vagy maga az ég, másnak a tenger, megint másnak a gyerekkori szoba kék fala vagy egy kedves kék ruhadarab jut eszébe. Még egy fizikailag pontosan leírható dolog kapcsán is múltbeli emlékeink és érzelmeink színezik át a valóságot. Ami elsőre “objektív” valóságnak tűnik, amögött gyakran tudattalan érzelmi hatások fedezhetőek fel. Megfigyeléssel tudatosíthatjuk és jobban megérthetjük a bennünk rejlő mélyebb összefüggéseket is.
Klasszikus freudi hasonlattal a tudat a jéghegy csúcsa, a tudattalan pedig a felszín alatt rejlő hatalmas jégtömb – vagy maga az óceán. Így születnek a belső képeink: mindaz, ami számunkra jelentőséggel bír, szimbólummá válik, és a mélyből határozza meg a működésünket. Ugyanúgy, ahogyan egy sötét táj tárgyaiba akkor is belebotlunk, ha nem látjuk őket.
A tudattalan logikája más, mint a hétköznapi gondolkodásunk. Kis túlzással a tudatos a bal, a tudattalan a jobb agyfélteke domináns működéséhez hasonlatos. Előbbi elemző, ok-okozati és kronologikus; utóbbi képi, asszociatív és hálózatos. Emiatt tűnnek az álmok vagy a mély relaxációban felbukkanó képek zavarosnak: racionális gondolkodásunkkal keressük az időrendet vagy más sorrendiséget. Pedig ott az érzelmi jelentőség számít: ami fontos, az óriásira nőhet, a lényegtelen pedig összemegy vagy eltűnik.
Az álmok és a mélyen relaxált állapotban megjelenő képélmények egy határterület: híd a világos és a sötét, a tudatos és tudattalan részeink között. Pontosan ezért kihívás felidézni őket: fókuszált gyakorlatok nélkül csak részeire vagy semmire nem emlékezünk, és visszasüllyednek a tudattalan minőségbe.
Egyéni és kollektív tudattalan
A tudattalanban sokféle dolog található: elfeledett emlékek, elfojtott félelmek, bűnösnek tartott vágyak, de felfedezetlen képességek és hatalmas belső erőforrások is. Itt azonban nemcsak személyes élményeink rejtőznek, hanem kapott és örökölt mintázatok is. Olyan hajlamok és tapasztalatok, amelyek gyakran kulturális elemekben is megnyilvánulnak.
A nap és fény, mint szimbólum például az ókori Egyiptomtól a majákon át napjainkig minden kultúrában az életadó, pozitív erő jelképe. Más jelképeknél már kulturális eltérések lehetnek: a sárkány nálunk negatív fenyegetés, a kínai kultúrában viszont segítő bölcsesség, de mindkettőben egy misztikus őserő. És persze léteznek teljesen egyéni szimbólumok is – egy tengerbe majdnem belefulladt ember számára a víz egészen mást jelent majd, mint az általános kollektív mintázat.
A kollektív és személyes tartalmak együtt adják a belső táj mintázatát. Pl. egy szobában az alapvető bútorok – az asztal, a szék, az ágy – az egyetemes minták, de a szoba díszítése, elrendezése és a személyes tárgyak már a saját egyéni történetünket tükrözik.
TIPP: Gondoljunk csak arra, hogyan festi meg két különböző művész ugyanazt a tájat! Az egyiknél a naplemente a melegség és békesség élménye, a másiknál a magány és az elmúlás szorongató jelképe. Szinte bármit beleláthatunk az eseményekbe.
Szimbólumterápia a gyakorlatban: a belső táj
Hogyan lehet ezekkel a mélyben lévő, félhomályos és olykor zavaros képekkel dolgozni anélkül, hogy elvesznénk bennük? Itt lép be lehetőségként a szimbólumterápia, amely a modern pszichoterápiás ismereteket (mint a Leuner-féle Katathym Imaginatív Pszichoterápia és a hazai autogén tréninges tradíciók) ötvözi a belső képek átformáló erejével.
A folyamat első lépése a megfelelő tudatállapot elérése. A hétköznapi éber állapotban a figyelem „zseblámpája” túlexponált: annyira a racionális részletekre szegezzük a fényt, hogy közben nem látjuk a fától az erdőt. Ahhoz, hogy a tudattalan képi nyelve megszólalhasson, a szűk fókuszt szórt fénnyé kell tágítanunk és elérnünk egy nyitottabb, lazább állapotot. A konzultációkon ezt mély testi-lelki ellazulással (többnyire autogén tréninggel) érjük el: a racionális kontroll alábbhagy, a figyelem kitágul, és a belső táj finomabb részletei is láthatóvá válnak.
