Interjú Dr. Sütő András kisállatgyógyász klinikus szakállatorvossal
A felelősségteljes állattartásról az ünnepek küszöbén
Egy kisállat léte lehet ajándék nekünk, de ne keverjük össze a hirtelen ötletből történt ajándékozással. Ezek a kisállatok hús-vér élőlények, összekaparják a bőrgarnitúrát, felugranak a karácsonyfára, fel is döntik azt, felpattannak a függönyre, el is szakítják, ez már nem tetszik az újdonsült gazdáknak.
Amikor megtapasztalják, hogy eleven kis lényeket fogadtak családjukba, akik rendszeres gondozást, törődést igényelnek; etetni, sétáltatni, simogatni kell őket, almot kell takarítani utánuk, játszani kell velük, így már nem is olyan kedvesek a kedvencek. Ha nem vagyunk felkészültek, akkor ezek a kisállatok az utcán, sztrádák szélén, jobb esetben állatmenhelyen találják magukat. Mi a véleménye erről?
Remélhetőleg az idei karácsony fehér lesz. Nincs is szebb dolog, mint a jó meleg szobából a havas tájat szemlélni az ablakon keresztül, miközben azon gondolkodunk, vajon milyen ajándékkal is lephetnénk meg szeretteinket. „ – Anyu vegyél nekem krokodilt, az olyan édi! –” hallottam a minap. Hát, úgy látszik az idő múlásával gyermekeink igénye is alaposan megváltozott. A „hagyományos” karácsonyi ajándékok, játékok mellett sok lakásba új kis jövevények is érkeznek tollasan, szőrösen, nagy szemekkel, ártatlanul, kíváncsian kikandikálva a sebtében összeállított kis dobozból: kiskutya, kiscica, tengerimalac, aranyhörcsög, diszkoszhal, papagáj, gekkó, karmosbéka, ékszerteknős, leguán, kanári, nimfapapagáj, jákó, táncolóegér, degu, csincsilla mind nagyon kedves ajándék lehet. Valamennyinek sajátos igénye van az elhelyezésre, az etetésre, itatásra, ápolásra vonatkozóan, némelyikük tartása azonban nagyon komoly szaktudást igényel, és embert próbáló feladat. A díszállat-kereskedések kirakatai tele vannak szebbnél szebb, változatosnál változatosabb fajtájú állatokkal, és bizony, nehéz közülük választani. Kedvességük néha még a legzordabb szívű szülőt is gondolkozóba ejti: egy új kis jövevénnyel talán nem is lesz olyan nagy gond.
Kezdeti lelkesedésünk azonban hamar lelohadhat, amikor számba vesszük, mi minden (felszerelés, terrárium, eledel, alom, stb.) is kell egy ilyen akcióhoz, és természetesen ennek is megvannak az anyagi vonzatai. A lelkesedés csak a gyerekekben töretlen, legalábbis addig, amíg meg nem unják az új kedvencet. A kiskutyákból, kismacskákból azonban néhány hónap leforgása alatt kifejlett, felnőtt állat lesz, melynek szaga, hangja van, hullajtja a tollát, szőrét, kipancsolja a vizet, elrágja a vezetéket és a telefonzsinórt, esetleg a méreténél fogva már nem fér be a 35 m2-es kis garzonba. Ilyenkor több megoldás lehetséges: vagy a nagyszülőkhöz – vidékre – kerül a már felcseperedett házi kedvenc, vagy sokan – jobb híján – visszaviszik a kereskedőhöz tápostul, felszerelésestül, mindenestül, esetleg magunk vesszük őt pártfogásba. Az én véleményem az, hogy alaposan fontoljuk meg a dolgot, mielőtt belevágnánk. Egy közepes testű kutya éves etetése, orvosi költsége stb. egy minimum kéthetes Karib-tengeri nyaralás árával vetekszik. Egy életre választunk állatot, és ez nem úgy működik, hogy ha meguntam, elpasszolom, az állatnak ugyanis lelke van. Ő is megsínyli a hirtelen jött felelőtlen döntés negatív következményeit.
Mi valójában a felelős állattartás?
Felelős állattartásnak nevezem azt, amikor nem elhamarkodottan, szeszélyből veszek állatot magamhoz, mert a „havernak is van státuszszimbólumból és én sem akarok lemaradni”, vagy „azért veszek tarantula pókot, hogy az anyós ne jöjjön látogatóba”, hanem azért, mert szeretem. Persze az állatszeretet még nem elég, mert arról az állatról napi szinten gondoskodni kell. Sokszor fullad kudarcba a hirtelen jött ötlet, hogy állatot tartsunk otthon, de a kezdeti fellángolás elkerülhető, ha józan felnőttként végiggondoljuk a dolgot. Ezekkel a kis állatokkal egy élőlényt vettünk magunkhoz, amely hasonlóképpen érez éhséget, szomjúságot, fázik, ha hideg van, és „búskomorságba esik”, ha egyedül hagyjuk, mint mi. Róluk nekünk kell gondoskodni, és nemcsak addig, amíg aranyos, simogatni lehet, hanem később is, ne adj Isten, ha megbetegszik, orvoshoz kell vinni, és az állatorvosi költségek néha elég borsosak is lehetnek. Felelősséggel tartozunk értük.
Ön szerint egy kisállat tartása, gondozása lehet-e eszköz a gyermeknevelésben?
