Sok férfi csak legyint a kisebb panaszokra, sőt akkor sem nagyon hajlandók orvoshoz menni, ha a tünetek felerősödnek és a fájdalomtól már szinte járni sem tudnak. Évente sok férfi hal meg heredaganat miatt, mivel a férfiak nem nagyon járnak el prosztataszűrésre, ahol pedig átfogó és alapos vizsgálatban lenne részük.

Sok férfi életét menthetné meg, ha rendszeresen vizsgálnák meg a kényes testrészüket. A heredaganat egyik legszembetűnőbb jele a herék megnagyobbodása. Hiába okoz ez kényelmetlenséget, ha fájdalmat nem, így sok férfi nem is törődik azokkal a tünetekkel, amelyek korábban nem voltak jellemzők. Ilyen például a herezacskó enyhe fájdalma. Nem is fájdalom ez, inkább csak olyan „húzóérzés”.

A kamaszkor egyik jellemzője a hang elmélyülése és a szőrnövekedés megindulása. Amennyiben túl korán következik be az érés, úgy felnőttkorban nagyobb esély lesz a hererák kialakulására.

A nőknek kötelező a mell önvizsgálata és rendszeres időközönként a rákszűrésen való megjelenés is. A férfiaknak sem árt, ha néha megvizsgálják a mellüket, ugyanis a hererák okozhat fájdalmat a mellben, pontosabban a mellbimbóban, illetve a mellek is növekedésnek indulhatnak.

Amennyiben a herék mérete és alakja is megváltozik, úgy akkor is lehet gyanakodni erre a betegségre. Amennyiben szokatlan duzzanatot észlel a heréjén valaki, úgy érdemes mihamarabb egy szakorvost felkeresni. A férfiaknak urológus segíthet panaszaik okának feltárásában és a kezelési lehetőségekben.

A hererák másik figyelmeztető tünete, ha a herezacskók váladékoznak. Néhány esetben ez normális, de ha a panasz több napig vagy hétig fennáll, mindenképpen érdemes felkeresni egy orvost, aki különféle vizsgálatokat rendelhet el.

Sajnos a hererák is gyorsan ad áttétet, így a rendszeres köhögés és a szűnni nem akaró hátfájdalom ennek is lehet az egyik szembetűnő jele. A nyirokcsomók is megduzzadhatnak. Ez leginkább a nyakon a legfeltűnőbb.

Az áttétet adó hererák a gyomorban is okozhat fájdalmat. Ezért érdemes minden apró változásnál orvoshoz menni, mert az önvizsgálat és a szűrővizsgálatok életet is menthetnek.

Forrás: gyogyszernelkul.com

***                    ***                    ***                    ***

Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!

eletigenlok.hu

Hasonló cikkek