Bármilyen tevékenységet végzünk, az testünk használatával, mozgásával jár együtt. Kicsi gyerekként megtanulunk forogni, mászni, ülni, járni, majd szaladni, futni és minden más, a napi tevékenységgel kapcsolatos tennivalókat végezni.
Semmit sem tehetünk anélkül, hogy ne mozdítanánk meg valamely testrészünket, vagy akár az egész testünket. Ez a mozgás kikerülhetetlen része mindennapjainknak, észrevétlenül épül be a napi rutinunkba. Már nem figyelünk arra, hogyan ugrunk, vagy kászálódunk ki reggelente az ágyból, miként vesszük a kezünkbe a fogkefét, vagy markoljuk két kézzel a reggeli finom kávét tartalmazó bögrét. Rohanunk a munkába, szaladunk az autóbusz után vagy vágjuk bele magunkat az autóba, s ismét nem figyelünk arra, hogyan erőltetjük meg testünket.
Munka közben többnyire ülünk – sok esetben a számítógép előtt görnyedve – és csodálkozunk, hogy a nap végére minden porcikánk sajog. Akinek a munkája megköveteli, hogy egész nap álljon, mint a fodrász vagy a bolti eladó, bizonyára már alig várja, hogy leroskadjon, és fáradt lábait pihentesse egy kicsit. Szóval, akár ül egész nap, akár áll, a testét fizikailag igénybe veszi – nem is beszélve azokról, akik egész nap fizikai munkát végeznek.
Egy-egy mozdulat mindaddig láthatatlan marad a figyelmünk számára, amíg az nem kezd nehézzé, megerőltetővé, majd egy idő múlva fájdalmassá válni. Természetes mozdulat, ahogy a szekrény felső polcára teszünk valamit, aztán egyszer azt vesszük észre, hogy már nem tudjuk a karunkat olyan magasra emelni fájdalom nélkül. A vásárlásnál felemelni egy karton ásványvizet egészen hétköznapi feladat mindaddig, amíg hátunk, gerincünk nem jelez, ez a víz valahogy sokkal nehezebb lett a legutóbbi vásárlás óta! Alig bírom felemelni!
Az ember teste, felépítése, működése maga a csoda. Olyan összehangolt rendszert képez, amely egységes egész, s minden részletének speciális feladata van. Ha nem működtetjük minden részletét rendeltetésszerűen, azaz a funkciót eltorzítva használjuk, az egység megbomlik, és a működés akadályozottá válik.
A testünk csontok vázrendszerére épül, melyet izmok, inak, hártyák vesznek körül, ízületekkel kapcsolódnak egymáshoz és az idegrendszer segítségével irányítjuk, működtetjük. Amíg harmonikus a testhasználat, a működés könnyed marad. Amint a mozgás rendszerében feszültség jelentkezik, felborul az egyensúly, először csak jelez a szervezet, hogy nehezebbé válik egy-egy mozdulat, majd egy kis idő elteltével fájdalom jelentkezik az izmokban, ízületek felszínén. Ekkor szoktunk gondolkodóba esni, mit rontottam el, és hogyan tudnám kijavítani?
Gyors válasz: piros, kék vagy sárga pirula a fájdalom megszüntetésére. A fájdalom megy, a probléma marad, sőt nagyobb lesz – csak a fájdalomcsillapító átmenetileg elnyomja az érzést.
Hosszabb időt igénylő – de valóban élethosszig tartó – megoldás: megtanulni a helyes testhasználatot. Én ezt az utóbbit választottam, és már 25 éve használom mindennapjaimban. A neve: Alexander-technika. A módszer több mint százéves, szerte a világban tanítják és tanulják, színészek, művészek, ismert közéleti és kevéssé ismert „hétköznapi” emberek. Ők mindannyian fontosnak tartották, hogy megtanulják a könnyed, fájdalmaktól mentes mozgást. Ez nem torna, nem gyógymód, hanem egy tanulási folyamat. Ennek során megtanulható, hogy miként működtessem magam optimálisan, hogyan csökkentsem az izmokban lévő feszültséget.
A tanulási folyamat tanár segítségével történik, mert a szóbeli instrukciókat minden esetben érintéssel egészíti ki az Alexander–technika tanár, ezzel nyomatékosítva, hogy „egy nyelven” beszéljünk, és az izmok is megértsék, milyen a kényszer izomtartás nélküli állapot.
