Igazmondó mesehősök lenyűgöznek gyereket, felnőtteteket egyaránt. A jó mesék tanítanak, irányt mutatnak, mesebeli tájakra visznek és elvarázsolnak a képzelet szárnyán. Mikor mondjunk igazat, vagy éppen inkább hallgassunk?
A gyerekek nem kezdenek el azonnal mérlegelni, mikor bízhatnak, kiben bízhatnak. Mikor mondjanak igazat, vagy éppen inkább hallgassanak, mert van úgy, hogy az igazság kimondásával megbántanak másokat, kellemetlen helyzeteteket is teremthetnek. Nehéz eldönteni, mikor jó az, ha igazat mondunk. Ha valakinek őszintén megmondjuk a véleményünket, el tudja-e fogadni azt, tudjuk-e, mit, milyen reakciót fog kiváltani belőle. Összeroppan, dühös lesz, megnyugszik tőle? Mennyire tudja azt kezelni, feldolgozni, elfogadni, vagy ellenkezőleg, megsértjük vele, sokkhatásként is érheti. Úgy igazat mondani, hogy mérlegeljük azt, mikor lehetünk kendőzetlenül őszinték, nem is olyan egyszerű.
Az emberek lelki és pszichés fejlődésére jelentős hatást gyakorolnak a mesék. A gyerekek a történeteken keresztül megismerhetik a jó és a rossz fogalmát, hogy akarjanak célokat kitűzni maguk elé, elősegíti a problémamegoldás képességének kifejlődését. A gyerekek képzeletére bízva, mit ért meg belőle, és hogyan helyezi el azt a világban. Az igazmondó juhász meséjében, Mátyás királyunkat meglátogatja a burkus (porosz) király, aki azt mondta neki: Úgy hallotta, van neki egy aranyszőrű báránya. Így igaz, mondta a király, de van egy olyan juhászom is, aki sohasem hazudik. Fogadást kötnek, amiben mind a két király a fele országát teszi fel tétnek, ha a juhász hazudik, úgy a burkus, ha viszont igazat mond, akkor Mátyás nyeri azt el tőle. A történet végigkíséri a juhász vívódását, hű maradjon- e önmagához, és igazat mondjon-e a királynak, vagy hazudjon neki, míg végül megtalálja a megoldást, amivel mégis őszinte lehetett, így nemcsak megbocsájtást nyer, de még meg is jutalmazták érte.
A Só című mesében, a király megkérdezi a lányait, hogyan szeretik őt. A két idősebb királylány azt a választ adja a királynak, amit az hallani szeretne: Mint a forró nyárban a szellőt, mint a galamb a tiszta búzát. Mikor a legkisebb lányát kérdezi, ő annyit mond: Úgy édesapám, mint az emberek a sót. A király megharagudott a lányára és száműzte a palotából. A leány találkozott egy ifjú királlyal, aki feleségül vette, az öreg királyt pedig meghívták vendégségbe. A szakácsnak meghagyták, hogy amit a vendég elé feltálalnak, semmiben nem lehet só. Persze a sok jó
ételnek szörnyű íze volt. A király szóvá is tette, ezért elmondták neki, miért nincs só az ételében. Mi a tanulság a meséből? Gyakran természetesnek veszünk valamit, vagy valakit, ha pedig felhívják erre a figyelmünket, akár sértődés is lehet belőle. Miért? Talán, mert nem gondolunk bele, számunkra természetes az, hogy az nekünk van, vagy az a valaki megteszi értünk azt, amiről úgy gondoljuk, az jár nekünk, pedig egyáltalán nem biztos, hogy az tőle elvárható lenne, lehet, hogy erőn felül teljesít.
Sokszor nem tűnik fel, csak akkor vesszük észre, ha egyszer már nincs, mert hirtelen hiányozni fog. Emiatt is annyira tanulságosak a mesék, jó példa erre az Üssed – üssed botocskám. A gazda elhiszi, amit a hazug kecske mond neki, hisz neki, hogy igazat mond. Majd, amikor rájön, hogy becsapták, nagyon megbánja, hogy az elvetemült kecske hazugságai miatt elkergette a fiait. Pedig jóhiszemű, és igazságos akart lenni. Szerencsére a mese jól végződik.
