Feleki Anita gyermekkora óta rajong az állatokért. 4 éve aktívan menti is őket, jelenleg a Pécsi Morpheus Állatmentő Alapítvány tagjaként. Szívügye a rászoruló állatok sorsa. A kutyákkal való foglalkozás az élete részévé vált, saját kutyusai mellett rendszeresen gondoz ideiglenes gazdiként menhelyen élő kölyökkutyákat. Csodás elköteleződésének gondolatait osztotta meg velünk. 

Az én döntésem volt mindegyik. Tudtam, hogy mit vállalok, senki nem kényszerített, én akartam őket!

Tudtam, valahogy kötve leszek. Nincs kötetlen bulizás, nincs hosszabb nyaralás. Ha nem tudom őket magammal vinni, haza kell menni hozzájuk, foglalkoznom kell velük, meg kell etetnem őket, sétálni kell mennem velük! Mindegy, hogy milyen idő van, van-e kedvem… Vállaltam, hogy amíg velem vannak, mindent megadok nekik, gondoskodom róluk, ha betegek, orvoshoz viszem őket.

Tudtam, hogy szűkebb lesz a pénztárcám, kutyaszőrösek lesznek a ruháim, tönkremennek dolgaim. Tisztában voltam azzal, hogy amíg kicsik, szétrágnak mindent, bepisilnek, bekakilnak, takarítanom kell utánuk folyamatosan. De én akartam…

Nem mondom, hogy mindig könnyű volt. Előfordult, hogy melegebb éghajlatra kívántam őket, de nem kiabáltam velük. Sokszor volt ilyen, és lesz is még. Soha nem tudtam rájuk igazán haragudni. A tárgyak pótolhatóak, a szőnyeg kipucolható, a ruhám kimosható. Nem pótolhatók viszont a csillogó szemek, a boldog farkcsóválások, amikor hazaérek. Teljesen mindegy, hogy 5 percre vagy 5 órára mentem el. Nem pótolható a ragaszkodásuk, a feltétel nélküli szeretetük sem. A pillanatok, amikor rossz kedvem van, de ők jönnek, bökdösnek a hideg orrukkal, vagy az arcomba tolják a játékaikat.

Észre sem veszed, és az évek elrepülnek. Ősz lesz a pofijuk, lassul a mozgásuk, és a valaha csillogó szempárból eltűnik a fény. Már nem vágynak arra, hogy hosszú sétákat tegyünk, vég nélkül labdázzunk. Inkább csak mellettem szeretnek lenni és pihenni. Egyre többet járunk orvoshoz, újra takarítom a “baleseteket”. És igen, rettegek, hogy mikor mennek el…

De vállaltam, mert én akartam! Akartam a kölyökkor, a fiatalkor, az öregkor minden szépségét és a rosszabb napok összes nyűgjét is.

Felelősséget vállaltam értük abban a percben, amikor magamhoz vettem őket, egészen addig a napig, amíg el kell engednem őket.

Az én kutyáim nem keresnek új gazdát, nem kerülnek menhelyre. Nem költözöm új helyre, ha ők nem jöhetnek velem. Olyan ember sem született, aki miatt eldobnám őket. Ők az életem részei, és azok is maradnak!

Mielőtt magadhoz veszel egy állatot, ülj le és gondold végig azt, hogy valóban felkészültél-e a következő évekre? Tudod-e neki biztosítani azokat a dolgokat, amikre neki szüksége van? Képes vagy-e lemondani dolgokról miatta?

A kutyád nem egy évre szól! Ő nem “csak” egy kutya, hanem a barátod, családtagod! Nem dobhatod el csak úgy magadtól, mert meguntad, elköltözöl, új párod lesz. Felelősséget vállaltál érte!

Gondolkodj, mielőtt teljesen összetöröd a lelkét, menhelyre adod, vagy elaltatod! Ő ezt sosem tenné veled! Veled, az egyetlen emberrel, akiben feltétel nélkül megbízik és vakon menne utánad bárhova!

Nos, én ezt vállaltam, az első naptól, az utolsóig és nincs olyan pillanat, amit megbántam volna!

Feleki Anita

eletigenlok.hu

Hasonló cikkek