A tanulás során megfigyelem magamat, hogyan állok, járok, miként hajolok le, vagy éppen milyen testtartással ülök az ebédlő asztal mellé. Az izmok feszessége vagy éppen ernyedtsége is fontos információkat ad arra vonatkozóan, hogy mozgásrendszerem milyen megszokásokkal működik. Ez a kiindulási pont. Ezután építjük fel az új rendszerű testhasználatot, aminek eredményeként harmonikusabb mozgás, kiegyensúlyozottabb testtartás, csökkenő feszültség és stressz, jobb közérzet és nagyobb munkabírás jellemző. A mozgásszervi fájdalmak csökkennek, vagy teljesen meg is szűnhetnek.
Egy feltételnek kell teljesülnie: akarni kell a változást, és tudatosan beépíteni az új módszert a mindennapok tevékenységébe. Ennyi. A módszert nem kell gyakorolni, „csak” beépíteni a gondolatainkba és használni. Nem tenni, nem „csinálni” kell, hanem „hagyni megtörténni”. Jó, ez így leírva kicsit úgy hangzik, mintha varázslás lenne, ki ér rá ilyenekkel foglalkozni? Nem is kell csinálnom semmit? Csak hagyjam megtörténni? De mit és hogyan? Eszembe jutnak F.M. Alexander egykori híres orvos tanítványának a szavai: „az Alexander módszer olyan könnyű, hogy nem tudom megtanulni”! Hát valahogy így vagyunk ezzel. Nem kell mást tennünk, mint visszatérni a gyerekkorunkban használt szabad mozgáshoz, amit az évek során elrontottunk. Miért is nem fárad el egy kisgyerek az egész napos rohangálásban, mászásban, focizásban? Mert még harmonikusan működteti izmait, minden feszültségtől mentesen. Aztán az évek előrehaladtával jön a megszokás egy-egy mozdulatban, rögzül a rossz tartás, az egyensúly tartósan felborul, és jelentkezik a fájdalom.
Néhány javaslat a helyesebb testhasználat érdekében
• A folyamatot a megfigyeléssel kezdjük, felismerjük testhasználati megszokásainkat (pl. hogyan állok fel, miként használom a karomat, kezemet, mennyire feszítem be vagy húzom fel a vállamat?).
• Adunk magunknak néhány pillanatnyi szünetet – stopot -, hogy legyen lehetőségünk végiggondolni a folyamatot és megakadályozni az azonnali reakciót, választ az ingerre – például nem ugrok a telefon első csengésére, hogy bármilyen testhelyzettel felvegyem azt, hanem végiggondolom, milyen testhasználat a legalkalmasabb erre, mivel kerülhetem el a túlzott izomfeszüléseket?
• Az Alexanderes irányokkal új módon működtetem magam, azaz idegrendszeremen keresztül üzenetet küldök az agyamból az izmaimba, amivel megtalálom a helyes testhasználatot (ehhez Alexander-technika tanár segítsége szükséges).
• A fejem iránya mindig felfelé van, gondoljak úgy rá, mint egy héliummal teli lufira, ami felfelé igyekszik – anélkül, hogy feltolnám – és csak egyensúlyoz a gerincem tetején. Egyensúlyoz, azaz nem próbálom rögzíteni valamiféle vélt „jó” pozícióba.
• A hátam egyszerre hosszú és széles, azaz nem nyomom össze, és nem húzom szét. Ez lehetőséget ad arra a gerincemnek, hogy a csigolyák ne nyomódjanak össze, de ne is húzzam szét azokat.
• A nyakam szabad, azaz nem feszítem meg a nyakizmaimat – ez viszont elég nehéz, mert a testemben bárhol túlzott feszültség van, az a nyak izmait garantáltan befeszíti. Gondoljak arra, hogy a nyakizmaimat meglazítom, kicsit úgy, mintha egy kámzsanyakú pulóvert igazítanék el lazán a gerincem nyaki szakasza körül.
• Ha megengedem a fejemnek, hogy előre és fölfelé menjen, ha megengedem a hátamnak, hogy hosszú és széles legyen, az megengedi a nyakamnak, hogy szabad legyen – ez az elsődleges kontroll, ami segít bennünket a helyes működésben.
