Gondolta volna, hogy ők is költők? – Vivaldi és Bach
Antonio Lucio Vivaldi
Olasz, barokk-kori zeneszerző, hegedűs, pedagógus, impresszárió és pap. A mester versekben is megírta „Négy évszak” címzésű programzene concertóját, mégpedig szonettekben, íme:
Az ősz
Vigad a pór, táncolva, énekelve,
a bő termést örvendezőn fogadja,
ma még Bacchus borától víg a kedve –
holnap álomba hamvad majd vigalma.
Minden vigadjon, dalra, táncra kelve!
Legyint a langyos légtenger fuvalma,
a gazdag évszak mintha integetne:
édes álomból szép gyönyörbe csalna.
A vadászok hajnalban útra kelnek,
kürttel, puskásan, alvó falvakon túl
vadat hajszolva jó nyomot követnek.
A megriadt vadállat puskaportul
prüszköl, rohanna, ám futása sebzett,
bukdácsol még, aztán a fűre fordul.
A tél
Fekete felhőkből jönnek keményen
a szörny-szelek s szigorúan morognak,
a percek lépte koppanó az éjben,
a végtelen fagy fogakat vacogtat.
Vonulását az egykedvű napoknak
tűz mellől nézzük, kint esőverésben
járkál az élet, dermesztő fagyok vad
világában bolyong reszketve, tétlen.
Sokan csúszkálnak, olykor földre esnek,
majd – felszökvén – suhannak síma jégen,
míg betörik páncélja a vizeknek.
Nagy vaskapuk mögül kitör merészen
Bóra, Sirokkó, ura vad szeleknek,
ilyen a tél – s mennyi öröm a télben.
A tavasz
Megérkezett az új tavasz, vidáman
köszönti őt az ujjongó madárdal,
s a csermelyek a szellő sóhajában
frissülve futnak, édes suttogással.
Villám és mennykő súlyos gráciával
jelenti be sötét-libériásan,
s hogy elcsitul az égzengés – madárdal
hallik megint, benne zengő varázs van.
Virágos réten sugdosón lehelget
a fű, a lomb és mély álomba bódul
a kecskepásztor, hű kutyája mellett.
S furulyaszó csendül az álmokon túl:
a tündöklő tavaszban táncra kelnek
a pásztorok s a nimfák csapatostul.
A nyár
A nap hevétől elgyengülve bágyad
a nyáj, az ember, lángol a fenyő is,
elomlik hangja a kakukk-madárnak,
a gerledal merő szín és merő íz.
Szellő piheg, de már tarolva támad
reá észak szele, mindent söpör, visz,
a pasztorál a védtelen magánynak
partján zokog, vihart rettegve ő is.
Mozdul a pásztor félve, izgatottan,
dörög az ég, rajta villám cikáz át,
legyek köröznek megbolydult rajokban.
Fenséges félelem, amit a nyár ád:
vadul villámlik, az ég szinte robban,
lefejezi a délceg búza szárát.
(Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költő fordítása)
Johann Sebastian Bach
Barokk-kori, német zeneszerző, orgonista, hegedűművész, a zeneművészet egyik legkiemelkedőbb egyénisége, a protestáns egyházi zene legjelesebb képviselője. Verseket is írt Istenéhez, nem is akármilyeneket, ha József Attila magyarította az egyiket.
Ébredjetek, szólít a hang
Dicsőséged énekelje
az emberek, angyalok nyelve
és hárfa zengje, cimbalom.
Tizenkét szem gyöngyből vannak
várkapuid; minden angyalnak
trónodnál társai vagyunk.
Nem látott szem soha,
nem hallott fül soha
ily örömöt:
Örülni jó,
io, io,
mindig in dulci Jubilo.
(József Attila fordítása)
Bach-versek
Jó nekem ott, ahol vagyok,
a Magasztos ahova tett,
s nem bánom, ha vannak nagyok,
kikkel nem versenyezhetek.
Nem bírálgatom a Teremtőt:
fazekasnál agyagja nem több.
———————————————
Urunk, csak fogságod fakaszt
szabadságot nemünknek.
Szűk karcered Trón és Malaszt,
Istenfélőt kitüntet.
Ha nem vállalnád börtönöd,
rabságunk, az volna örök.
———————————————
Könnyekkel heverünk a porban,
halálsikoly dalunk, dalom:
Kegyelem! Irgalom!