Ebben a nyitott állapotban a gyakorlatvezető úgynevezett hívóképeket (vagyis jelképeket) kínál fel. Ezek olyan egyetemes jelképek, amelyekhez mindannyiunknak van belső kapcsolódása, és segítségükkel finoman terelhetjük a nyitott figyelmet a belső tájaink azon részeire és működéseire, amelyekkel foglalkozni szeretnénk. Jelképesen fogalmazva: hidat építünk a tudatos és tudattalan rétegek között.
Projekció és átdolgozás: belső átalakulások
Az egyik klasszikus hívókép a patak vagy a forrás, amely az érzelmi áramlást és az életenergiát jelképezi. Némi gyakorlás után a kliens már nem racionálisan mérlegeli, milyen patakot „illene” látnia, hanem a belső szemei előtt megjelenik egy konkrét kép. Ez lehet valós emlék vagy teljesen fiktív. Ezen a ponton történik meg a projekció (kivetítés): belső állapotunk és tudattalan működésünk óhatatlanul rávetülnek erre a belső képre.
Ha valakinek az életében az érzelmek megélése gátolt és “sekélyes”, vagy az energiája megakadt, a belső patak lehet kiszáradt, iszapos, vagy éppen hatalmas sziklák torlaszolhatják el. Ha valaki “túláradó” vagy szétszórt, akkor a patak kiönthet a medréből és eláraszthat más területeket.
A szimbólumterápia igazi ereje azonban nem a diagnózisban, hanem az átalakulásban (transzformációban) rejlik. Nem elemezzük hosszan a racionális elmével, miért záródott el a patak, hanem a belső képélményben elkezdünk cselekedni. A kliens az imaginációban megérintheti a hideg vizet, elmozdíthatja a sziklákat, vagy utat vághat a burjánzó bozótban, hogy a víz újra szabadon folyhasson.
De miért működik ez? Miért nem csak egyszerű ábrándozás?
Az emberi idegrendszer és a tudattalan számára a mélyen átélt belső képélmény valódi tapasztalásnak minősül. Amikor a kliens átéli a blokk feloldódását – látja, hallja és érzi a meginduló víz sodrását –, az agyban ugyanazok az idegsejthálózatok aktiválódnak, mint egy valós fizikai sikerélmény során.
A belső változtatásokkal tehát az élményeinket rendezzük újra és alakítjuk át. Megváltozik a belső környezet, amelyben a zseblámpával tájékozódunk, és üzenünk a mélyebb részeinknek a képek nyelvével.
A cél nem az, hogy a racionális elmével mindent tökéletesen megértsünk, hanem a belső viszonyaink felfedezése és rendezése – vagyis egy egészséges belső rend. A terápiás folyamat lényege végső soron a belső egyensúly helyreállítása, hiszen a feszültségek és tünetek mindig valamilyen egyensúlyvesztésből fakadnak.
A belső egyensúlytól a külső valóságig
Ahogy a cikk elején láttuk, külső és belső valóságunk elválaszthatatlan. A világot nem objektíven, hanem a belső szűrőink, emlékeink és tudattalan folyamataink mintázatán keresztül tapasztaljuk meg. Ha a belső tájakon vakon botorkálunk, a külső életünkben is újra meg újra ugyanazokba az ismeretlen eredetű akadályokba fogunk belebotlani.
A szimbólumterápia egyszerűen hidat épít a tudatos és tudattalan részünk közé. Segít abban, hogy a tudattalan szimbolikus üzeneteit ne ijesztő káoszként, hanem értékes iránytűként éljük meg, és felfedezzük belső erőforrásainkat.
Amikor a belső tájainkon rendet teszünk – kiszellőztetjük a szobát, megtisztítjuk a forrást, vagy legyőzzük az ijesztő sárkányt –, belső munkát végzünk. A külvilág nem változik meg varázsütésre! Azonban a figyelem „zseblámpája” már egy rendezettebb belső környezetre vetül: a tudatos élményeinkben elmozdulás történik, és ezért a külvilág is kicsit másmilyennek tűnik majd. Ez a belső egyensúly az a pont, ahol a belső képekből valódi életminőség-változás születik.
CSERMÁK ATTILA
Pszichológus, Relaxációs és
Szimbólumterápiás Gyakorlatvezető
www.csermakapszichologus.hu
https://www.facebook.com/csermakattilapszichologus/
Csermák Attila
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A Rák Ellen- Az Emberért, A Holnapért Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, egészségfesztivált, konferenciákat szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! Az alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
You must be logged in to post a comment.