• Amikor állok, mindkét lábamat egyformán terhelem, párhuzamos lábfejjel és csípő szélességű terpeszben. A súlyomat mindkét talpamon három pontra engedem – a nagylábujj és a kis lábujj alatti párnára, valamint a sarok közepére. Ha nem vagyok biztos abban, hogy mindhárom pontot egyformán terhelem, egy pillanatra felemelem a lábujjaimat, ez segít az eligazodásban, vagy a fal mellett ellenőrzöm, valóban függőlegesen állok-e, s nem pedig előre dőlve?
• Figyelek arra, hogy a lábfejem, csípőm, vállam mindig egy irányba nézzen, ekkor nem csavarom ki a gerincemet (természetesen torna vagy más sport tevékenység esetén ez előfordulhat).
• Ha ülök, lehetőség szerint a széknek a szélére ülök úgy, hogy a súlyom az ülőgumóra (medencecsont alján lévő hintaszék formájú páros csont) terhelődjön, miközben a combom nincs alátámasztva a széken, csak a talpam a talajon. Ügyelek arra, hogy a törzsem elől és hátul egyforma hosszú és széles legyen, azaz ne görnyedjek össze, vagy túlságosan ne düllesszem ki a mellem. Ülésnél a kezemet nem a térdemre, hanem a combomra helyezem, ez segít abban, hogy ne nyomjam össze a mellkasomat.
• A telefon, laptop használatánál az eszközt emelem olyan magasságba, ami a szememnek kényelmes, azaz nem tolom előre a fejemet és húzom össze a nyakamat. Azzal, hogy a telefonunkat sokat „nyomkodjuk”, a rögzült helytelen fejtartással nemcsak a nyaki gerincre helyezünk túlzott nyomást, de a vállaink, egész hátunk begörcsölhet és fejfájást is eredményezhet. Érdemes tehát figyelni a helyes telefon használatra is.
• Nehéz tárgy emelését mindig egyenes gerinccel végezzük, a lábunkat térdben behajlítva – lábfej és térd iránya mindig azonos legyen!
A testhasználat megfigyelését célszerű tükör előtt végezni, mert érzékelésünk becsaphat. Érdemes látással ellenőrizni, hogy amit érzékelünk, az valóban úgy van. Lehet, hogy azt gondolom, párhuzamos lábfejjel állok, a valóságban azonban az egyik lábamat kifordítom. Ha tudom ellenőrizni magamat, tudok javítani is. Az nem baj, ha az új helyzetet rossznak érzem, hiszen a megszokottól eltér, de attól még nem rossz. Sőt! Ne akarjunk úgy változtatni, hogy a régi ismerős érzéshez ragaszkodunk! Ha mindig mindent ugyanúgy ismételünk, ne várjunk változást! Lehet, hogy az érzés átmenetileg kibillent a megszokott komfort érzetből – és itt a „megszokott” jelzőn van a hangsúly – de a javított használat eredménye hamarosan látható és érezhető lesz!
A testhasználat optimalizálásának érdekében tett erőfeszítéseink sokat segítenek abban, hogy hangulatunk is pozitív irányban változzon. Ha dühös, ha szomorú vagy éppen letargikus állapotban vagyok, amint testem fizikai állapotának javításával foglalom le gondolataimat, jó hatással leszek a hangulatomra is. Ugyanígy stressz esetén is „uralni” tudom majd feszültségeimet, csökkenthetem a stressz szintemet, valamint könnyebben keresem, és találom meg a helyzetre a jó megoldást. Azt nem mondhatom, hogy mindenre megoldást jelent az Alexander-technika, de azt, hogy sokkal kevesebb lennék nélküle, bátran állíthatom. Ezért is ajánlom szeretettel olvasóim figyelmébe.
Bátori Zsuzsanna
Alexander-technika tanár
+36 30 333 3701 | batorizsu@gmail.com
*** *** *** ***
Ha tetszett a cikk, kérjük támogasd A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány munkáját, hogy tovább működtethessük az Életigenlők rákellenes médiaportált, kiadhassuk az Életigenlők magazint, szűréseket, egészségfesztivált, konferenciákat szervezhessünk, onko-segítő telefonos tanácsadással segíthessünk! A rák ellen… Alapítványról a rakellen.hu weboldalon találsz bővebb információkat, pénzbeli támogatás a 11713005-20034986-00000000 számlaszámon, 1%-os rendelkezés május 20-ig a 19009557-2-43 adószámmal lehetséges. Köszönjük!
