Életműinterjú Prof. Dr. Hoffmann Istvánnéval, a hazai marketingoktatás nagyasszonyával
„Nem akarok varrónő lenni, én tanulni és tanítani szeretnék!” – mondta eltökélt tudatossággal már kislánykorában Dr. Hoffmann Magda a hazai marketingoktatás megteremtésének meghatározó alakja, az MTA doktora, a közgazdaságtudományok doktora, a budapesti Corvinus Egyetem Marketing Tanszékének professzor emerita címmel kitüntetett, nyugalmazott egyetemi tanára, akinek munkáját több kitüntetéssel ismerték el. A Magyar Marketing Szövetség egyik alapítója, „Életműdíjas”, „Örökös tagja” kimagasló szakmai és emberi tulajdonságai alapján ma is sokunk számára iránymutató.
Manapság, amikor száguld körülöttünk az élet, minden azonnal kézbe vehető, megtudható, akkor mik lehetnek az ember életének jókor megfogalmazott céljai, mitől válunk igazán a saját életünk „kovácsaivá”? Mi a siker fokmérője, ha a szakmaiságot, vagy ha a személyes életet méretjük meg? – ezekről beszélgettem a 2021. augusztus 30-án 93. életévét családi körben, egészségben megünneplő professzor asszonnyal, akivel korábbi közös munkáink okán a hangvétel közvetlen, baráti és tegeződő stílusú.
Magdika, ha visszagondolsz a gyermekéveidre, mikor döntötted el, hogy „mi leszel, ha nagy leszel”? Egészen konkrétan megfogalmaztál egy sikeres életpályát… Gyerekként honnan jött ez a tűpontos célkitűzés?
Valóban egészen kicsi lány koromtól kezdve tudtam, nem olyan feladatokat akarok, amik részfeladatoknak tekinthetők. Az igazság az, hogy nagyon élveztem a tanulást, ennek következtében nagyon sokra becsültem a tanítást. Úgy ítéltem meg, hogy ez az a hivatás, ami jó nekem, ezt tudnám jól csinálni, elkötelezném magam és éppen e miatt már diákkoromban sokat foglalkoztam más diákokkal is, kisebbekkel. Egyike voltam azoknak, akik különböző szociális intézményekbe elmentünk, találkoztunk azokkal a gyerekekkel, akik szociális intézményekben élnek, megállapodtunk azokkal a tanítókkal, akik ilyen körülmények között élő gyerekekkel foglalkoztak, hogy segítjük a tanulásban az ott élő gyerekeket. Nagyon hamar kiderült, hogy volt bennem közösség iránti elkötelezettségi vágy. Nagyon hamar rájöttek, hogy én elég makacs vagyok, egészen kislány koromtól tudtam már, hogy mit akarok, és amit akartam azt elértem.
Felnőttként is ilyen tudatos voltál?
Igen, felnőttként is tudatosan, makacson éltem az életemet, határozott elképzelésem volt azokról az értékekről, amelyek a számomra fontosak és ezekhez az értékekhez mindig ragaszkodtam. Számomra a legnagyobb érték a tudás, már kisiskolás koromban az volt az elképzelésem, hogy én nagyon sokat akarok megtanulni annak érdekében, hogy hasznos legyek, és ennek megfelelően tudjak a társadalomban olyan pozíciót betölteni, amire törekszem. Vezető lettem, mert a vezetőnek több lehetősége van, hogy a saját elképzeléseit erősítse, céljait elérje, ami részemről a „mindenkinek a jobb legyen” elve volt, ami nagyon szociális gondolkodásnak tűnik, de én tényleg így gondolkodtam, soha nem magamnak akartam előnyt szerezni, hanem mindig a többségnek.
Milyen gyerekkorod volt? Mire emlékszel, ami meghatározta az élethez való hozzáállásodat, személyiségedet?
