Ez évben negyven éve halt meg Örkény István Kossuth-díjas író, dramaturg, a Tóték és a Macskajáték szerzője, életigenlő nagyjaink egyik jeles képviselője.

Amikor megszülettem, olyan feltűnően szép voltam, hogy a főorvos karjára vett, és szobáról szobára végigmutogatott a klinikán. Azt mondják, még mosolyogtam is, amitől a többi mamák irigyen felsóhajtottak. Ez röviddel az első világháború kitörése előtt történt, 1912-ben, s azt hiszem, ez volt egyetlen teljes értékű sikerem” – írta magáról Egyperces önéletrajzában az író, aki 1912. április 5-én született Budapesten.

A stílusteremtő Egyperces novellák 1967-ben látott napvilágot. Nem csak Magyarországon, de a világirodalomban is újdonság volt a rendkívül rövid, tömör, filozofikus vagy groteszk írásmód. Egyperceseiben azt mutatta meg, hogy a hétköznap tényei más közegbe helyezve milyen megdöbbentő hatást kelthetnek. Örkény élete végéig csiszolgatta remekeit, ezért az egypercesek majd mindegyik kiadásában találni új darabot.

Örkény a magyar groteszk dráma mestere. Írásait groteszk humor hatja át, nincs bennük egyértelműen jó vagy rossz ember – a tragédiák néhol komédiába fordulnak, s írásainak szereplői hol így, hol úgy reagálnak az eseményekre.

Optimo-pesszimista azaz pesszimo-optimista életigenlés

Azok közé a közép-európai írók közé tartozik, akiknek pályáját döntően befolyásolta az oly sokszor szélsőséges élethelyzeteket előidéző huszadik századi történelem. A történelmi kataklizmáktól való megrendültségnek és az életigenlés rendíthetetlen derűjének volt az írója, akkor volt elemében, ha egyszerre lehetett javíthatatlan pesszimista és optimista

Ahogy írja is valahol „sokszor tűnődtem: vajon meddig remél az ember? Most már tudom: az utolsó pillanatig.” Ez ugye kvázi feltartóztathatatlan optimizmus.

’Nekünk, emlősöknek nem mellékes kérdés”,- taglalja egyik egypercesében, a Fasírtban -,” hogy mi daráljuk-e a húst, vagy bennünket darálnak-e meg.”  Ez pesszimizmus talán, de fekete humor mártásba lévén  mártóztatva  átlendül optimizmusba, mert aki a tragikumot is derűsen szemléli, az igaz életigenlő, nem csak valódi, ahogy a költő is mondta, „az igazat mond, ne csak a valódit’.

Örkény egész munkássága lényegében curriculum vitae, újra- meg újrakezdett, egyre mélyebben megfogalmazni és értelmezni vágyott önéletrajz, amelyben nem az a legfontosabb, mi történt személy szerint vele, Örkény Istvánnal, 1912. április 5. és 1979. június 24. között Budapesten, hanem az, hogy mi történt velünk, magyarokkal itt, Európa keleti közepén, a huszadik század hat középső évtizedében.

Zanza-életrajz

Örkény István (Örkény István György, ) Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas magyar író, gyógyszerész, az Újhold társszerkesztője; a világirodalmi rangú magyar groteszk próza megteremtője. 1912. április 5-én született Budapesten, jómódú polgárcsaládban. Az apai ág Ösztreicher nevét a századforduló előtt a szolnoki rum- és likőrgyáros nagyapa változtatta Örkényre.

Az író édesanyja Pető Margit, édesapja Örkény Hugó patikus volt. 1930-ban érettségizett a Piarista Gimnáziumban, majd a Műegyetem vegyészmérnöki karára iratkozott be. 1932-ben átiratkozott gyógyszerész szakra, ahol le is diplomázott 1934-ben.

1937-ben került kapcsolatba a Szép Szó körével, majd Londonba, Párizsba utazott. 1940-ben tért vissza Budapestre, ahol befejezte műegyetemi tanulmányait, s 1941-ben diplomázott mint vegyészmérnök.

A világháborúban munkaszolgálatos volt a Donnál, majd hadifogságba esett, s csak 1946-ban térhetett haza.

1949-től az Ifjúsági Színház, 1951-től a Magyar Néphadsereg Színházának dramaturgja volt. 1954-től a Szépirodalmi Kiadó lektoraként dolgozott, 1958 és 1963 között az 1956-os forradalomban való részvétele miatt publikációs tilalmat róttak ki rá – ez idő alatt az Egyesült Gyógyszergyárban (ma Egis Gyógyszergyár) dolgozott vegyészmérnökként.

Az ötvenes években ismerkedett meg Radnóti Zsuzsával, akivel 1965-ben kötött házasságot.

József Attila-díjjal jutalmazták 1955-ben és 1967-ben. 1969-ben Párizsban elnyerte a Fekete Humor Nagydíját. 1973-ban Kossuth-díjat kapott.

1979-ben végzetes kór támadta meg, de még halálos ágyán is dolgozott.

Írói munkássága

Első elbeszélése a Szép Szóban jelent meg 1937-ben Tengertánc címmel. A háború után 1947-ben jelent meg a Lágerek népe, melyben a munkaszolgálat és a hadifogság időszakát dolgozta fel. Szintén ebben az időszakban írt termelési regényt is, mely színvonalában mélyen alatta maradt más műveinek. 1952-ben jelent meg a Lila tinta című elbeszélése, amit az akkori kultúrpolitika ellenszenvvel fogadott. 1956 után első ízben 1963-ban jelenhetett meg műve, a Macskajáték című kisregény.

1964-ben írta, s 1967-ben mutatták be a Tóték című drámáját, amit később több nyelvre is lefordítottak, s meghozta számára a világsikert. A drámából 1969-ben film is készült Fábri Zoltán rendezésében (Isten hozta, őrnagy úr!). Néhány más művéből is készült filmes feldolgozás (például a Macskajátékból).

1971-től a Szépirodalmi Kiadó megkezdte életművének kiadását Időrendben címmel.

Dramaturgként, színházi szerzőként

1949-ben az Ifjúsági-, majd 1951–1953 között a Magyar Néphadsereg Színházának dramaturgjaként dolgozott.

Voronyezs című színművének bemutatását nem engedélyezték, s később is sokszor és sokat vitatkozott egy-egy darabja bemutatása érdekében. 1948 és 1960 között átdolgozásai (Molière: Zsugori; Mikszáth Kálmán: Különös házasság) kerültek színpadra. A Mikszáth darabban alkatótársa volt Gyárfás Miklós, akivel egy közös, bemutatott alkotást is jegyezhettek. A darab címe: Zichy palota. A bemutató helyszíne és időpontja: Ifjúsági Színház – 1949. szeptember 23.

Jelentős sikert a Tóték Thália Színház-beli bemutatójával aratott 1967-ben. Ettől kezdve viszonylag rendszeresen vitték színre darabjait Szolnokon, a Vígszínházban és a Nemzeti Színházban.

Színpadi műveit gyakran novelláiból, kisregényeiből írta át, mivel az ezekben rejlő helyzet- és jellemkomikum a színpadon érvényesült igazán.

Batári Gábor

eletigenlok.hu

Hasonló cikkek