Igen, de csak és kizárólag úgy, hogy annak az állat ne lássa kárát. A kisebb gyerekek még nem önállóak, és nem tudnak felelősséget vállalni egy állatért, nem is lehet tőlük ezt elvárni, de egy tizenéves már elég nagy és érett gondolkodású ahhoz, hogy felfogja, hogy az állat nem játék. Nem szabad szerencsétlen állatot nyúzni, a fülét húzogatni, reggeltől estig kergetni a lakásban, mert bestresszel, és ugyanúgy gyomorfekélyt, vagy gyomorvérzést kaphat, mint mi emberek. Különösen a kitenyésztett fajták (perzsa, sziámi, brit rövidszőrű macska) hajlamosak erre. Minél előbb megtanulja a gyerek, hogy milyen módon kell az állattal bánni, érte felelősséget vállalni, annál jobb, és így tudatosabb, közvetlenebb, a világ és az emberek felé is nyitottabb, egészséges szemléletű, felelősségteljes, kiegyensúlyozott felnőtté válik, és ezt a szemléletet majd tovább fogja adni a gyermekeinek is. Nem lehet elég korán kezdeni.
Általában mindnyájan lelkesen vágunk bele a kisállatok befogadásába, mégis egy ponton valami elromlik a folyamatban, Mi lehet az ok?
Minden csoda 3 napig tart. A kezdeti lelkesedés a gyerekeknél hamar lelohad, és az addig izgalmas újdonság, amit egy kisállat jövetele okozott, elveszti a hatását. Ez tény, akárhogy is szépítjük, így van. Itt van nagyon fontos szerepe a szülőknek: tudniuk kell, és meg kell érteniük, hogy csak és kizárólag olyan állatot vegyenek magukhoz, amit majd később, a 3 nap eltelte után bizony ők fognak gondozni. Hiába kér a gyerek egy krokodilt, karácsonyra, végig kell gondolni, hogy megvannak-e otthon az adott állat tartásának feltételei, és az anyagi háttér, ami ehhez kell. Nem kötelező ugyanis állatot tartani, de ha mégis megtesszük, azt tartsuk úgy, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Ahogy a mondás tartja: „ha van pénzünk majomra, legyen pénzünk banánra is”.
Ön szerint a helyes állattartást lehet-e oktatni? Hol, melyik életszakaszban van helye?
A felelős állattartást nemcsak lehet, hanem – szerintem – mindenképpen kell, és kötelező is tanítani. Ezt már az óvodában el lehet kezdeni, persze játékosan, nagyon jó példa erre az Állatkert, majd az iskolában már sokkal tudatosabb formában folytatni. Annak idején, gyermekkoromban is így tanítgattak a szüleim: játékosan, folyamatosan „oltották belém” az állatszeretetet, a gondoskodást és a felelősségvállalást. Azt mondták, bármennyi állatom lehet (bizonyos keretek között), de azt mind nekem kell etetnem, itatnom, ellátnom, az anyagi vonzatát ennek ők állják. (Szegények nem tudták mire vállalkoznak.) Felnőttként is megőriztem a gyermeki rajongásomat az állatok iránt, ezért lettem állatorvos.
Állatvédő, állatszerető állatorvosként voltam például Gödöllőn egy általános iskola meghívására, ahol külön az alsó és külön a felső tagozatos gyerekeknek tartottam előadást. Az igazgató és az igazgatóhelyettes ismertek engem, és nagyon örültek, amikor elvállaltam ezt a megtisztelő feladatot. Nagy volt az érdeklődés, és nemcsak azért, mert nem kellett addig sem matek dolgozatot írni. Rengeteg kérdést kaptam, és ezekből a kérdésekből én is tanultam. A gyerekek nagyon érdeklődőek voltak, és majdnem mindenkinek volt otthon valamilyen állata. Vittem magammal a saját állatseregletemből pár példányt bemutatni, legnagyobb sikere Einsteinnek, a párduckaméleonnak volt. Felhívtam a gyerekek figyelmét arra, hogy mielőtt állattartásra adnák a fejünket, nem árt, ha előtte például megismerik az adott állat igényeit, szokásait, viselkedését, élőhelyét, származását. Az internet világában ez már nem lehet akadály.
Milyen egyéb lehetőségek vannak, ha nem lehet állatunk, de mégis szükségünk van valamire, ami kárpótolni tud?
Ha könyvesboltban járunk, széles választékát találjuk természetfilmeknek, könyveknek, amelyek nagyon hasznos, és érdekes információt adnak mindannyiunknak. Mindamellett, hogy szórakoztatóak, és nagyon szép ajándékok, megóvnak bennünket a legkönnyebben elkövethető hibáktól. Még van egy kis időnk az ünnepig átgondolni a hirtelen jött ötleteket, és az sem baj, ha krokodilvásárlás helyett Gerald Durrell, David Taylor, James Herriot és David Attenborough lebilincselően izgalmas könyveit lapozgatjuk majd együtt a fa alatt. Én is írtam 4 nagyon kedves könyvet Állati egypercesek címmel. Ajánlom mindenkinek sok szeretettel.
Akiket azonban nem riasztott el sem a rá váró feladat, sem ennek anyagi vonzata, annak mindenképpen ajánlom ezt az embert próbáló, de mindenképpen szép feladatot: állatot tartani. Az állatszeretet, és az állatokkal való foglalkozás nemcsak jó szórakozás, hanem mindez hobbivá, és később hivatássá is válhat. Mindenesetre rendszerességre, és egy másfajta – komolyabb –
gondolkodásmódra tanít.
Batári Gábor
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