Nagyon jó gyerekkorunk volt. A felnőttekhez való viszonyom tulajdonképpen olyan volt, mint minden gyereknek. Abban az időben a felnőtteknek nagy tekintélyük volt, amit parancsoltak, azt meg kellett csinálni az iskolában is, de már az óvodában is így volt, az óvónőnek, tanítónak, szülőnek mindig igaza volt teljesen mindegy, hogy miről volt szó. Nagyon jó volt nekünk gyerekként, nem ismertük az éhezést, hála Istennek. Falun éltünk az apám hentes volt, ennivalónk volt, falun az embernek mindig inkább volt ennivalója, mint a városban, nem voltunk kiszolgáltatottak. Annak ellenére, hogy öten voltunk testvérek, rendesen voltunk ellátva. Csodálatos nagyszüleink voltak, nagyon szerettek bennünket, ezt ki is fejezték. Szerettünk ott lenni a nyaraknak a nagy részét ott töltöttük náluk. Ezt nagyon élveztük, mert ott találkoztunk az unokatestvérekkel. Nagycsalád volt a miénk, az apám és az anyám is nyolctagú családból származnak, sok volt a gyerek, ennek következtében a felnőttek is nagyon értettek a gyerekekhez. Azt nem mondom, hogy mindenben engedékenyek voltak velünk, de azt merem állítani, hogy nagyon jók voltak hozzánk, elfogadták a rendetlenkedéseinket egyéb csínytevéseinket, de szabályok is voltak. Szüleinknél, nagyszüleinknél is sok könyv volt, mindenki olvasó volt.
Mérnöki diplomát szereztél, utána kezdett érdekelni a közgazdaságtan, majd a marketing. Ezek nem feltétlenül egymásból következnek… Mik alakították ezeket a pályairányokat? Hogyan jött egyik a másik után?
Tulajdonképpen ez az egyetemnek volt köszönhető. A közgazdasági egyetem ebből a szempontból nagyon korszerűen gondolkodott. Rájöttek arra, hogy a marketing olyan tudományterület, amivel kiemelten kell foglalkozni. Tulajdonképpen nincs is olyan szakma, amely nélkülözni tudja a marketing gondolkodásmódot. De én azt is mondom a marketing tulajdonképpen nem is egy gondolkodásmód, hanem magatartásforma. Ez az, ami engem nagyon megfogott, mert én is hittem abban, hogy az ember magatartása határozza meg a viselkedését, hogy hogyan viszonyul a környezetéhez, abban hogyan tud elmozdulni. Ez volt, amit tanítottam az egyetemen.
Óriási szereped volt abban, hogy Magyarországon, először a KÖZGÁZon elindulhatott a marketingképzés, meghonosodott a marketing fogalma. Részed volt abban, hogy megalakult a Magyar Marketing Szövetség 1993-ban, könyveidet számos hazai felsőoktatási intézményben ma is használják…
Ebben borzasztó nagy szerencsém volt, nagyon korán kaptam Ford ösztöndíjat, ezzel nem kisebb egyetemre, mint a Massachusetts Institute of Technology-ra (MIT) kerültem, ott tanultam a marketinget nem Budapesten, ennek következtében elhoztam a legkorszerűbb gondolkodásmódot, ami a marketingben honossá vált. Segítettünk létrehozni a Magyar Marketing Szövetséget, hogy a végrehajtókhoz – vállalkozásokhoz, gyártókhoz, kereskedőkhöz – közelebb tudjuk vinni fogyasztók érdekeit.
A sok társadalmi szereped és a családi, hétköznapi éned hogyan volt összeegyeztethető? Mindenre volt minőségi időd? Mit csinálnál ugyanúgy és mit másképp, ha most újrakezdhetnéd?
Úgy házasodtunk össze, hogy már volt lakásunk, két év múlva született meg a gyerekünk, élete végéig anyósommal éltünk, nem akartuk, hogy egyedül maradjon, nem akartuk elengedni a kezét, mert a férje a deportálásokban meghalt. Ez a mi családunkban magától értetődő gondolat volt. Így a generációk közti konfliktusok is eltűnnek.
Miket örökítenél át szíved szerint a 20. századi életérzésekből a 21. század fiataljainak?
Mindenekelőtt azt, hogy ne saját magára, hanem az utódaira gondoljon, arra hogy azok mit tanulhatnak meg abból, amit ő jónak talált. Ezen múlik minden az életben, amit én hasznosnak követhetőnek találtam, akkor meg kell azt tanítani az utánunk jövő nemzedéknek. Korán kell elkezdeni erre a nevelést, a tinédzserkor után legkésőbb azt kell tudatosítani, hogy a generációk egymásra utaltak. Kérdés az hogyan lehet megtanítani, hogy a középkorú generáció ne engedje el az idősek kezét.
Mi az életigenlésed?
Az ember a hétköznapjaihoz úgy alkalmazkodik, hogy napról napra válaszol a kihívásokra. Tisztességesen élje az életét, szeresse és támogassa a családját! A szociális kérdésekben a többséggel hajlandó legyen együttműködni. Tisztesség, hűség, jóság, a türelem kell az életben!
Vajda Márta
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
