A válasz egyértelműen, igen! Egy fiatalember kemény küzdelemmel, és édesanyja támogató jelenlétével, kitartásával, valamint egy hazai fejlesztésű terápia segítségével autizmusból meggyógyult. Németh Richárd, akit az ország több megjelent interjúból Ricsiként ismer, gyógypedagógiai asszisztens végzettséget szerzett és sorstársainak segít a jövőben életük jobbá tételében. Ahogy szokták mondani a „tapasztalati szakértő”, aki a legjobban tudja, min megy keresztül az érintett, és mit lehet tenni a gyógyulásért.
Autista, aspergeres, ADHD-s… gyakran halljuk ezeket a kifejezéseket mostanában, és sokszor egyáltalán nem viccből megcímkézzük embertársainkat, akik más tempóban élnek, vagy csak nem akarják felvenni azt a tempót, amit a „normál” környezetük diktálna nekik… Milyen egy autista élete, miken kell átvergődnie, ha nem szeretne „gúzsba kötve” elszigetelten leélni egy életet? Hol kezdődik a kiútkeresés? Mi kell hozzá, hogy ne csak éldegéljenek, hanem minőségi életet éljenek, Ricsinek hogyan sikerült mindez – erről beszélgettünk az egykor autista, ma már minőségi életet élő 21 éves Németh Richárddal.
Fantasztikus vagy Ricsi, gratulálunk a végzettségedhez! Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre? Mikor és hogyan tudtad meg, hogy van az életedben ez az „állapot”… betegség – mondhatjuk?
Arra emlékszem 4-5 éves koromból, hogy nagyon sérülékeny és érzékeny voltam, és mindenre dühvel és agresszióval, „hisztivel” reagáltam. A diagnózist 6 éves koromban kaptam, a Vadaskertben végeztek átfogó vizsgálatot, két hétig oda jártam óvodába. Nagyon rosszul éltem meg azt, hogy megtudtam, tényleg más vagyok, mint a többi gyerek. Fájdalmat és kirekesztettséget éreztem és azt, hogy senkiben nem bízhatok a családomon kívül. Nagyon nehezen barátkoztam a kortársaimmal és a beilleszkedés sem nagyon ment nekem. Sokat csúfoltak, piszkáltak, ezt úgy éltem meg, hogy bántani akarnak és így agresszióval reagáltam.
Te, emlékeid szerint hogyan élted meg az állapotoddal járó „nehézségeket”. Mik voltak ezek?
Az óvodában a már említett félelem reakcióimat volt nagyon nehéz elviselni illetve a hangzavar és a sok ember váltott ki belőlem szintén félelmet vagy túlpörögtem magam és nem az elvárásoknak megfelelően reagáltam. Később, iskolában szintén a beilleszkedés ment nehezen még a szegregált intézményben is, de később a többségi, de alapítványi iskolában is voltak hasonló helyzetek.
Beavatsz abba, hogy láttad saját magadat és a környezetedet?
Azt hittem szinte mindenkiről, hogy bántani akar, egy ártalmatlan viccelődésnél is ezt éreztem. Úgy éreztem, hogy az otthonomon kívül nem érzem magam biztonságban sehol. Képtelen voltam barátságokat kialakítani, beilleszkedni egy társaságba, nem úgy kommunikáltam, mint a környezetem, sokszor nem a feltett kérdésre válaszoltam. Sok mese pörgött a fejemben, a saját világomban voltam biztonságban.
Milyen stációkon mentetek keresztül a gyógyulásod érdekében?
Édesanyám kisgyerekkoromban sokféle fejlesztésre hordott, jártunk fizikai és mentális fejlesztésre is, kifejezetten ADHD-s fejlesztésre is jártam. Később részt vettem a Vadaskert iskolaelőkészítő tréningjein is. 13 évesen találkoztam először a SPOT tréninggel. Anyukám a tréning elkezdése előtt sokáig gondolkodott, hogy merjünk-e belevágni, aztán odaadta nekem Zoli könyvét, ennek elolvasása után már elég bátornak éreztem magam arra, hogy elkezdjük a fejlesztést. Így Mamival együtt belevágtunk.