Hasonló a helyzet a Lumpenstikli mesében is, a szegény lány apja az, aki azt hencegi a királynak, az ő lánya szalmából aranyat tud fonni. A király csodálkozik ugyan, de meg sem fordul a fejében, hogy nem az igazat mondták neki. Elgondolkodtató mind a két mese. Vajon szándékosan hazudtak? A kecske, merő gonoszságból, vagy az apa azért tette, mert szeretett volna jobb életet biztosítani a lányának, ha felhívja rá a király figyelmét? Lehetséges-e, hogy ezeknek a mesehősöknek, a való életben, akár valamilyen pszichés megbetegedésük is lehetne? Például a Mythomania. Ezt a pszichológiai állapotot először Anton Delbrück, svájci születésű pszichiáter vizsgálta először, aki a kényszeres hazugságok okait kutatta beteginél. A kóros hazudozók fő motivációja, hogy megpróbálnak lenyűgözni másokat. Gyakran unalmasnak és üresnek találják az életüket, ezért erősen elutasítják azt. Gyakran a Mythomaniában szenvedő egyének története teljesen hihetőnek hangzik, ami megnehezíti, hogy a környezetükben lévők rájöjjenek, kóros hazudozóval állnak szemben, de nem mindenki Mythomániás aki hazudik. Ennek megállapításához más tüneteknek is tartoznia kell, amelyek az igazság téves bemutatásához kapcsolódnak. A legtöbb esetben a kóros hazudozók tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy nem mondanak igazat, így másokat tudatosan becsapnak, szinte tökélyre fejlesztik, hogyan manipuláljanak másokat, hogy érzelmi, vagy anyagi előnyük származzon belőle.
Kedvelt mesehős Münchausen báró, aki olyan élethűen tudott mindenről hazudni, hogy mindenki hitt neki. A Münchausen-szindrómában szenvedő betegek, mint a mesehős is, hihető történeteket találnak ki betegségekről, tünetekről, csakhogy az orvosi figyelem középpontjába kerüljenek. A Münchausen-szindrómában szenvedők odafigyelésre, gondoskodásra vágynak. Nem eshetünk azonban abba hibába, hogy ha akár egy hazudozóval, akár a fent említett tüneteket mutató beteggel találkozunk, hogy mi magunk diagnosztizáljunk, és kijelentsük, igen ez az. Mert ez nem ilyen egyszerű, és nagyon komoly következményei lehetnek. Minden esetben csak szakorvosok állíthatják fel a diagnózist, és mondhatják ki, az adott személyről a szakvéleményt!
Vannak viszont humorral megáldott embertársaink, akik mondanak valamit, de ők is tudják, hogy senki sem fogja elhinni, hiszen, pont az a cél, hogy megnevettessenek, mosolyt csaljanak mások arcára. Gyakran megkapják barátaiktól, hogy nem vagy normális. Erre talán úgy válaszolhatnak, mint egy régi és kedvelt mondás: Naná, hogy normális vagyok, megmondták a hangok is.
De visszatérve a mesékhez, gondolnánk-e Az ördög három arany hajszála című Grimm meséből az ördögöt igazmondó mesehősnek? Pedig így van. Mind a három neki feltett kérdésre az igazat mondta. Ezzel pedig a mese főhőse, nem csak saját magán, de nagyon sok emberen is segíteni tudott. Mindenki jól járt, csak az ördög nem. Mert hiába tudta, mi-miért történt, mit kellene csinálni, mégis ő lett volna a legjobban felháborodva, ha arra kérték volna, segítsen a bajbajutottakon. Így nem is sajnálhatjuk, amiért az öreganyja megszabadította a híres arany hajszálaitól.
Van egy mondás: Mondj igazat, kiverik a fogad. Jelen esetben inkább úgy kellene fogalmazni: Mondj igazat, kitépik a hajad. Van viszont egy másik mondás: A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Mit értsünk ez alatt, hogyan értelmezzük? Mondjunk igazat, csak figyeljünk rá, ne bántsunk meg közben másokat. Olvassuk újra a meséket, nézzünk mesefilmeket, merüljünk el újra a mesék álomvilágában. Egyszer volt, hol nem volt, és az igazmondó mesehősök boldogan éltek, míg meg nem haltak, itt a vége, fuss el véle.
Turi Emese
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, rákszűréseket szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