Te magad érezted szükségét egy terápiának?
Igen. Rájöttem, hogy az eddig kipróbált módszerektől nem vagyok nyugodtabb és a félelem ugyanúgy bennem van, agresszív vagyok és sajnos, még öngyilkossági gondolataim is voltak.
Hogyan találtátok meg a SPoT módszert?
Édesanyám találkozott Zolival egy üzleti reggelin, ezt követően kezdtek el beszélgetni a módszerről. Egy hónapig gondolkoztunk azon, hogy merjük-e megpróbálni, Mami úgy gondolta, hogy bármi jobb annál, mint amilyen állapotban akkor voltam, így az ismeretlen módszer kipróbálása mellett döntöttünk.
Mi a lényege?
A tréning által megtanultam közeledni az emberek felé, nyitni feléjük, barátkozni. Bátorságot kaptam, kinyílt a világ, mert a módszerrel megtanultam másképp reagálni a felém érkező ingerekre, mint eddig.
Hogyan érezted magad a tréning során?
Mindig azt éreztem, hogy kijön belőlem az a fájdalom és düh, ami bennem volt és ez nagy megkönnyebbülést hozott.
Zoli személye vagy a módszer hatott?
A módszer hatott, de az is biztos, hogy Zoli rengeteg energiát és figyelmet tanúsított felém. Kísérleti nyuszi voltam, voltunk, de megérte.
Hogyan határoztad el, hogy mások gyógyulását segítő szakmát választasz?
Az iskolában volt gyógypedagógus és gyógypedagógiai asszisztens. Láttam, hogy mit csinálnak és boldog voltam, hogy van lehetőségem megtanulni ezt a szakmát. Már akkor is az vezérelt, hogy tanulhatok valami olyat, amivel másoknak segíthetek. A kisgyerekek környezetében nagyon jól érzem magam és azt vettem észre, hogy hamar meg tudom nyugtatni a régi önmagamhoz hasonló gyerekeket. Ezek után már kézenfekvő volt, hogy ilyen hivatást választok.
Tudod-e már hol fogsz dolgozni?
Igen, szeptemberben kezdek a IX. kerületben, egy óvodában gyógypedagógiai asszisztensként, kifejezetten az autista gyerekeknek fenntartott részen.
Szerinted a segítő szakemberek esetében jó, ha ismerik saját élményként, amin keresztül megy a páciens? Úgy nevezi őket a szakirodalom, hogy „tapasztalati szakértők”…
Szerintem igen, mert akkor a saját tapasztalatait, élményeit át tudja adni és ez sokat segíthet a többieknek megérezni, hogy nincsenek egyedül és talán a biztonság érzés megteremtésével a fejlődésük is könnyebben elindul.
Van egy 12 szirmú virága A rák ellen… Alapítványnak, ami egyre ismertebbé teszi az egészséges életmódot… Melyik hármat választod közülük és miért?
1. Zene, ének, tánc – azért mert kisgyermekkorom óta zenélek! Dobolok, zongorázom és 5 éve hip-hop táncot is tanulok.
2. Örömteli tevékenység – mert ha örömmel végzek dolgokat, akkor boldog vagyok és egészségesnek érzem magam és még másnak is jót teszek.
3. Zöldség és gyümölcs – mert vannak kedvenceim és ezek is örömöt és egészséget építenek. Fontosnak tartom, hogy sok gyümölcsöt és zöldséget együnk.
Mondhatjuk, hogy 21 évesen életigenlő vagy, Ricsi?
Igen! Az vagyok, mert mindent meg akarok tenni azért, hogy teljes életet élhessek, hogy sikeres legyek mindenben, amiben tehetségem van és megtaláljam a helyemet az életben.
Vajda Márta
Kapcsolódó interjú: A lelki szintű szálkakihúzás
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
